Így növeli a rák kockázatát a túlzó feldolgozott húsfogyasztás

#hús #rák #daganat #vastagbélrák
2019.05.28.

Sokkal nagyobb szerepet játszanak az egészségtelen étkezési szokások a daganatos betegség kialakulásában, mint azt korábban gondolták: az étrend közel akkora tényező lehet a rákos megbetegedések rizikójában, mint az alkohol.

Nem lehet előre megjósolni, kinél alakul ki daganatos betegség és kinél nem, ugyanakkor számos olyan tényező van, ami (kisebb vagy nagyobb mértékben) emelheti a rizikót. Ezek egy részét nem tudjuk befolyásolni – ilyen például az életkor, a nem, vagy az, hogy milyen géneket „kaptunk” a szüleinktől –, másokat viszont igen. Jól tudjuk például, hogy a dohányzás mennyi daganatos betegség kialakulását növeli, és az is tudományosan bizonyított tény, hogy a napsugárzás egyértelműen összefügg a melanoma rizikójával.

Az étrend hatása a rák kialakulására

Az étrenddel kapcsolatban eddig úgy véltük, viszonylag kicsi a hatás más rizikótényezőkhöz képest. Természetesen, aki több zöldséget és gyümölcsöt eszik, kevesebb feldolgozott terméket vagy vörös húst fogyaszt, azt általában egészségesebbnek tartják. Egy nemrég megjelent kutatás eredményei azonban azt sugallják, hogy az étrendünk sokkal nagyobb hatással van a daganatos betegségek kialakulásának kockázatára, mint hittük. A szakemberek szerint a helytelen étrend egyértelműen összefügg a rosszindulatú daganatok 5,2 százalékával, ami nagyjából ugyanaz az arány, mint ami az alkoholhoz köthető.

Dr. Fang Fang Zhang, a Tufts University kutatója, csapatával hét étrendi tényezőt vizsgált: az alacsony zöldség-, gyümölcs-, teljes kiőrlésű gabonatermék- és tejtermék-fogyasztást, illetve a magas feldolgozott hústermék-, vörös hús- és üdítőfogyasztást. Úgy találták, hogy a legnagyobb veszélye annak van, ha valaki túl kevés teljes kiőrlésű gabonafélét fogyaszt, majd a tejtermék-fogyasztás és a feldolgozott húsok fogyasztása következett.

A kutatásban amerikai felnőttektől gyűjtött étrendi adatokat elemeztek, és ezeket vetették össze az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC – Centers for Disease Control and Prevention) daganatos betegségek-adatbázisával.

Korábbi vizsgálatok szoros összefüggéseket találtak a feldolgozott húsok és a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása és a bélrendszeri daganatok megnövekedett rizikója között. Az előbbi növeli, míg az utóbbi csökkentette a rák kockázatát. A mostani kutatás során viszont még pontosabb képet kaptunk erről” - nyilatkozta dr. Zhang. „Különösen a feldolgozott élelmiszerek számítanak veszélyesnek, amelyekből ráadásul egyre többet és többet fogyasztanak a világ minden táján.”

Ezt az étrendet kövesse májgyulladás esetén - kattintson tovább!

A szakemberek szerint az ún. ultrafeldolgozott élelmiszerek jelenthetik a legnagyobb veszélyt az egészségünkre. Ezek azok, amelyekben nagyobb mennyiségben találhatóak adalékanyagok: nassolnivalók, kész édességek és félkész élelmiszerek stb. Ezek kényelmesek, gyorsan elérhetőek, gyakran elég őket felmelegíteni, ugyanakkor az ízük is kellemes, az áruk pedig általában jóval kedvezőbb, mint a nem feldolgozott vagy bioélelmiszereké. Azonban minél több feldolgozott élelmiszert fogyaszt valaki, annál nagyobb az idő előtti halálozás esélye.

Forrás: egeszsegkalauz.hu