Ezeket látta már?

Érik a dió, közeledik a diószüret! Erre jó a dió és a diókopács

nuts

A népi gyógyászat a mai napig kiemelt figyelmet szentel a diónak. Ha így tárolja a gyümölcsöt, akár 2-3 évig is eláll.

Manapság a dió többnyire sütemények, édességek tölteléke, azonban nem árt tudni, hogy a gyógyászatban már ősidők óta használják.

A dió sokféle süteményt és húsételt tesz igazán ínycsiklandóvá, azonban az egészségünkre gyakorolt hatását is érdemes feltérképezni! Népiesen kulcsos diónak nevezték, és még a fejtetű ellen is bevetették.

Bőrproblémák, ekcéma és gyulladások kezelésére

Gyógyászati célra a növény levelét, valamint a termés cnak nevezett külső burkát használták. A levelet június és augusztus táján kell gyűjteni, a diókopácsot szüretkor, azaz szeptemberben, és szétterítve jól meg kell szárítani. A népi gyógyászat a mai napig alkalmazza a csonthéjon belül található, a terméseket elválasztó hártyát, amely éretlenül igen keserű.

Az egészséges, ép diólevelek gyűjtésére egész nyáron lehetőségünk van, a leveleket a fáról szedjük le. A dió és diókopács gyűjtésére viszont a diószüret alkalmával kerülhet sor, melynek szeptember-október hónapokban érkezik el az ideje. A diókopács gyűjtéséhez, mivel színez, használjunk kesztyűt, az így begyűjtött diókopácsot kiterítve szárítsuk ki.

A diólevél naftokinon származékokat, valamint értékes cserzőanyagokat, flavonoidokat és illóolajat, míg a diókopács juglont és hidrojuglon glikozidokat tartalmaz. Hatóanyagai miatt leginkább külsőleg alkalmazzák különféle bőrproblémákra: az egyszerű pattanásoktól kezdve a kelések, a fekélyek és az ekcéma gyógyírjaként is ismert. Amennyiben eckémával küzdünk, a növényt lemosásra és borogatásra használjuk, de a borogatás hatékony az enyhe gyulladások kezelésére is. Sőt, a növényből készített fürdő kiváló aranyérre, de különböző bőrkiütések és bőrbetegségek esetén is alkalmazható.

Tisztítja a vért, jót tesz a gyomornak

Talán kevesen tudják a dióról, hogy régen fejtetű ellen használták - mivel igen erős az illata, úgy tartották, elriasztja a bogarakat. A diókopács főzetét belsőleg a népgyógyászat használja: mivel vértisztító hatású, alkalmazzák gyomor-és bélhurut kialakulása, valamint magas vérnyomás és izzadás esetén is.

Olvasson tovább! Erre jó a cékla!

A dió tápértéke magas, értékes tápanyagokban gazdag, ezért, ha naponta elfogyasztunk egy marék diót, azzal jót tehetünk az egész szervezetünknek. Előfordulhat azonban, hogy az arra érzékenyeknek a nyelvét és a száj-nyálkahártyáját irritálja, és viszketést okozhat.

Így szedjen diót, hogy sokáig elálljon

Akkor kell elkezdeni a szüretet, amikor a zöld héj felrepedt, és könnyen leválik a dió csonthéjas burkától. Ilyenkor még a csonthéj és benne a dió is világos színű, és lédús. Víztartalma akár 30% is lehet, míg olajtartalma alacsony. A héj, vagyis a kopáncs hasadásától számítottan legfeljebb 1-4 hét áll a rendelkezésedre a dió betakarításához. Ha túl későn szüretel, vagy sokáig földön hagyja a diót, akkor megsötétedhet. Állítólag a gyümölcs legfeljebb három napot tölthet a fűben anélkül, hogy jelentősen romlana az íze és a tápanyagtartalma.

A jó diótárolás titka a szellőzés: a kiszárított csonthéjas gyümölcsöket tegye hálóba vagy papírzsákba, és akassza fel, hogy ne érjék el a kártevők. A zsákba csakis a tökéletesen ép diószemek kerüljenek, különben megbogarasodhat. Ha eszerint tárolja, a dió akár 2-3 évig is eláll. A frissen szedett dió termése fagyasztóban is tárolható, így is sokáig eláll, azonban a termésben található értékes olajak sérülhetnek a hideghatás miatt.

Mire jó a diókopács?

A dióburok gyógyhatását már Hippokratész is ismerte és ismertette, gyomor- és bélbetegségek ellen dióburok-főzetet alkalmazott. Tanai elterjedtek, Angliában és máshol Európában is ismert volt a dióburok-főzet, mint a gyomor- és bélhurut gyógyszere. A törököknél a kopács ecettel leöntve gyomorerősítő házi szer volt.

A törökök a kopács főzetét ülőfürdőként is használták, húgyúti megbetegedésekre és női bajokra. A falusi török asszonyok a szülés utáni méh-összehúzódást úgy segítették elő, hogy a diókopácsot megpörkölték – szárítani nem volt idő, – összetörték, szőlősziruppal keverték, és borogatásként használták. Összehúzta az ereket, megszüntette a vérzést. A szárított, összetört kopácsot mézzel keverve a fogínyre kenték, a fogínygyulladás megszüntetésére.

Diókopács főzet készítése: három-négy evőkanálnyi szárított zöld dióburkot tegyünk fél liter forró vízbe és főzzük egy percig, majd hagyjuk állni két óráig. Lehűlés után szűrjük le és fogyasszuk, ha lehet ízesítés nélkül, de tehetünk bele mézet. Természetesen, ha külsőleg használjuk, akkor nem kell édesíteni.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

A magas vérnyomás milyen érték felett lehet veszélyes? A kardiológus válaszol

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

magas vérnyomás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához