Ezeket látta már?

Trombózis után így térhet vissza a mindennapokhoz!

trombózis

Mélyvénás trombózis után mikor és hogyan térhetnek vissza a mindennapokhoz, a megszokott életvitelükhöz. Mi lesz a munkával? És a mozgással? Ezeket és még sok mást is megválaszol prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája.

Az első napok trombózis után a kórházban

Amennyiben valaki mélyvénás trombózisra gyanakszik (fájdalom, ödéma, a bőr livid elszíneződése), úgy az illető mindenképp kórházi ellátást igényel! Ekkor fontos, hogy a beteg ne mozogjon, hívja a mentőket, nehogy a vérrög leszakadjon és a véráramlással a tüdőbe kerülve életveszélyes tüdőembóliát okozzon. Az akut terápia után az érintett még egy ideig kórházi ápolásra, megfigyelésre szorul, mely során szigorú ágynyugalmat kell tartania. Ebből fokozatosan kell kijönni, terhelni.

Az első napok rombózis után otthon

Pár nap-egy hét után a beteg legtöbbször az otthonába bocsátható, kezében az orvos által előírt gyógyszerrel (véralvadás gátlóval). Ekkor is fontos a pihenés, ám a legújabb ajánlások szerint érdemes ekkor megkezdeni a mozgást a szövődmények elkerülése és a gyorsabb felépülés céljából - van, ahol már a kórházban is javasolják a sétát. Régebben az orvosok azt tanácsolták, hogy 6 hétig szigorú ágynyugalmat kell tartani, ám ma már kifejezetten kérjük a betegeket, hogy otthonukban sétáljanak, mozogjanak- persze a fokozatosság elvét betartva! Hogy milyen mozgást végezhet, azt érdeklődje meg orvosától, gyógytornászától, ugyanis csakis olyanok megengedettek, melyek következtében nem szakad le a vérrög.

Nagyon fontos, hogy a beteg fogyasszon megfelelő mennyiségű folyadékot, napi 2-3 litert, valamint hordja a javasolt kompressziós harisnyát vagy rugalmas fáslit. Ezeket legalább fél évig viselje, akkor is ha dolgozik már.

Vissza a sporthoz

Sokan a trombózis előtt aktív életmódot folytattak, kirándultak, mozogtak, sportoltak. Természetesen orvosi beleegyezéssel ezt lehet is folytatni, ám több mindentől függ, mikor lehet visszatérni: befolyásolja például a trombózis súlyossága, hol alakult ki, szervült-e a vérrög, milyen a beteg aktuális állapota, vannak-e fájdalmai. Éppen ezért erre nincs egységes szabály, orvosától kell megérdeklődnie, mikor sportolhat újra. Fontos, hogy az illető fokozatosan terhelje magát, és a jövőben kerüljön minden olyan mozgásformát, mely eséssel/sérüléssel járhat (küzdősportok minden formája, extrém mozgásformák), ám a futás, úszás, kerékpározás kifejezetten jót tesz, hiszen felpezsdíti a vérkeringést, valamint segít az esetleges túlsúly leadásában.

Ez a trombózis 5 tünete, amivel azonnal orvoshoz kell menni!

Újra a munkában

Egy bizonyos ideig az beteg természetesen táppénzen van, ám ha az orvosa beleegyezik, visszatérhet a munkába: mélyvénás trombózis után minimum 6 héttel, tüdőembólia után minimum 3 hónappal. Viszont, ha megoldható, a munkahelyén próbálja meg a következőket betartani:

  • Viseljen kompressziós harisnyát (főleg, ha ülő- vagy állómunkát végez)
  • Polcolja fel az érintett lábát
  • Óránként álljon fel, mozgassa á magát
  • Fogyasszon sok folyadékot

Legyen önnél tájékoztató papír, hogy véralvadásgátlót szed

Amennyiben valaki véralvadás gátlót szed, érdemes az iratai közt egy tájékoztatót tartani, hogy véralvadás gátlót szed (mit, milyen dózisban). Baleset, eszméletvesztés esetén ugyanis ezt fontos tudnia a mentőorvosnak, hiszen egy esetleges műtét során antidotum adására lehet szükség, hogy semlegesítse a véralvadásgátló hatását!

Trombózis-és Hematológiai Központ

Forrás: Trombózis és Hematológiai Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához