Ezeket látta már?

Alvási rituálék? Egy konkrét eset...

A kliens B. Richárd 42 éves vállalkozó. Kiegyensúlyozott családi életet él, felesége védőnő, két gyermekük van, 9 éves kisfiú, 11 éves kislány.

Vállalkozását a válság megrendítette, de működését - ha jóval alacsonyabb szinten is - de fenn tudta tartani. Életszínvonaluk ennek megfelelően csökkent, de mivel a válság előtt nagyon jól éltek, ez különösebben nem zavarja őket,

Alvási rituálék? Egy konkrét eset...

Alvásproblémái 10 hónapja tartanak, előtte jó alvó volt. 10 hónappal ezelőtt a vállalkozásával kapcsolatban voltak komoly gondjai, egy partnerük, aki nagy összeggel tartozott fizetésképtelennek bizonyult és ez komolyan fenyegette az ő vállalkozása fizetőképességét is. Hetekig tartott, míg egy félig-meddig elfogadható megoldást találtak, amiben ők maguk is nagyon sokat buktak, de végülis talpon tudtak maradni.

Alvásproblémái viszont azóta sem múltak el: este nehezen alszik el, néha órákig forgolódik előtte, éjszaka 3-4 óra között felébred és már sajnos nem mindig tud visszaaludni. Gyakorlatilag mondhatjuk, hogy napi 2-3, maximum - de csak ritkán - 4-4,5 órát alszik. Teljesen kimerült, már retteg az éjszakától. Arra a nagyon fontos kérdésre, hogy horkol-e, határozott nemmel válaszolt. Horkolás esetén ugyanis kötelező kivizsgálni, hogy van-e horkolás alatti légzéskimaradása, mert az életveszélyes állapot lehet.

Többféle altatóval próbálkozott, de egyrészt túl sokat nem is tudott aludni velük /5-6 óra/ és utána nagyon rosszul érezte magát napközben: fejfájással ébredt, napközben fáradt volt stb.

A klienst először megtanítottam a legelemibb alvásfiziológiai ismeretekre

- alvási naplót kezdett vezetni a megadott szempontok alapján

- megtanulta felismerni a cirkadián ritmusnak a jelzéseit és az alvásprogramját ennek megfelelően állítottuk be

- megtanulta felismerni az elalváskapuk jelentkezését - és az esti lefekvésének időpontját ehhez igazítja

- megtanulta az elalvást segítő speciális gyakorlatsort

- alvási rituálét alakítottunk ki nála

- hogy alváskésztetése minél erősebb legyen, egyelőre napi fél óra - később majd az ideális 45 perc - intenzív testmozgást iktattunk be

- mivel nagyon indulatos embernek ismeri magát, indulatkezelés tréninget alkalmaztam nála

- kommunikációjában szintén indulatos mind a munkatársaival, mind a családtagjaival szemben - ezért megtanítottam az erőszakmentes kommunikáció alapelveire

- konfliktushelyzetekben - üzletember létére - szinte képtelen "engedni", a másik szempontját mérlegelni. Emiatt a konfliktusok gyakorlatilag veszekedésekbe torkollnak, ami mind őt, mind a családtagjait/munkatársait nagyon megterheli érzelmileg. Este még kavarognak a fejében a "riposztok", néha még lefekvés után is felpattan, szinte magában üvöltve az aznapi konfliktussal kapcsolatban.

Konfliktuskezelési stratégiákat tanítottam neki és empátiás készségét próbáltuk fejleszteni. Az alvási rituáléba beépítettük az "emocionális napló technikát", ami azt jelenti, hogy a nap folyamán emocionálisan terhes eseményeket a naplóba beírja, melléírja, hogy van-e ezzel kapcsolatban még további dolga vagy lezártnak tekinthető-e, értékeli /1-10 skála/, hogy érzelmileg mennyire érintette meg és emellett értékeli azt is, hogy életére maga a vita tárgya milyen reális hatást jelent /0-100-ig, a 100=közeli családtag halálesete/. A naplóírás után a naplót ünnepélyesen be kell csukni /vagy a számítógépet kikapcsolni/ és szertartásosan ennyit mondani: "a mai napot ezzel lezártnak tekintem"

- végül pontosan betartandó alvási programot terveztünk neki, ami elalvás előtt 2 órával már bizonyos dolgokat szabályoz és az ébredést követő +fél óráig tart.

Az alváscoaching 11 alkalmat vett igénybe és a kliens újra jól aludt. Néhányszor még hajnali 3-4 óra között felébred, de a tanult technikát alkalmazva gyorsan vissza tud aludni. Altatót az alvástréning kezdete óta egyáltalán nem szed.

Véleménye az alváscoachingról: "Életem egyik legjobb döntése volt, hogy az alvásproblémáim miatti végső elkeseredésemben alváscoachingra jelentkeztem! Alig 1 hónap alatt már élvezhetően tudtam aludni, a terápia végére meg már megint úgy aludtam, mint régen és ez azóta is így van. A családom, a magam és a munkatársaim szerencséjére egy kicsit más ember is lettem, mint aki voltam... Ráadásul nagyon élvezem, hogy annyi minden érdekesebbnél-érdekesebb dolgot megtanultam az alvás működésével kapcsolatban."

Az eredeti cikk itt olvasható:

Szerző: dr. Hermánné Fogarassy Éva

Forrás: Napidoktor
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához