A Semmelweis Egyetemen nyílik az első magyarországi NIPT – laboratórium így magánfinanszírozás keretében Magyarországon is elérhető a a PrenaTest® non-invazív magzati genetikai szűrővizsgálat.
A Boehringer Ingelheim bejelentette, hogy elindítja az opnMe.com nevű platformot, amelyen keresztül a kutatók a világ bármely részéről hozzáférhetnek bizonyos preklinikai molekulákhoz nem-klinikai kutatások céljából.
Ma kell átállítani az órát hajnali 3 órakor 2-re. Mindenki szinte követeli azt a bizonyos „őszi plusz egy órát”, amikor kicsit tovább lehet aludni – pontosan egy órával. Annak ellenére, hogy kihasználjuk ezt a jelenséget, a hatásaival érdemes tisztában lenni. Felborulhat a biológiai ritmus?
Ideje, hogy megerősítsük a nyirkos, megfázásos időszakban gyermekünk immunrendszerét. Az alábbiakban három tuti tippet kaptok tőlünk, hogy miként lehet feltúrbózni gyermekünk szervezetét az őszi szünetben.
Akár évekkel is megrövidítheti az életünket, ha ülünk. Mi lehet ennek az oka?
Több mint 80, a hagyományos kínai orvoslással (HKO) foglalkozó szakember vett részt Kínából és szerte Európából azon a szakmai továbbképzésen, amelynek augusztus 21-24-ig Budapest adott otthont.
Májsejteket nehéz laborban előállítani, de sikerült. A májkutatás Szent Gráljaként is emlegethető eljárás óriási eredmény. Vajon mire jó az, hogy mesterségesen, laborban is sikerül miniszerveket előállítani?
Az álmatlanságban szenvedők valószínűleg gyakran hallják, hogy mindez úgyis a fejükben dől el, azonban egy új tanulmány szerint ebben nem csak a pszichológiai tényezők, hanem a biológiai paraméterek legalább ennyire fontos szerepet töltenek be.