Ezeket látta már?

Egyre jobban tornyosulnak a kórházi várólisták - mutatjuk a friss adatokat

Shutterstock 1563644542

Szeptember végén 40,3 ezer beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra az állami egészségügyben, tavasszal ettől valamivel kevesebben, 39,7 ezren vártak a műtők előtt.

Az egészségbiztosító arra számít, hogy az újabb többletforrásoktól hamarosan a pandémia előtti szintre mérséklődik a várakozó betegek száma, ami akár 12 ezer fős betegszám lefaragást is jelenthet.

Márciushoz képest nincs nagy változás a kórházi várólistákon. Jelenleg 40,3 ezren várakoznak az államilag finanszírozott egészségügyben valamilyen műtéti beavatkozásra – válaszolta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az Economx megkeresésére.

Tavasszal szinte ugyanennyien, 39,7 ezren álltak sorba a műtők ajtajában. Őszre a kapacitáshiány miatt vezetett listákon minimális betegszám csökkenés történt, hogy pontosan mekkora, azt nem közölték.

Tartós betegek is a sorban állnak

Magyarországon a 2022-ben történt népszámláláskor az egészségügyi állapotot firtató kérdéseknél 1,7 millióan számoltak be tartós betegségről, 639 ezren nyilatkozták, hogy egészségi állapotuk súlyosan korlátozza őket, és 270 ezren éltek fogyatékossággal. 109 ezren voltak mindhárom tekintetben veszélyeztetettnek tekinthetők, többségükben idős emberek.

Egyébként az ötéves és annál idősebb lakosság 75 százaléka válaszolt az egészségével kapcsolatos, önkéntesen megválaszolható kérdésekre, közölte a statisztikai hivatal.

Október első napjaiban a NEAK adatbázisában elérhető számok szerint a top három leghosszabb várólistán 30 471 beteg van.

Valamivel több, mint

  • 13 ezren szürkehályog-műtét miatt állnak sorba;
  • majdnem 11 ezren térdprotézis műtétre;
  • és több mint 6,5 ezren csípőprotézisre várnak. 

Jelenleg egy szemműtétre az átlagos várakozási idő az elmúlt 6 hónapban 44 nap volt, de például az Észak-Alföldön volt olyan kórház, ahol 186 napig kellett türelemmel lennie a betegnek.

Térprotézis-műtét esetén az átlagos várakozási idő az elmúlt fél évben az országos összesítés szerint 244 nap volt, de Győrben például 554 napot vagyis több mint 18 hónapot kellett türelemmel lennie a fájdalommal élő betegnek.

Csípőprotézis-műtétnél 170 nap volt az elmúlt hat hónapban a várakozási idő Győrben 373 napot, a Tolna Megyei Balassa János kórházban 399 napig kellett várakozni a betegeknek.

Az idei évi költségvetésben mintegy ötmilliárd forint többletforrást biztosítottak a várólistás ellátásokra, a halasztások pótlására, a várakozási idők csökkentésére – írta válaszában az egészségbiztosító.

De szeptemberig az egészségügyi intézmények ezt a keretösszeget felhasználták, ezért a programra szánt forrásokat 50 százalékkal megemelték.

Az egészségbiztosító szerint hamarosan a várakozási idők fokozatosan visszatérnek Covid-19 előtt tapasztalható kedvező helyzethez.

2019-ben, a pandémiát megelőző évben egyébként 28 ezren várakoztak a kórházakban valamilyen műtéti beavatkozásra.

Jön a szigorítás és a fejlesztés

A NEAK a válaszában kiemelte: a műtétre váró betegek már 2012. július 1-től tájékozódni tudnak a rendszer publikus felületén a várólisták valós helyzetéről.

Az egészségügyi szolgáltatóknak eddig is jogszabályban meghatározott kötelessége volt a várólistára vett betegek tájékoztatása a saját intézményükben elérhető várakozási időkről, illetve arról, hogy mely intézményekben érhető el még a szükséges ellátás. A tájékoztatásnak ezen felül ki kell terjednie arra is, hogy hol tud informálódni a beteg a várakozási időkről és várólista helyzetéről.

Most egy újabb változást is bevezettek az eljárásrendben, mivel sok betegpanasz érkezett – írta a NEAK.

Július 1-jétől egy jogszabály írja elő, hogy a kezelőorvosnak a tájékoztatás tényét – a beteg aláírásával igazoltan – a betegdokumentációban kötelezően rögzítenie kell.

Valamint kitértek arra is, hogy folyamatban van a NEAK publikus várólista honlapjának technikai fejlesztése is.

Az új weblap majd olyan alapkérdésekre adhat gyors választ, mint például hol van a legkisebb várakozási idő az adott műtétre a lakhelyhez képest megadott távolságon belül – írta az egészségbiztosító.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

magánegészségügyi ellátás



Forrás: Economix
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához