Ezeket látta már?

Gyors és hirtelen fogyás: ilyen, amikor rosszindulatú daganat áll a háttérben

gyors fogyás oka daganat

Komoly egészségügyi problémát jelezhet, ha hirtelen elkezdünk fogyni anélkül, hogy az életmódunkon bármit változtattunk volna.

Bármennyire is meglepő, teljesen normálisnak tekinthető, ha enyhe mértékben hullámzik a súlyunk, az ugyanis szinte óráról órára folyamatosan változik: befolyásolhatja természetesen az, hogy mit eszünk és iszunk, mennyit sportolunk, milyen gyógyszereket szedünk, sőt még a mérés időpontja is. A hölgyeknél pedig a különböző hormonok szintje – vagyis a menstruációs ciklus – is összefügghet a súly növekedésével vagy éppen csökkenésével.

Azonban előfordulhat, hogy valaki folyamatosan veszít a súlyából, anélkül, hogy ez a szándékában állna, és az életmódja is változatlan, vagyis az sem indokolja a fogyást, hogy kevesebbet eszik, illetve többet mozog. Mindenképpen érdemes tehát a fogyás miatt felkeresni az orvosunkat, különösen akkor, ha viszonylag rövid idő alatt veszítünk a súlyunkból, mert ez a nagyon komoly betegségek tünete is lehet! Lássunk néhányat ezek közül!

Mi számít vészes fogyásnak?

A szakemberek szerint mindenképpen aggodalomra ad okot, ha valaki hat hónap alatt az induló testsúlyának 10 százalékát (vagy annál többet), illetve ha egy hónap alatt a testsúlyának legalább öt százalékát elveszíti, anélkül, hogy ezért tudatosan tett volna. A szakemberek szerint mindenképpen aggodalomra ad okot, ha valaki hat hónap alatt az induló testsúlyának 10 százalékát (vagy annál többet), illetve ha egy hónap alatt a testsúlyának legalább öt százalékát elveszíti, anélkül, hogy ezért tudatosan tett volna.

Ha a fogyás mellé légszomj, krónikus köhögés is társul, az COPD-re, vagyis krónikus obstruktív légúti betegségre utal. A súlyvesztés a betegek legalább 25 százalékát érinti kisebb-nagyobb mértékben, oka az étvágytalanságban, az aktivitási szint csökkenésében kereshető, de az is szerepet játszhat benne, hogy a fájdalmas nehézlégzés több energiát igényel, az evést pedig megnehezítheti.

Hormongondok

A cukorbetegségnek az egyik fontos, jellegzetes tünete lehet például a fogyás. Ez részben a gyakori vizelési inger miatt bekövetkező fokozott folyadékvesztés miatt következhet be, részben pedig azért, mert hiába fogyaszt valaki elegendő táplálékot, a sejtjei mégsem képesek azt hasznosítani.

A cukorbetegség egyéb tünetei lehetnek emellett az állandó, erős éhség és szomjúság, a fáradékonyság, a nehezen gyógyuló sebek, sérülések. A cukorbetegség az inzulin nevű hormonnal áll összefüggésben, de más endokrinológiai, vagyis a hormonrendszert érintő zavar is okozhat fogyást. A pajzsmirigy túlműködése például a pajzsmirigyhormonok "túltermelését" okozza, ez pedig az anyagcserénket is felpörgeti. A pajzsmirigyproblémák egyéb tünetei között találhatjuk a szapora szívverést, a fokozott verejtékezést, a hőhullámokat, a hangulati zavarokat és az izomgyengeséget is.

Bajok a bélrendszerben?

A gyomor-és nyombélfekély tulajdonképpen a gyomrot, illetve a bélrendszer felső szakaszát borító nyálkahártyán jelentkező, nehezen gyógyuló "seb", mely igen fájdalmas lehet, és akár komoly étvágytalansággal is együtt járhat. Az étvágytalanság – és a fogyás – mellett olyan tünetek is jelentkezhetnek, mint a hányinger és a hányás, a mellkasi fájdalom, a teltségérzet, a sötét színű vagy véres széklet.

A gyulladásos bélbetegségek és a különböző felszívódási zavarok következménye is lehet a fogyás, részben mert az érintettek önkéntelenül is kerülhetik a problémát okozó ételeket, így az étrendjük túlságosan egyhangúvá és tápanyagokban szegénnyé válhat, részben pedig azért, mert hiába fogyasztanak elég ételt, az egyszerűen nem tud felszívódni a belekből. Az állandó hasmenés is fogyást okozhat. A bélproblémákra utaló egyéb tünetek között találhatjuk a görcsös hasi fájdalmakat és a nem múló hőemelkedést is.

Az élelmiszerekből és az ivóvízből, vagy éppen a bőrünkön keresztül jó néhány parazitafajta bekerülhet a szervezetünkbe, majd a bélrendszerben megtelepedhetnek, szaporodásnak és növekedésnek indulhatnak. A megnövekedett étvágy ellenére bekövetkező fogyás például a különböző férgek miatt is lehet, egyszerűen azért, mert az élősködők "elfogyasztják" a szervezetünk elől a táplálékot. A parazitákkal való fertőzöttség tünetei lehetnek még a hasi fájdalom és a görcsök, a hasmenés, a végbéltájéki viszketés.

Daganatos betegségek és fogyás

Számos daganatos betegség kísérőtünete lehet a fogyás. A rosszindulatú sejtburjánzás hatással lehet az anyagcserénkre, a hormonális rendszerünkre, a szervezetünk tápanyag-hasznosítási képességeire is. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a daganatos betegségek kezelésére alkalmazott módszerek is okozhatnak súlyvesztést: a kemo- és sugárterápiának egyaránt ismert mellékhatása az étvágytalanság, a gyakori hányinger és a hányás, valamint a hasmenés.

A kóros fogyás stádiumai rákos betegségeknél

A daganattal összefüggő kóros fogyást három stádiumba sorolják.

  1. Az első stádium a pre-cachexia, amikor az étvágytalanság mellett az anyagcsere is megváltozik, de a testsúlyvesztés még 5 százaléknál nem nagyobb.
  2. A második stádiumban intenzívebbé válik a fogyás, az egész szervezetet érintő gyulladásos folyamat is kimutatható, amit a laboratóriumi leleteken a CRP, azaz a C-reaktív proteinérték jelentős emelkedése is jelez.
  3. A harmadik, előrehaladott stádiumban, amit szakszóval refrakter cachexiának hívnak, az erőteljes és gyakran már visszafordíthatatlan leépülési folyamatok uralják a kórképet.

Több kutatás is alátámasztotta, hogy a rák végzetessé válásában nem elhanyagolható arányban közvetlen ok a legyengülés és az anorexia-cachexia következtében kialakuló szövődmények. Önmagában már ez is indokolja, hogy meg kell előzni, meg kell állítani, vissza kell fordítani a kóros fogyást, amely a daganatos betegek több mint felét érinti.

Mit tehet a daganatos beteg, ha fogyni kezd?

A tápanyagban gazdag, kiegyensúlyozott étkezésen és testmozgáson kívül javaslom, hogy rendszeresen mérje testsúlyát (kb. 2 hetente) és jegyezze fel az értékeket. Amint fogyást tapasztal, jelezze azt kezelőorvosának! Amennyiben a kezelőorvosa tápszerfogyasztást rendel el, az előírt mennyiséget fogyassza el az orvosa által meghatározott ideig.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Gyomorrák korai tünetei az arcon: ezt nézze meg a bőrén

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#daganatos betegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához