Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Omikronos volt? 4-6 hét után is lehetnek foltok a tüdőn

copd, tüdőbetegség,, koronavírus, fertőzés, tünetei

A koronavírus omikron variánsa által okozott fertőzést követő 4-6 hét után is lehetnek nyomai a betegségnek a tüdőn.

Habár az omikron jóval kevesebb, körülbelül feleannyi esetben okoz tüdőgyulladást, mint a korábbi variánsok, ennek ellenére is jelentkezhet nehézlégzés hetekkel, hónapokkal a betegség után, még akkor is, ha enyhébbek voltak a tünetek- mondta Hidvégi Edit tüdőgyógyász az Indexnek. Hozzátette:

pár héten belül betegek ezrei jelenhetnek meg a covid ambulanciákon.

Habár az omikron variánson átesettek jellemzően nem tapasztalnak már olyan súlyos tüneteket, mint amiket a korábbi variánsok okoztak, de ők is számolhatnak poszt-coviddal.

Az elmúlt hetekben egyértelműen beigazolódott a tény, hogy az omikron kevésbé támadja a tüdőt, körülbelül feleannyi esetben idéz elő tüdőgyulladás, mint a korábbi variánsok. Elhúzódó panaszok ugyanakkor itt is lehetnek, a röntgenfelvételeken négy-hat hét elteltével is látunk foltokat

– mondta a Tüdőközpont orvosa.

Hidvégi a köhögést, a nehézlégzést és a mellkasi fájdalmat emelte ki, mint kellemetlen utóhatásokat, és még azok is számíthatnak ezekre, akiknek egyébként enyhe tüneteik voltak.

Emellett hozzátette azt is, hogy sok idős beteg keresi fel az ambulanciákat, főként alapbetegségek, kiemelten szívbetegségek okán.

Olvasson tovább! Poszt-Covid: ezekről a tünetekről ismerheti fel, ha érintett

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához