Azoknak, akik időben felismerik a jeleket, akár 80 százalék is esélyük lehet a túlélésre.
A fesztiválszezonban ez a kérdés sokakat érint.
A májrák nem egyik napról a másikra jelenik meg: kialakulását éveken vagy akár évtizedeken át fennálló májkárosodás előzheti meg. A krónikus vírusos májgyulladás, a májzsugor, a jelentős alkoholfogyasztás és a zsírmáj egyaránt növelheti a kockázatát. Fontos azonban, hogy a rizikófaktorok megléte nem jelenti azt, hogy valakinél biztosan kialakul a betegség.
A napfogyatkozás különleges látvány, de van egy veszélye, amelyet könnyű alábecsülni: attól, hogy a Nap nagy részét eltakarja a Hold, a megmaradó napsarló fénye továbbra is károsíthatja a szemet. A probléma ráadásul nem feltétlenül jár azonnali fájdalommal, így előfordulhat, hogy valaki csak órákkal később veszi észre, hogy romlott a látása.
Zsibbadás miatt kereste fel az orvosokat a 43 éves nő.
A vörös, értágulatos, esetenként megvastagodott orrot a köznyelv gyakran „borvirágos orrnak” nevezi, ezért sokan automatikusan a rendszeres alkoholfogyasztással hozzák összefüggésbe. Pedig az elváltozás hátterében többféle ok állhat, és önmagában az orr vörösségéből egyáltalán nem lehet arra következtetni, hogy valaki sok alkoholt fogyaszt.
Hasi görcsök és fájdalmak gyógytornász szemmel – hogyan segíthet a problémán a viscerális terápia és a rendszeres testmozgás?
Óvatosan a természetesnek hitt szerekkel: 5 táplálékkiegészítő, amit jobb kerülni magas vérnyomás esetén.