Ezeket látta már?

12+1 tipp szmog esetére

Budapest szmogriadó

Budapesten tegnap elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát; a tapasztalatok szerint ilyenkor sok vidéki településen a levegő jóval szennyezettebb, mint a fővárosban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint a közlekedés, fűtés és egyéb emberi tevékenység következtében a levegőbe jutó apró részecskéknek nincs olyan alacsony koncentrációja, amely bizonyítottan nem káros az emberi egészségre. Főleg a fűtési időszakban számíthatunk arra, hogy ezen káros anyagok olyan súlyos légszennyezettséget idéznek elő, mint ami most is jellemzi országunkat. Van azonban lehetőségünk a kockázatok csökkentésére.

1.  Vegyünk több folyadékot magunkhoz.

2.   Fogyasszunk friss zöldségeket, gyümölcsöket, C-vitamint, mivel ezek antioxidánsként képesek a szervezeten belül csökkenteni a káros hatásokat.

3.   Kerüljük a szellőztetést. Ha erre mégis sor kerül, akkor tegyük, amikor a legalacsonyabb a levegő szennyezettsége. (Ahol a közlekedés a fő szennyező, ott inkább a hajnali órákban, ahol pedig a fűtés, ott általában a kora délutáni órákban ajánlott kitárni az ablakokat rövid időre. Ugyanakkor ez nagyban függ a konkrét helyi körülményektől; ha például a szomszéd kéményéből épp délután 2 órakor dől a füst, akkor nyilvánvalóan ne ekkor szellőztessünk.)

4.  A szabadtéri sporttevékenység nem ajánlott, különösen az intenzív testmozgást igénylő gyakorlatok, bár megjegyzendő, hogy a testmozgás a vérkeringés javításával és az aerob folyamatok támogatásával hozzájárul a szennyezés okozta tünetek csökkentéséhez. Abban az esetben, ha mégis mozogni indulunk, ezt az előző pontban ajánlott órákban tegyük, és kerüljük a forgalmasabb útszakaszokat, inkább a kisebb mellékutcák és parkok felé vegyük az irányt.

5.   Ha van lehetőségünk rá, ne válasszuk a szilárd tüzelést.

6.  Ha nincs más lehetőségünk, mint a szilárd tüzelés, figyeljünk a tűz helyes megrakására és a megfelelő légellátásra. A tüzet soha nem alulról, hanem felülről kell meggyújtani, hogy az égés elegendő levegőhöz jusson a fokozatosan kialakuló huzat révén.

7.  A gumi, műanyag palack, kezelt fa, ruhanemű vagy bármilyen hulladék elégetését jogszabály szigorúan tiltja, ebből ugyanis halálos mérgek jutnak a levegőbe, többek között a lakásba is.

8.  Az avarégetés általában sem ajánlott (számos településen kimondottan tilos), azonban szmog idején semmiképp ne égessünk zöldhulladékot.

9.  Csökkentsük minimálisra az autóhasználatot, helyette a közösségi közlekedés igénybevétele ajánlott.

10. Kerüljük a lakásban a hagyományos porszívó használatát. Helyette inkább használjunk robotporszívót, ez nem keveri fel a port, vagy nedves ruhával töröljük fel a padlót.

11. Külön figyeljünk azokra, akik veszélyeztetett csoportokba tartoznak, különösen, ha egyedül élnek. A szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, asztmások, fiatalok és idősek, várandós nők, mozgásukban korlátozottak nagyobb kockázatnak vannak kitéve!

+1. Tartós változás pedig akkor érhető el, ha minél többen követelik a döntéshozóktól a szükséges intézkedések meghozatalát. Már számos példa van arra (például Gödön és Zircen), hogy lakossági összefogással jelentősen sikerült javítani a levegő minőségét.

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához