Ezeket látta már?

Egy budapesti kínai gyorsbüfében építőipari géppel készítették az ételeket

kínai

A Nébih rengeteg szabálytalanságot talált, 95,3 kilogramm élelmiszert is kivont a forgalomból, és bezáratta a 11. kerületi helyet. A fotó nem illusztráció - a helyszínen készült.

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülmények miatt felfüggesztette Budapesten, a Budafoki út 17. szám alatti MeiLiCheng Kínai Gyorsbüfé működését, és 95,3 kilogramm élelmiszert kivont a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hiányosságok javítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően az egység folytathatta tevékenységét - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.

A közleményben részletezték, hogy a XI. kerületi étteremben a konyhatér mennyezete, oldalfala sötétszürkén elszíneződött, olajos, zsírosan szennyezett volt.

Az egységben a szükséges mosogatóhely hiányában kizárólag egyszer használatos edényeket használhattak volna, ehelyett a használt edényeket a kiszolgálópultban mosogatták el.

A húselőkészítő csaptelep le volt szerelve, a zöldségelőkészítőben földesárut, a mosogatóban egyéb élelmiszert és elektromos berendezést is tároltak, lehetetlenné téve ezzel az előkészítő helyiségek rendeltetésszerű használatát.

A földesáru tisztítása, valamint az üzemi edények mosogatása a konyhatérben történt, akárcsak a húselőkészítő eszközeinek tisztítása, melyeket használat előtt nem fertőtlenítettek. A konyhatéri kézmosó eldugult, a szennyvíz pangott. A melegen tartó pult nem volt bekapcsolva.

A hűtőtérben a különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket, így zöldséget, nyers és főtt húst is együtt tároltak, a tészta keveréshez építőipari keverőgépet használtak - írják a közleményben.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához