Nemcsak az idős, krónikus betegséggel élők számára jelent egészségügyi kockázatot egy hosszabb repülőút, hanem az egészséges fiataloknak is, hiszen zárt térben a fertőzések is könnyebben terjedhetnek.
Mintha hirtelen megszaporodtak volna a szemüveges gyerekek körülöttünk: az óvodai csoportban, az iskolapadban, a játszótéren is egyre több kicsi visel keretet.
Innen tudhatja, hogy végre hat a vaspótló!
Vannak, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy egyetlen nap is kimaradjon, míg mások szerint a túl gyakori tisztálkodás többet árt, mint használ. Az utóbbi években több bőrgyógyászati szakmai szervezet és szakértő is felhívta a figyelmet arra, hogy a bőr egészsége szempontjából nem feltétlenül szükséges minden nap hosszú, forró zuhanyt venni.
Bár jó szolgálatot tehet a mikró és az újramelegítés, ám nem érdemes túl sokszor ehhez folyamodni.
Idegesítő tünet, amit a többször is megtapasztalhatunk az életünk során. De vajon mikor jelezhet bajt?
Esténként még nincs komolyabb tünet, de minden hajnalban arra ébred, hogy bedugult az orra? Az allergiák közül az egyik legvalószínűbb ok a poratka allergia, mert erre jellemző, hogy az ember lefekvéskor még viszonylag jól van, majd több órányi matrac- és ágynemű-kitettség után hajnalra vagy reggelre alakul ki az orrdugulás.
Ezt a 6 fontos értéket érdemes időről időre ellenőrizni. Nem csupán számokról van szó: ezek az adatok olyan korai figyelmeztető jelek lehetnek, amelyek segítségével még időben tehet a szíve és az erei egészségéért.