Ezeket látta már?

Sikeres SMA-szűrések: már két újszülöttnél csípték el időben a betegséget

SMA-szűrés, újszülött, kezelés

Már most sikeres az újraindított SMA-szűrés program.

A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Velkey György bejelentette, hogy az SMA-szűrések újbóli elindulása óta két újszülöttnél mutatták ki a rendellenességet, és a kezeléseket gyorsan el is kezdték. Szerinte ezek az eredmények biztatóak, és azt jelzik, hogy Magyarország az SMA betegség szűrésében és kezelésében a világ élvonalában van.

A díjmentes szűrővizsgálatok 2023 végén szüneteltek, azonban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hamarosan újból elindítja az ingyenes szűréseket, amint azt korábban ígérte. Február 22-én ki is adták erről szóló határozatot, kiegészítve azzal, hogy az április 30-ig visszamenőleg kérhetik a szűrés elvégzését azok a szülők, akiknek gyermekük idén januárban vagy februárban született.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Bethesda Gyermekkórházban elmondta, hogy tavaly hatmilliárd forintot fordítottak a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő gyermekek kezelésére, és az állam 400 millió forintot biztosított a szűrővizsgálatokra. Külföldről is érkeznek gyermekek a magyarországi SMA-kezelésekre, akik szüleikkel térítés ellenében vehetik igénybe a kezeléseket.

A 14 hónapos pilotprogram során 86 ezer mintából 9 esetben mutatták ki a rendellenességet, és ezekben az esetekben el is kezdték a kezelést.

Az ingyenes vérvizsgálatot mindig a szülőknek kell kérniük

Az SMA az egyik leggyakoribb gyermekkori neurodegeneratív betegség, de sok esetben nem ismerik fel a tüneteket időben, ami nehezíti a kezelést. Azonban vérmintából végzett genetikai vizsgálattal kimutatható a rendellenesség. Minél korábban kezdik el a kezeléseket, annál hatékonyabbak lehetnek, és azoknál az újszülötteknél, akiket korán kezelnek, kisebb mértékben jelentkeznek a betegség tünetei.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Egy életen át SMA-val: a kezelés már elérhető, most a rehabilitáció a cél

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

SMA kezelése

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához