Ezeket látta már?

Áfonya: így használja fel májbetegség, gyulladások ellen

áfonya, szív-és érrendszeri betegségek, szuperélelmiszer, immunrendszer

Az áfonya jót tesz az agynak, erősíti az immunrendszert és csökkenti a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázatát. Lássuk, miért érdemes még rendszeresen beilleszteni az étrendbe!

Ha a szuperélelmiszereknek is nevezett gyümölcsökre, zöldségekre gondolunk, az egyik első, mely eszünkbe juthat, az áfonya. Ebben az apró kékes színű finomságban nagy mennyiségben találhatunk A-, B-, C- és E-vitaminokat, magnéziumot, káliumot, mangánt, vasat, rezet és cinket, valamint értékes fitonutrienseket, flavonolokat, antioxidánsokat. Emellett pedig rostban gazdag, kalóriában viszont szegény gyümölcsről van szó, vagyis igazán nagyszerű nassolni való lehet még azoknak is, akik szeretnének néhány kilótól megszabadulni.

Az áfonya erősíti az immunrendszert

Az áfonyában lévő értékes tápanyagok serkentik az immunrendszer működését, ezzel pedig nemcsak abban lehetnek a segítségünkre, hogy ritkábban betegedjünk meg, de abban is, hogy gyorsabban felépüljünk. Az antioxidánsokban gazdag áfonya hosszú távon is javíthatja az egészségünket: az antioxidánsok védik a sejtjeinket az oxidatív stressz okozta károsodásoktól, melyek olyan súlyos, krónikus betegségek kialakulásáért betegségekért is felelőssé tehetőek, mint a cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri panaszok.

A szakemberek szerint a daganatos betegségek rizikóját is csökkenti az áfonya, így például a szájüregi, a petefészek-, a bélrendszeri, a máj-, prosztata-, tüdő-, emlő- és gyomorrák kockázatát.

Az agynak és a szívnek is jót tesz

Az antioxidánsoknak agyat védő hatásai is vannak, és a kutatások szerint az áfonya csökkenti a Parkinson-kór kialakulásának esélyét. Emellett pedig annak is érdemes rendszeresen ennie ebből a gyümölcsből, aki vizsgára készül: az áfonyában található tápanyagok javítják a memóriát, a kognitív képességeket, sőt még az információk felidézésének gyorsaságára is hatással lehetnek.

Heti 3 vagy több adag (vagyis háromszor fél csészényi) áfonya csökkenti a szív- és érrendszeri problémák, például a szívroham rizikóját. Olyan tápanyagokat is találhatunk a gyümölcsben, melyek segítenek megőrizni a vérerek rugalmasságát.

Csökkenti a gyulladásokat

Az áfonyában kimagaslóan sok, különböző típusú flavonoid és más fitonutriens. található, többek között például cianidin, malvidin, peonidin és petunidin, pterosztilbén és reszveratrol. Ezek a tápanyagok a kutatások szerint csökkentik a gyulladásokat, védik a sejtjeinket a külső és belső károsító hatásoktól.

A pterosztilbén különlegessége, hogy hatékonyabban képes hasznosítani azt a testünk, ugyanis sokkal több időt tud eredeti formájában a szervezetünkben tölteni, mielőtt más összetevőkre dolgoznánk fel. A legújabb kutatások szerint pedig a pterosztilbén lassítja a daganatos sejtek növekedési ütemét, megakadályozza a daganat terjedését, elősegíti az úgynevezett programozott sejthalált (vagyis gyorsítja a daganatos sejtek pusztulását), és megakadályozza, hogy áttétek képződjenek. A kutatók különösen kedvező eredményeket értek el emlő-, a bélrendszeri és a prosztatadaganatos sejtek vizsgálatánál.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Csodaszer vagy rákkeltő májméreg a fekete nadálytő?

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

gyógynövény

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához