Ezeket látta már?

Szereti a teát? Van egy jó hírünk, ha igen

tea

Kutatók azt vizsgálták, van-e kapcsolat a teafogyasztás és halálozás kockázata között. Érdekes következtetésekre jutottak.

A napi teázás segíthet hosszabb és egészségesebb életet élni, különösen, ha két csészével vagy annál több teát iszunk - állítja egy nemrég megjelent tanulmány. A National Institutes of Health kutatói több éven keresztül közel 500 000, 40 és 60 év közötti brit lakos teázási szokásait hasonlították össze a halálozási arányokkal. Az elemzésből kiderült, hogy azok az emberek, akik naponta legalább két csésze fekete teát ittak, 9-13%-kal kisebb valószínűséggel haltak meg a megfigyelés mintegy 11 éve alatt, mint azok a társaik, akik nem ittak teát. A több tea fogyasztása a szívbetegség vagy a stroke alacsonyabb kockázatával is összefüggött. A pozitív hatások még azokra a teázókra is érvényesek voltak, akik tejet, cukrot vagy mindkettőt adtak a napi teájukhoz.

Az eredmények azt sugallják, hogy a naponta történő teafogyasztás segíthet a krónikus betegségek megelőzésében, függetlenül attól, hogyan fogyasztják.

A kutatók szerint a teafogyasztás jótékony hatása a növényben található, polifenoloknak és flavonoidoknak nevezett vegyi anyagokhoz kapcsolódik, amelyek segíthetnek a gyulladások csökkentésében. A polifenolok egy bizonyos típusa, a katechinek antioxidáns hatásúak a szervezetben, és csökkenthetik a sejteket ért stresszhatást.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Kávé és tea: mindkettő csökkentheti a szélütés kockázatát

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

tea

Forrás: insider
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához