Ezeket látta már?

Hasi elhízás: ilyen, amikor a pocak komoly betegség jele

Hasi elhízás pocak betegség jele

Amikor a hasa körül jelenik meg jelentős mennyiségű súlyfelesleg, jobb, ha nem legyint rá.

Annak, aki az elhízás mellett nem mozog és más értékei is eltérnek a normálistól, nagy valószínűséggel társbetegségekkel is számolnia kell. Ha pedig ez a körhinta beindul, meglehetősen nehéz kiszállni. A metabolikus szindrómáról és a kilépés lehetőségeiről beszélt dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa.

A sörhas a metabolikus szindróma egyik eleme lehet

A szakemberek szerint az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint és a cukorbetegség (vagy az emelkedett vércukorszint) olyan gyakran fordul elő együtt, hogy akár "négyes fogatként" is lehetne aposztrofálni a jelenséget. A tünetegyüttest metabolikus szindrómának nevezik, amelynek többnyire feltűnő külső jegyei is vannak.

A veszélyeztetett típus tagjai főleg törzsre, hasra híznak, tehát náluk „alma” típusú elhízásról beszélhetünk, amit laikusok esetleg sörhasként is emlegetnek. A túlsúly mértéke azonban nem mindig vág egybe az anyagcsere-eltérések súlyosságával. Előfordulhat, hogy már egészen kisfokú túlsúly is kifejezett anyagcsere változással járhat együtt. A hasi predominanciájú súlynövekedés és a vele együtt megjelenő magas vérnyomás, vérzsír eltérések és az emelkedett vércukorszint - mint szív- és érrendszeri rizikófaktorok - legsúlyosabb szövődményei a szívinfarktus és a stroke. Ugyanakkor ez a négy összetevő sokszor állhat rejtetten az érszűkület vagy a potenciazavar megjelenése mögött is.

Miért dagad a bokám? A kardiológus válaszol - olvasson tovább!

Az ördögi kört meg kell szakítani

A magas vérnyomást súlyosbítja, hogy a zsírszövet növekedése miatt a szív csak növekvő ellenállást leküzdve tudja a testen átpumpálni a vért, sőt a túlsúly az idegrendszer aktiválásán keresztül is gyorsíthatja a szívműködést. Ráadásul az alma típusú elhízottakban a hasban elhelyezkedő speciális zsírszövet megváltozott anyagcseréje miatt inzulinrezisztencia alakul ki. Ha pedig a sejtek inzulinérzékelése csökken, azt a szervezet inzulinhiányként éli meg, és a hiányt, illetve az emelkedő vércukorszintet ellensúlyozandó, még több inzulint termel.

A nagyobb hasi körmérettel rendelkezők többségénél kimutatható a magas inzulinszint, ami a magas vérnyomású betegek több, mint felénél is jelen van. Az ördögi kör tehát itt is tetten érhető, hiszen a magas inzulinszint egyik mellékhatása, hogy fokozza a vesékben a nátrium-visszatartást, ez megemeli a folyadék mennyiségét az érpályákban, mely tovább súlyosbítja a magas vérnyomás. A „védő” HDL-koleszterinszint csökkenése és az „ártalmas” LDL-koleszterinszint emelkedése miatt kialakuló érelmeszesedés az érrendszer rugalmasságát csökkenti, mely a magasvérnyomás betegség további romlását eredményezi. Mindezek közösen, egyéb biokémiai kölcsönhatásokkal együtt érelmeszesedéshez, szívinfarktushoz, agyi érelzáródáshoz vezethetnek.

A folyamatok tehát összefüggenek és szerteágaznak, tehát valahol mindenképpen közbe kell lépni, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos következmények. A metabolikus szindróma azért is jelent kiemelt veszélyt, mert minden egyes eleme nem egyszerűen megemeli, hanem mintegy megháromszorozza a szív- és érrendszeri katasztrófák esélyét. Így akinél a tünetegyüttes valamennyi tagja jelentkezett már, az 14-15-ször nagyobb eséllyel számíthat az egyre súlyosabb szövődményekre.

Így védhetők ki a súlyos következmények

Túlsúly esetén, illetve ha a metabolikus szindróma más elemei is megjelennek, mindenkinek ajánlatos egy komplex kardiológiai kivizsgálás-sorozaton átmennie, a szívinfarktus, a stroke és más szív-érrendszeri betegségek megelőzése céljából – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa.

A fenyegető következmények valóban riasztóak, de jó hír, hogy a metabolikus szindróma minden elemét lehetőségünkben áll befolyásolni táplálkozással, mozgással, vagy ha szükséges, átmeneti vagy tartós gyógyszeres kezeléssel. Már 3 leadott kilónként jelentős vérnyomáscsökkenést, cukor- és zsíranyagcsere javulást tapasztalhatunk, csakúgy, mint a minimum 3 hónapja tartó rendszeres testmozgás mellett. A komplex életmód terápia a gyógyszerszükségletet fokozatosan csökkentheti, sőt idejében elkezdve a beteg gyógyszermentessé is válhat mellette. A fogyás és a rendszeres testmozgás így megszakítja a betegségek ördögi körét, nem is beszélve a közérzetünkre és a megjelenésünkre gyakorolt hatásról. Az első lépés tehát a felelősség felismerése, a második pedig a szakértői segítség igénybevétele.

Ez is érdekelheti:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Fogyni szeretne? Ezek a legjobb diéták az orvosok, táplálkozási szakemberek szerint

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

elhízás

Forrás: Kardioközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához