A hátán szokott aludni éjjel? Ezt jó, ha tudja!
Az alvási póz az egészségünkre is kihathat.
Számtalan tényező befolyásolhatja, hogy mennyit alszunk, illetve az alvás minőségét is: az étrendünk, a szedett gyógyszerek, a hálószoba hőmérséklete, a matracunk keménysége, sőt még az is, milyen tevékenységeket végzünk elalvás előtt. Ez pedig – természetesen – hatással van arra, hogy milyen teljesítményt nyújtunk az iskolában vagy a munkahelyünkön, milyen hangulatban töltjük a napot.
Így hat az alvás az egészségre
Emellett az alvás (illetve annak hiánya) hosszabb távon is befolyásolhatja az egészségünket: több kutatás is bizonyította például, hogy az alváshiány szerepet játszhat krónikus betegségek vagy neurológiai zavarok kialakulásában is. Azonban azzal is érdemes tisztában lenni, hogy rövid távon is hatással lehet az egészségünkre az, hogy milyen pózban alszunk. Lássuk, hogyan hatnak az egészségünkre a legnépszerűbb pihenési pózok!
Kinek jó a háton alvás?
Annak érdemes a hátán aludni, aki szeretné megelőzni a hátfájást, ez a póz ugyanis nem terheli a gerincet, illetve a csigolyákat. Azoknak is előnyös ez a pozíció, akik gyomorégésre hajlamosak, különösen akkor, ha néhány párnával fel tudjuk támasztani magunkat. Ilyenkor ugyanis a fej és a nyelőcső a gyomor szintje fölé kerül, és a gyomorsav – illetve a gyomor tartalma – nem csorog vissza a nyelőcsőbe.
Nem ajánlott viszont a háton alvás azoknak, akik horkolásra hajlamosak vagy alvási apnoéval küzdenek, mert a nyelvünk pozíciója miatt nehezebben kaphatunk levegőt.
Kinek javasolt az oldalt fekvés?
Ha az oldalunkon alszunk, akkor nemcsak a gerincünknek tehetünk jót (hiszen ezzel a pozícióval megőrizhetjük a gerinc természetes görbületét), de csökkenthetjük a horkolást is. Az alvási apnoéval küzdőknek is javasolt. Az oldalpozíció a legelőnyösebb a várandós kismamáknak is, mert sem a növekvő pocakra, sem pedig a gerincre nem nehezedik kellemetlenül nagy nyomás.
Emellett ez a pozíció segíti az agy természetes "méregtelenítési" folyamatait, ezzel pedig az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór rizikóját is csökkenti. A felmérések szerint azok élvezhetik a legpihentetőbb éjszakákat, akik oldalt alszanak. Azonban az oldalsó pozíció vállfájást, esetenként nyakfájást eredményezhet.
Előfordulhat, hogy ronthatja a gyomorégéssel küzdők állapotát, ha a jobb oldalukon alszanak; a bal oldalon alvás viszont túl nagy nyomást gyakorolhat a belső szerveinkre, például a tüdőre vagy a májra. Ezeket a kellemetlenségeket részben a gyakoribb pozícióváltással előzhetjük meg, hanem azzal is, ha a térdeink közé teszünk egy párnát.
Hason alvás: kinek ajánlott?
Nagyon sokan alszanak a hasukon, a fejüket az egyik oldalra fordítva. Ez csökkentheti a horkolást, mert segíti szabadon tartani a légutakat. Azonban ez talán a legrosszabb alvási pozíció, mert nagyon megterheli a gerincünket, "túlfeszítheti" az izmainkat, ez pedig komoly fájdalmakhoz is vezethet.
Mivel a fejünk az egyik oldalra van fordítva, a nyakunk is elgémberedhet, romlik a vérkeringésünk, és ennek következményeként még akkor is rosszul érezhetjük magunkat, ha eleget aludtunk. Ha mégis a hasunkon szeretünk a legjobban aludni, tegyünk egy laposabb párnát a hasunk alá, hogy a gerincünket pihentetőbb pózban tartsuk; a fejünk alá pedig ne tegyünk "magas" és kemény párnát, mert ez igen kellemetlen helyzetbe kényszeríti a nyakunkat.
Olvasta már?
- Olvasson tovább, hogy mi okozhatja az alvászavart!
- Nem alszik jól? Ezek a tippek segíthetnek!
- Gyakran ébred éjszaka? Pajzsmirigy problémája is lehet!
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!