Változtatni kell az önkéntes pénztárakhoz kapcsolódó adóvisszatérítési szabályokon
Új eszköz, mely segíti az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerek átláthatóságát és motiválja a megtakarítást.
Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
Mintegy 200 vendég, 9 alapkezelő, 21 önkéntes nyugdíj- és egészségpénztár, valamint a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége képviselőinek részvételével az idén is megtartotta éves konferenciáját az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
- Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is – emelte ki Mohr Lajos, a Pénztárszövetség elnöke. A szervezet megbízásából készített országos közvélemény-kutatás eredményei alapján a megkérdezettek többsége szerint elsősorban azért van szükség változtatásra, mert az évi legfeljebb 150 ezer forintos adóvisszatérítés értéke az elmúlt tíz évben elinflálódott. Emellett sokan vannak azon a véleményen is, hogy azok számára is vonzóvá kell tenni az önkéntes pénztári öngondoskodást, akik például gyermekeik száma vagy életkoruk miatt nem fizetnek személyi jövedelemadót. A Pénztárkonferencia résztvevői is véleményt nyilváníthattak ebben a kérdésben: a válaszadó szakemberek szűk egyharmada értett eggyel ez utóbbi állítással, míg bő kétharmad szerint az elinflálódás miatt van szükség az adóvisszatérítés emelésére.
Az országos közvélemény-kutatás során megkérdezettek többsége úgy vélte, vonzóbbá tenné a nyugdíjpénztárakat, ha az ott gyűjtött megtakarítások egy részét bizonyos időszakonként fel lehetne használni ingatlanvásárlási célra. Ennél is határozottabb álláspontot képviseltek a Pénztárkonferencia résztvevői: tízből közel kilenc válaszadó szerint valamivel vagy sokkal vonzóbbá tenné a nyugdíjpénztári tagságot ez a lehetőség – amely egyébként az ÖPOSZ által a szaktárca elé terjesztett javaslatcsomagban is szerepel. Ez utóbbi kapcsán Dr. Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta:
- A pénzügyi tudatosság erősítése össztársadalmi érdek, hiszen egy pénzügyileg tudatos társadalomban kisebb a túlzott eladósodás veszélye, nő a megtakarítási hajlandóság és stabilabb a gazdasági rendszer. A kormány célja továbbra is az öngondoskodás, így az önkéntes pénztárak támogatása, ezért idén több olyan jogszabálymódosítást is tervezünk, amely pozitív hatással lesz az önkéntes pénztárak működési körülményeire és a tagszerzés lehetőségére.
A Pénztárkonferencia hallgatósága arról is szavazott, hogy várakozásaik szerint az év végéig mekkora összeg áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakhatási, lakásvásárlási célra. Azt követően, hogy az első nyolc hónapban az MNB adatai szerint 83,2 milliárd forint kifizetési igény érkezett be a kasszákhoz, a konferencia válaszadóinak kétharmada 100-150 milliárd forint közötti kiáramlásra számít, emellett pedig gyakorlatilag ugyanannyian várnak 100 milliárd alatti, illetve 150-200 milliárd körüli kifizetett összeget.
Az ÖPOSZ elnöke beszélt a nyugdíjmegtakarítások körüli tévhitekről is. Az országos kutatás eredményeiből az látszik, hogy a megkérdezettek szerint – jelenleg értéken számítva – 24-26 millió forint nyugdíjmegtakarításra van szükség a gondtalan időskorhoz, ehhez pedig havonta átlagosan több mint 160 ezer forintot kellene félretenni.
- Fontos tudatában lenni annak, hogy az önkéntes pénztáraknak kiegészítő szerepük van az állami nyugdíjrendszer mellett, vagyis nem feltétlenül szükséges megcélozni ezt a 25 millió forint körüli összeget. Másfelől, ha valaki mégis ekkora megtakarítással szeretne rendelkezni nyugdíjas éveire, jóval kevesebb havi összeggel is megvalósítható a terv, ha idejében nekikezd. 35 éves kor alatt indítva az öngondoskodást akár havi 40 ezer forinttal is elérhető ez a kitűzött cél – hangsúlyozta Mohr Lajos.
- Az önkéntes pénztári szektor továbbra is stabil. A befizetések tekintetében mind az egészség, mind a nyugdíj ágon kétszámjegyű növekedés volt tapasztalható 2024-ben és 2025 első félévében is éves összevetésben – emelte ki Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank biztosítás- és pénztárfelügyeleti igazgatója.
– A taglétszám emelkedett, a fizetők aránya nem csökken, azonban az új belépők és összességében a tagság átlagéletkora is magas. A tagi költségek versenyképesek, a hosszú távú, húszéves reálhozam 1,7 százalék, így az önkéntes nyugdíjpénztár jó ár-érték arányú hosszú távú megtakarítás. Az ingatlancélú kifizetések hatását ellensúlyozta a befektetési eredmény és a jelentős mértékű tagdíjbevétel-növekedés, a szektor vagyona így nőtt. Az ingatlancélú kifizetési igényeknél eddig a lakásvásárlás, a jelzáloghitel elő- és végtörlesztés, valamint a lakásfelújítás a legnépszerűbb cél. Az egészség- és önkéntes nyugdíjpénztári ág tartalékszintje megfelelő, 2024-ben és 2025 első félévében is pozitív a működési eredmény. Az Európai Unió nyugdíjkiegészítő rendszereket is érintő fejlesztési javaslatainak indokoltságát a demográfiai adatok is alátámasztják. A Megtakarítási és Befektetési Unió (SIU) keretében a kiegészítő nyugdíjrendszerek fejlesztésére irányuló javaslatok a nemzetközi jó gyakorlatokat, például az angolszász országok megoldásait is alapul veszik. Az MNB egy új pénzügyi tudatosságot erősítő eszközön, az önkéntes nyugdíjpénztári kalkulátor létrehozásán dolgozik, ami a hosszabb távú megtakarításra való motiválást és a nyugdíjpénztárak transzparens összehasonlítását célozza. A kalkulátor élesítése 2025 végén, 2026 elején várható.
Összegezve
- A Pénztárkonferencián tárgyalták az szja-visszatérítés szabályainak átformálását az inflációs hatások miatt.
- A nyugdíjpénztárak vonzereje növelhető lenne, ha a megtakarításokat lakáshoz kapcsolódó célokra is lehetne fordítani.
- A nyugdíjpénztári szféra továbbra is stabil, jelentős növekedést mutat a tagdíjak terén.
- A hosszú távú, húszéves reálhozam pozitív, versenyképességet biztosítva a pénztári takarékoskodásban.
- Az MNB új eszközt fejleszt, mely segíti az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerek átláthatóságát és motiválja a megtakarítást.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!