Ezeket látta már?

Gyömbér: ezért érdemes belőle sokat enni, inni!

gyömbér, nátha, megfázás, immunerősítő, gyógynövény

A gyömbér jó fájdalom ellen, erős fertőtlenítő hatása miatt pedig kifejezetten jót tesz az immunrendszerünknek. De a sornak itt még nincs vége!

A jellegzetes illatú, csípős, kesernyés ízű fűszert a növény gyökértörzse adja. Az aromáját az illóolaja, az ízét ingerol-tartalma okozza. Tartalmaz gyantát, gyantasavat, valamint keményítőt is.

Mire használták az őseink a gyömbért?

A kínai tengerészek ezt rágták, hogy ne legyenek tengeribetegek. Az ókori indiaiak emésztési problémák esetén vetették be a gyömbért, valamint főzéshez is használták. Az ókori görögök pedig kenyérrel együtt fogyasztották a nagy lakomáknál, majd később belegyúrták a kenyérbe: így született a gyömbérkenyér.

A középkorban az olaszok a szexuális teljesítmény fokozására fogyasztották a gyömbért, míg az angolok sör- és olyan italok készítéséhez használták, amely nyugtatja a gyomrot. A gyömbérsör ma is kiválóan alkalmas gyomorpanaszok, émelygés vagy hányinger leküzdésére. Afrikában afrodiziákumként is használják.

A legkülönfélébb panaszokra jó a gyömbér

Ez a göcsörtös fűszer a világ egyik legjobb természetes fájdalomcsillapítója. Kiválóan alkalmas görcsoldásra - lehet az bél- vagy menstruációs görcs - de a hasmenést is csillapítja, az étvágyat pedig növeli.

Remek gyulladáscsökkentő, a gyulladást okozó anyagok képződését megakadályozza. Használják ízületi gyulladás és merevség esetén, a mozgásos egyensúlyzavart csökkenti. Reuma, csúz és izomgörcsök esetén is bevethető.

A fájó ízületekre olaj formájában is kerülhet, de alkalmazható a megfázásra-meghűlésre, lázra, gyulladásokkal járó betegségekre is. Mivel vérbőség-fokozó, a visszerekre és a narancsbőrre is jó hatással van.

Hatásos növényi véralvadásgátló, és a tapasztalatok szerint alkalmas a vérnyomás- valamint a koleszterinszint csökkentésére - megelőzi belső vérrögképződést is, amely gyakorta okozója a szívinfarktusnak.

Illóolaj gyömbérből

A gyömbérből készült illóolaj szintén sok panaszra gyógyír. Gyorsítja a sebek, zúzódások gyógyulását, de a kínai orvosok szerint a fogfájástól a malárián át a vérhasig számos betegségre jó. Ide tartozik az egyszerűbb hidegrázás, de a köhögés, az orrdugulás és a homlok- valamint orrüreg gyulladás is.

A gyömbérolaj jó hatással van a fejfájásra, a fáradtságra és a szexuális vágyat is növeli - talán nem véletlenül használják férfiparfümök egyik adalékaként. Szenegáli hagyomány szerint a gyömbérolaj felhevíti a hűvös, szomorú vagy félénk természetű embereket.

Most különösen aktuális a gyömbér az influenza-szezonban - erősíti ugyanis az immunrendszert, és csökkenti a lázat. Enyhíti a mellkasi- és az izomfájdalmat, valamint a hörghurutot.

Ízesítés felsőfokon

A gyömbér egyik legismertebb felhasználási formája a gyömbértea. Elkészítése egyszerű, egy lábasba hat deci vízzel együtt kell beletenni 25 g friss gyömbérgyökeret. Felforralás után lassú tűzön 20 percig kell főzni, és nagyjából hatvan fokosra hűtve lehet fogyasztani. Mézet és a citromlevet adjunk hozzá.

A népszerű gyömbérsör alkoholmentes ital, ez a fűszer teszi azonban pikánssá egyes borokat is - melyet már a rómaiak is használtak...

Minden ami érték, benne van a gyömbérben

A gyömbéres sütemények ilyenkor, karácsony környékén különösen kedveltek - a mézeskalácsok és a kekszek népszerű alkotóeleme, akárcsak a forralt boré, pálinkáké és likőröké, melyek szintén az ünnep hangulatos tartozékai. Méltán népszerű a chilis-gyömbéres forró csokoládé, de a diós- vagy kakaós-fahéjas és gyömbéres sütik is.

Mikor nem ajánlott a gyömbér fogyasztása?

A gyömbér sem alkalmas azonban mindenre. A bőrápoló szerekbe nem véletlenül nem teszik, vagy csak nagyon ritkán, az érzékeny bőrt ugyanis izgathatja. Ha valakinek vesebántalmai vannak, vagy gyomor- és bélfekélye, ne használja. Aki már túlesett vetélésen, annak szintén nem ajánlott.

Mielőtt hosszútávon alkalmazná - kemoterápiás kezelés esetén, illetve, ha szed véralvadásgátló gyógyszert - ajánlott előtte kikérnie az orvosa véleményét!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezzel a gyógynövénnyel legyen óvatos, ha szívbeteg, vagy gyógyszert szed!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

gyógynövény

Forrás: Napidoktor
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához