Ezeket látta már?

Brokkolival és káposztával a hosszú életért

A sok zöldséget és gyümölcsöt evők tovább élnek, különösen előnyös a brokkoli, karfiol és a káposzta fogyasztása - állapították meg 135 ezer embert érintő felmérésük alapján amerikai kutatók.

Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy nem feltétlenül ok-okozati összefüggésről van szó, az is elképzelhető, hogy a több zöldfélét evők egyúttal egészségesebb életvitelt is folytatnak.

Brokkolival és káposztával a hosszú életért

A nashville-i (Tennessee) Vanderbilt orvosi egyetem kutatói azt azonban igazoltnak látják, hogy az egészséges étrendre vonatkozó jelenlegi ajánlások, így a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelése hozzájárulnak a kardiovaszkuláris egészséghez és az élettartam általános növekedéséhez.

A követéses vizsgálatba mintegy 135 ezer kínai felnőttet vontak be, akik étkezési szokásaikkal és egészségükkel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak, majd ezek alapján öt csoportba osztották őket. A követés öt éve alatt az emberek körülbelül négy százaléka halt meg, ám abban a csoportban, ahol a legtöbb zöldséget ették, 15 százalékkal kevesebben, mint abban a csoportban, ahol a legkevesebbet.

A káposztafélék esetében még nagyobb különbség volt a halálozási arányban azok között akik a legtöbbet, és akik a legkevesebbet ették ezekből a zöldségekből. A halálokok közül a szív- és érrendszeri okból való elhalálozás kisebb arányú volt a sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztók között, ám a rákkockázattal nem találtak összefüggést a vizsgálatban.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához