Ezeket látta már?

Vértesztből megtudható a magzat neme?

2012.01.07. Módosítva: 2015.11.04.

A FASEB Journal januári kiadásában olvasható tanulmány szerint már a terhesség első harmadában meghatározható a születendő gyermek neme. Ehhez az anyai vérben a DYS14 és a GAPDH nevű enzimek szintjét kell mérni.

Dr. Hyun Mee Ryu (KwanDong Egyetem, Szöul, Dél-Korea) és munkatársai érdeklődésének középpontjában a magzat nemének minél korábbi időpontban történő meghatározása állt. Jelenleg erre két, invazív módszer áll rendelkezésünkre, a magzatboholy-szövetminta, illetve a magzatvíz-minta.

Vértesztből megtudható a magzat neme?

Azonban ezen beavatkozások kockázata 1-2 százalék közötti, így ilyen célra használatuk általában nem javasolt, de a 11. terhességi hét előtt egyáltalán nem. Ebben az életszakaszban még az ultrahang sem képes a kimutatásra, ugyanis ekkor a nemi szervek még nem alakultak ki.

A kutatók a tanulmány során 203 terhes hölgy véréből vettek mintát, akik terhességük első harmadában jártak. A magzati DNS jelenlétét speciális metiláció-specifikus polimeráz láncreakcióval igazolták, emellett egy másik reakció a DYS14 és a GAPDH nevű enzimek pontos mennyiségét mérte. Az eredmények helytállósága a születést követően nyert bizonyítást.

Mielőtt a teszt rutinszerű használatba kerülne, az eredményeket még számos vizsgálatnak meg kell erősítenie.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához