Ezeket látta már?

Mitől lesz sikeres a fogyás? Ezt az 5 tanácsot fogadja meg!

sikeres fogyókúra titka

Ha szeretnénk megszabadulni a súlyfeleslegünktől, de tanácstalanok vagyunk, hogy miként kezdjük el a fogyókúrát, akkor a következő összeállításból hasznos ötleteket meríthetünk.

A szakértők szerint a sikeres fogyás egyik fontos alapszabálya az, hogy mindig apró lépésekkel haladjunk előre. Ne akarjuk egyik napról a másikra átalakítani az étrendünket, az életmódunkat

Apránként változtassunk

Gondoljuk végig, hogy eddig mennyi zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottunk: ha túl keveset, akkor próbáljunk meg minél több étkezést kiegészíteni egy-egy adaggal. Ne feledjük, hogy csak akkor lesz hosszú távon is sikeres a diétánk, ha élvezzük az étkezéseket, ezért ne erőltessünk magunkra olyan ételeket, amelyeket nem szívesen eszünk meg. Ám, ha például kedveljük a halat, akkor a zöldségek és gyümölcsök mellett ebből is fogyasszunk gyakrabban. Emellett részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszereket, és próbáljuk meg száműzni az étrendünkből az édes rágcsálnivalókat.

Színes ételek

A színes zöldségek és gyümölcsök antioxidánsokban gazdagok, amelyek pozitív hatással vannak a szervezetünkre, ugyanis nagy szerepük van az egészségünk megőrzésében. Könnyebb lesz megváltoztatni az étrendünket, ha közben játszunk egy kicsit. Például jelöljünk ki a hét minden napjára egy-egy színt: a hétfő lehet a sárga, ezért egészítsük ki az étkezéseinket citrommal, banánnal, ananásszal, csemegekukoricával. Kedden jöhet a narancssárga, együnk narancsot, mandarint, sütőtököt, sárgarépát, édesburgonyát, és így tovább. A tervezésbe vonjuk be a gyerekeket is, és szerezzük be közösen a színes ételeket.

Folyamatos hidratálás

Az egészséges életmód egyik alapelve a megfelelő folyadékfogyasztás, ezért fontos, hogy naponta legalább 8 pohárnyi vizet igyunk meg, lehetőleg egyenletes időközönként. Ha megfelelő mennyiségben pótoljuk a szervezetünkben a vizet, az segít megőrizni az anyagcsere helyes ritmusát. Kezdjük reggel a hidratálást: miután felkeltünk, legyen az az első dolgunk, hogy megiszunk egy pohár vizet, később pedig másfél, két óránként figyelmeztessük magunkat a folyadékfogyasztásra.

Esti nassolás

A fogyás egyik nagy ellensége, ha az esti tévézés közben rendszeresen nassolunk. Egy izgalmas film közben nehéz arra figyelni, hogy mennyi felesleges kalóriát viszünk be a szervezetünkbe. Pedig a sikeres diéta érdekében ezen a hizlaló szokásunkon változtatnunk kell. Ha mindenképpen rágcsálni szeretnénk valamit, akkor készítsünk chipset sárgarépából, zellerből, cukkiniből vagy uborkából. Ehhez vékonyan szeleteljük fel a kiválasztott zöldséget, ezután helyezzük a szeleteket egymás mellé egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. Egy ecsettel kenjük meg a zöldség tetejét olívaolajjal, és ízlés szerint sózzuk meg. Száz fokra előmelegített sütőben süssük, szárítsuk – közben egyszer fordítsuk meg a szeleteket – ropogósra a házi chipset.

10 ok, amiért nem megy a fogyókúra - kattintson tovább!

Együtt könnyebb

Ha esetleg elakadnánk a fogyókúrában, akkor ne adjuk fel azonnal, hanem kérjünk segítséget a családunktól, barátainktól. Emellett az is hasznos lehet, ha rendszeresen megosztjuk az ismerőseinkkel a diétás terveinket és az elért eredményeinket. Nem beszélve arról, ha egyszerre többen is összefogunk, és közösen, egymást támogatva próbálunk megszabadulni a felesleges kilóktól.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához