Céklalé - és aktívabb élet

Dietetika
2010. december 23. 11:46
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Céklalével aktívabb életet élhetünk! Egy nemrég megjelent tanulmány szerint nemcsak a sportolók teljesítményének fokozásában segíthet a céklalé fogyasztása, hanem az időseknek ill. szív- és tüdőbetegeknek is aktívabb életet biztosíthat.

A céklalé volt az elmúlt év legnagyobb sportélettani szenzációja. Az Exeter-i Egyetem kutatóinak felfedezése szerint céklalé fogyasztása után a sportolók mintegy 16%-kal hosszabb ideig voltak képesek edzeni. A sokkoló kezdeti eredményeket követően számos sportolón – az angol első osztály labdarúgóitól a profi kerékpárosokig – kipróbálták a teljesítményfokozó italt.

Céklalé - és aktívabb élet

Céklalé - és aktívabb élet

Forrás: Medipress


A legújabb cikk szerint, mely a Journal of Applied Physiology-ban jelent meg, ahogy idősebbek leszünk, szervezetünk kevesebb oxigént tud hasznosítani. Ez néhány ember számára azt jelenti, hogy olyan egyszerű feladatok, mint a séta sem kivitelezhető.

"Azt találtuk, hogy a céklalé csökkenti a kis intenzitású gyakorlatok végzéséhez szükséges oxigén mennyiségét. Ennek hatására az emberek olyan gyakorlatokat is meg tudnak csinálni, amit enélkül nem lennének képesek." – nyilatkozta a cikk szerzője, Katie Lansley doktoranduszhallgató.

A céklalének kétféle fiziológiai hatása van. Egyrészt növeli az erek átmérőjét, így több vér tud áramlani az erekben. Másrészt csökkenti az izmok oxigénszükségletét. A kettő együttes hatásának eredményeképpen nő a fizikai teljesítőképesség. Andy Jones professzor, a céklalével folytatott kísérletek úttörője szerint, a céklalé magas a nitráttartalma felelős a teljesítőképesség-növelő hatásért:

"Első alkalommal sikerült normál és nitrátmentes céklalevet alkalmaznunk kísérleteinkben. A résztvevők nem tudták melyiket kapták. Azoknál, akik normál céklalevet ittak, látványos teljesítménynövekedést észleltünk. Ezek szerint egyértelmű, hogy ez az összetevő felelős a hatásért."

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# diéta# Életmód# Testmozgás

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk