Nem az intenzitás a kulcs – ez segíthet igazán az autista gyermekek beszédindulásban

Az autizmus spektrumzavarral élő gyermekeknél a beszédfejlődés jelentős nehézségekbe ütközhet, sok esetben hosszú távú terápiák szükségesek jelentős előrelépésekhez.

Az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek egyik legnagyobb kihívása gyakran a beszéd fejlődése. Vannak gyerekek, akik későn kezdenek beszélni, mások pedig hosszú ideig – vagy egyáltalán nem – használják a verbális kommunikációt. Egy friss, nagyszabású amerikai kutatás azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a megfelelően megválasztott, hosszabb távon folytatott terápiák sok esetben valódi változást hozhatnak.

A Drexel Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint az óvodáskorú, kezdetben alig vagy egyáltalán nem beszélő autista gyermekek körülbelül kétharmadánál megindult a beszélt nyelv fejlődése, ha hónapokon vagy akár éveken át részt vettek logopédiai és fejlesztő terápiákban.

A tanulmány eredményeit a Journal of Clinical Child & Adolescent Psychology című szaklap.

Nem az intenzitás volt a döntő, hanem az idő

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem feltétlenül a rendkívül magas heti óraszám hozta a legjobb eredményeket. A vizsgálatban részt vevő, 15 hónapos és 5 év közötti gyermekek átlagosan heti körülbelül 10 órát töltöttek terápiával, viszont ezt sokan fél évtől akár két évig folytatták.

A kutatók azt tapasztalták, hogy azoknál a gyermekeknél, akik csak rövidebb ideig, néhány hónapon át kaptak intenzív fejlesztést, jóval kisebb eséllyel indult meg a beszédfejlődés. Ezzel szemben a hosszabb távon, kiegyensúlyozottabb terheléssel zajló terápiák nagyobb eséllyel vezettek előrelépéshez – különösen a kezdetben teljesen nonverbális gyerekek esetében.

Játék, kapcsolódás, vizuális kapaszkodók

A vizsgálat több, ma már széles körben alkalmazott módszert is elemzett. Ezek közé tartozott például az Early Start Denver Model (ESDM), amely játékos helyzeteken, közös figyelmen és pozitív érzelmi kapcsolódáson keresztül támogatja a kommunikáció fejlődését. Más gyerekeknél úgynevezett naturalista, fejlődési-viselkedéses intervenciókat alkalmaztak, ahol a gyermek kezdeményezései kapták a főszerepet.

Szintén hatékonynak bizonyult a TEACCH-módszer, amely strukturált környezetet, vizuális napirendet és jól átlátható feladatokat használ. Ezek a megközelítések nem a „beszéd erőltetésére” épülnek, hanem arra, hogy a gyermek biztonságos keretek között értse meg a kommunikáció helyzetét és jelentését.

Mit jelent a különbség a terápiák között – és miért nem mindegy, melyik gyermek mit kap?

Amikor autizmus spektrumzavarral élő gyermekek fejlesztéséről beszélünk, gyakran hangzanak el rövidítések és módszernevek, amelyek a szülők számára elsőre nehezen értelmezhetők. Pedig ezek a terápiák nem „jobbak” vagy „rosszabbak” egymáshoz képest, hanem eltérő szemléletből közelítik meg ugyanazt a célt: a kommunikáció és az önállóság támogatását.

Az Early Start Denver Model (ESDM) például kifejezetten a kisgyermekkorra szabott megközelítés. Lényege, hogy a tanulás természetes, játékos helyzetekben történik, szoros érzelmi kapcsolódás mellett. A terapeuta – és sok esetben a szülő is – együtt játszik a gyermekkel, követi az érdeklődését, és ezekre a pillanatokra építve segíti a figyelem, az utánzás és később a beszéd fejlődését. Ez a módszer nem „tanítja” a beszédet klasszikus értelemben, hanem megteremti annak érzelmi és kommunikációs alapjait.

Ettől kissé eltérnek az úgynevezett naturalista fejlődési-viselkedéses intervenciók, amelyek szintén játékra épülnek, de még inkább a gyermek kezdeményezéseire hagyatkoznak. Itt a felnőtt nem irányít, hanem reagál: akkor szólal meg, amikor a gyermek érdeklődést mutat, kapcsolatot keres, vagy kommunikációs helyzet alakul ki. Ezek a módszerek különösen jól működhetnek olyan gyerekeknél, akik már mutatnak nonverbális jelzéseket, gesztusokat vagy hangadásokat.

A TEACCH-program ezzel szemben strukturáltabb szemléletet képvisel. Itt a hangsúly a kiszámítható környezeten, a vizuális támpontokon és az önállóságon van. A napirend, a feladatok sorrendje és a környezet elrendezése mind segítik a gyermeket abban, hogy megértse, mi történik körülötte. Ez a megközelítés sokszor azoknál a gyerekeknél bizonyul hasznosnak, akik nehezen boldogulnak a spontán helyzetekkel, viszont jól reagálnak a világos keretekre.

Végül érdemes megemlíteni a korai intenzív viselkedési intervenciókat (EIBI) is, amelyek hagyományosan strukturált, egyéni foglalkozásokból állnak. Ezek nem kizárólag a beszédre fókuszálnak, hanem a mindennapi készségek – például az öltözködés, az együttműködés vagy az egyszerű társas helyzetek – fejlesztésére is. Bár sokszor „intenzívnek” nevezik őket, a friss kutatások arra utalnak, hogy nem feltétlenül a magas heti óraszám, hanem a hosszabb időn át tartó, következetes jelenlét hozza a legjobb eredményeket.

A lényeg tehát nem az, hogy létezik-e „legjobb” módszer, hanem az, hogy az adott gyermek melyik megközelítésre reagál a leginkább. A kutatók és szakemberek egyetértenek abban, hogy a fejlődés kulcsa az egyénre szabott terápia, amely időről időre felülvizsgálható és alakítható – a gyermek szükségleteihez igazodva.

Kiknél volt nagyobb az esély a fejlődésre?

A kutatásból az is kiderült, hogy nem minden gyermek reagál egyformán a terápiákra. Azoknál, akik már a kezdetekkor jobban tudták utánozni mások hangjait, mozdulatait vagy gesztusait, nagyobb valószínűséggel jelent meg később a beszélt nyelv is.

Dr. Giacomo Vivanti, a tanulmány vezető szerzője szerint az utánzás és a közös figyelem olyan alapvető kommunikációs készségek, amelyek megalapozhatják a beszéd kialakulását. Ha egy gyermek képes mások cselekvéseit követni, idővel könnyebben utánozza a hallott hangokat és szavakat is.

Fontos: nem mindenkinél működik ugyanúgy

A kutatók hangsúlyozzák: még bizonyítékokon alapuló módszerek mellett is vannak gyerekek, akiknél a beszéd nem indul meg. A vizsgálatban részt vevő gyermekek körülbelül egyharmada a két év végére is nonverbális maradt, és a minimálisan beszélő gyerekek egy része sem mutatott érdemi fejlődést.

Ez nem kudarc, hanem annak a jele, hogy az autizmus rendkívül sokféle formában jelenik meg, és a terápiákat egyénre szabva, folyamatosan értékelve kell alakítani. Ahogy Vivanti fogalmazott: minden gyermek reakcióját figyelni kell, és szükség esetén módosítani az eszközöket és a megközelítést.

Mit jelent mindez a családok számára?

A kutatás üzenete nem az, hogy minden gyermek meg fog tanulni beszélni, hanem az, hogy a korai, kitartó és jól megválasztott fejlesztés valódi esélyt adhat a kommunikáció fejlődésére. Sok esetben ez nem egyik napról a másikra történik, hanem lassú, apró lépésekben – de ezek a lépések hosszú távon meghatározóak lehetnek.

Figyelmébe ajánljuk

Mitől alakul ki az autizmus? A legújabb kutatások ezt mondják

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!