Ezeket látta már?

Az egészségünk érdekében korán vagy későn érdemes lefeküdni? A szakemberek válaszolnak

alvászavar, alváshiány, túlsúly, elhízás

A szakemberek szerint a túl korai és túl késői lefekvés is negatív hatással lehet a szervezet működésére. Ez az oka.

Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket - derült ki egy brit vizsgálatból.

A testnek egy 24 órás periódusokban működő belső órája van, ez a cirkadián- ritmus, amely a test és a psziché működését szabályozza- idézi az eredményekről beszámoló tanulmány vezető szerzőjét, az Exeteri Egyetemen kutató David Planst közleményében az Európai Kardiológiai Társaság (ESC).

Bár az epidemiológiai kutatásból nem lehet ok-okozati következtetéseket levonni, a szakemberek szerint a túl korai és túl késői lefekvés is nyilvánvalóan negatív hatással van a cirkadián ritmusra, és így negatív hatással a szív- és érrendszer egészségére. Eddig ezt még egy tudományos kutatás során sem elemezték.

A kutatás során a UK Biobank brit adatbank alapján 88 ezer ember 2006 és 2010 közötti adatait elemezték. A résztvevők átlagkora 61 év volt, 58 százalékuk nő. Egy kérdőíven részletes információkat adtak meg életmódjukról is, majd a kutatók ezeket az információkat vetették össze a szív- és érrendszeri betegségek, például szívinfarktus, agyvérzés, krónikus iszkémiás szívbetegség jelentkezésének gyakoriságával.

D-vitamin-hiány: megduplázza a szívinfarktus és a stroke kockázatát - olvasson tovább!

A European Heart Journal - Digital Health című tudományos lapban megjelent vizsgálat során a megfigyelt átlagosan 5,7 év alatt 3172 embernél jelentkezett szív- és érrendszeri betegség. Ez a résztvevők 3,6 százaléka.

A legritkábban azoknál léptek fel ilyen betegségek, akik rendszeresen este 10 és 11 óra között fekszenek le aludni.

Annál, aki este 11 és éjfél között kerül ágyba, 12 százalékkal nő meg a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata, a csak éjféltől kezdődő alvás viszont már 25 százalékkal növeli meg. Ugyanakkor annál is 24 százalékkal növekszik meg az ilyen jellegű betegségek rizikója, aki már este 10 óra előtt lefekszik. A nőknél jóval nagyobb mértékben jelentkezett a kései lefekvés negatív hatása, mint a férfiaknál.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Stroke éjjel: gyakran ébred horkantva? Életmentő, ha időben felismeri az alvási apnoét

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#Alvászavar

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához