Ezeket látta már?

Menedzserbetegség - és kínai orvoslás

Az állandó fejfájás, a koncentrációzavar, sőt, a nemi teljesítőképesség hanyatlása is a stresszterhelt ülőmunka nem kívánt velejárója lehet. A számos munkavállaló mindennapjait megkeserítő, ún. menedzserbetegség azonban kellő odafigyeléssel: kiegyensúlyozott étkezéssel, valamint rendszeres mozgással és testi-szellemi pihenéssel megelőzhető – vallja Dr. Chen Zhen, a hagyományos kínai orvoslás professzora.

Az őszi szezon nemcsak az iskolásoknak jelent nagy kihívást: a legtöbb iparág ugyanekkor kapcsol maximális üzemmódba – nem kímélve a sokat dolgozó és rendkívüli stresszhatásoknak kitett munkavállalókat. Ilyenkor egyre gyakoribb panaszként jelentkezik a dolgozóknál a reggeli rosszullét és gyengeség, amelyek hátterére orvosi laboratóriumi vizsgálatokat követően sem tudnak sok esetben pontos diagnózist felállítani.

Menedzserbetegség - és kínai orvoslás

Ahogyan a modern orvostudomány mind nagyobb hangsúllyal veszi figyelembe a biológiai elméleteken kívül a pszichológia és a szociológia vívmányait is, az emberek körében egyre inkább ismertté vált egy olyan legyengült állapot, amely hagyományos biológia tesztekkel nem mutatható ki, viszont számos testi és szellemi bántalom lehet a velejárója. A sokak által csak menedzserbetegségként emlegetett állapotot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) "harmadlagos állapotnak", vagy más néven "szub-optimális egészségnek" nevezte el.

A világ lakosságának nagyjából fele küzd e problémával, jellemzően a városi, irodai dolgozó. A szub-optimális egészség az állandó fáradtság, az étvágytalanság, a fejfájás, az alvászavar, a depresszió, a koncentrációs zavarok, a kiégés-szindróma és a nemi teljesítőképesség csökkenésének kiváltója is lehet.

Dr. Chen Zhen (ejtsd: Csen Zsen), a hagyományos kínai orvoslás (TCM) professzora a menedzserbetegségek kapcsán hívja fel a figyelmet a több évezredes kínai bölcsességre, amit már a Huang Di Nei Jing-ben (az i.e. 475-ben kiadott, legrégibb császári orvosi könyvben) is feljegyeztek: "az egészséges állapot nélkülözhetetlen feltétele a yin és a yang egyensúlya". A hagyományos kínai orvoslás tehát már több ezer éve felismerte e köztes állapotot. A megelőzési módszerek közül Dr. Chen Zhen szerint az alábbiak a leghatékonyabbak:

A megelőzés első feltétele a kiegyensúlyozott étkezés: a hagyományos kínai orvoslás tapasztalatai szerint reggel 7-9 óra között legerősebbek az emésztési funkcióink, ekkor kell biztosítanunk szervezetünk számára a szükséges aminosavakat és vitaminokat. Immunrendszerünk erősítésére szedhetünk étrend-kiegészítőket, melyek pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum) és hernyógomba (Cordyceps sinensis) keverékének kivonatát tartalmazzák.

Jó minőségű alvás: az optimális alvás érdekében feküdjünk le minél hamarabb; idegrendszerünk számára a legjobb minőségű pihenést este 10 és hajnali 1 óra között tudjuk biztosítani. Eközben regenerálódik leginkább a májunk is, immunrendszerünk ilyenkor erősödik a legjobban, másnapi energiánk is ilyenkor termelődik.

A jó közérzet és a jókedv fenntartása: a hosszú irodai ülőmunkát gyakran szakítsuk meg rövid szünetekkel. Kávészünet helyett tartsunk gyakran zöldtea- és szűzteaszünetet, ami nemcsak tisztítja és méregteleníti a szervezetet, de frissítő hatással is van agyunkra, serkenti a vérkeringést és a szellemi funkciókat. Az akupresszúrás technika is segíthet a depresszió ellen: hüvelykujjunkkal függőlegesen masszírozzuk a két mell közötti részt (R17 meridián pont) 20-szor egymás után, naponta kétszer. Nyomjuk meg a mellkasunk középső részét hüvelykujjunkkal 20-szor, majd könnyedén ütögessük meg öklünkkel ugyanezt a helyet 5-ször. A másik kezünkkel ismételjük meg a mozdulatsort. A terület finom masszírozásával boldogsághormon szabadulhat fel.

Szívvédő masszázs:

Jobb kezünk hüvelykujjával nyomjuk meg 10-szer a bal hónalj alatti inakat, ha zsibbadást érzünk, akkor hatásos.

Ugyanezzel a kezünkkel ütögessük meg a bal karunkat fölülről belülről lefelé 20-szor, egyenletes közöket hagyva karunkon.

Ismételjük meg ezt a mozdulat sorozatot a másik kezünkkel a jobb karon.

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához