Ezt árulhatja el Önről az, ha gyakran blokkol embereket a közösségi médiában

Egyetlen klikk, és az illető eltűnik a hírfolyamunkból, a közösségi médiánkból: kikövetés, némítás, törlés vagy blokkolás. Néha erre valóban szükség van, különösen akkor, ha valaki zaklató, sértő vagy agresszív. Más a helyzet azonban, ha rendszeresen azért távolítunk el ismerősöket, mert másképp gondolkodnak, mint mi. A pszichológiai és kommunikációs kutatások szerint ezzel észrevétlenül egy olyan online környezetet építhetünk magunk köré, amelyben egyre ritkábban találkozunk a sajátunktól eltérő nézőpontokkal. Ez pedig nem feltétlenül árul el „rosszat” a személyiségünkről – de sokat elmondhat arról, hogyan viseljük a nézetkülönbséget és hogyan válogatjuk meg azokat az információkat, amelyekkel nap mint nap találkozunk.

A blokkolás önmagában nem személyiségteszt

Érdemes rögtön leszögezni: abból, hogy valaki gyakran használja a blokkolás gombot, nem lehet megbízható személyiségdiagnózist felállítani. A közösségi médiában a kapcsolat megszakításának rengeteg oka lehet. Van, aki így védi a magánéletét, más egy kellemetlen szakítás után szeretne távolságot tartani, megint más a zaklatástól, fenyegetésektől vagy sértő hozzászólásoktól próbálja megóvni magát.

A blokkolás tehát lehet teljesen egészséges határhúzás. Nem kötelessége senkinek elviselnie a rendszeres megalázást, fenyegetést vagy személyeskedést csak azért, hogy nyitott maradjon mások véleményére.

Érdekesebb kérdés, amikor valaki szinte automatikusan megszakítja az online kapcsolatot mindenkivel, aki fontos társadalmi, politikai vagy értékrendi kérdésekben mást gondol.

Ez a jelenség egyáltalán nem ritka. A Pew Research Center felmérésében a közösségimédia-használók 39 százaléka mondta azt, hogy politikai tartalom miatt már blokkolt valakit, megszüntette vele az online kapcsolatot, vagy úgy változtatta meg a beállításait, hogy kevesebbet lásson az illető bejegyzéseiből.

Miért esik olyan jól eltüntetni azt, aki felbosszant bennünket?

Ennek van egy nagyon egyszerű emberi magyarázata. Sokkal kellemesebb olyan információkkal találkozni, amelyek összhangban vannak azzal, amit már egyébként is gondolunk.

Ha valaki olyan állítást tesz, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a világnézetünket, az kellemetlen feszültséget válthat ki. Ilyenkor érvelhetnénk, utánanézhetnénk a kérdésnek, megpróbálhatnánk megérteni a másik álláspontját – vagy egyszerűen eltüntethetjük az illetőt a képernyőről.

Az utóbbi természetesen sokkal gyorsabb.

Ebben szerepet játszhat az úgynevezett megerősítési torzítás is. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy könnyebben vesszük észre, fogadjuk el és jegyezzük meg azokat az információkat, amelyek beleillenek a már meglévő elképzeléseinkbe.

A közösségi média pedig különösen kedvezhet ennek a folyamatnak. Egy kutatás szerint a politikai polarizáció és a közösségi média kapcsolatában egyszerre játszhat szerepet az emberek saját tartalomválasztása, a megosztott üzenetek jellege, valamint a platformok kialakítása és algoritmikus működése.

Így építjük fel magunk körül a saját világunkat

Ha Ön kikövet valakit, mert idegesíti a véleménye, annak rövid távon van egy kézzelfogható előnye: nyugodtabb lesz a hírfolyama.

Ha azonban ugyanezt rendszeresen megteszi mindenkivel, aki lényegesen másként látja a világot, idővel különös helyzet alakulhat ki. Egyre több olyan ember marad Ön körül, aki hasonló híreket oszt meg, hasonló értékeket vall, ugyanazokon a dolgokon háborodik fel és nagyjából ugyanazokat a véleményeket tartja magától értetődőnek.

Ezt szokták a köznyelvben visszhangkamrának vagy információs buboréknak nevezni.

A jelenség egyik érdekes következménye lehet, hogy túlbecsüljük, hány ember gondolkodik hozzánk hasonlóan. A közösségi média használata és az úgynevezett hamis konszenzushatás kapcsolatát vizsgáló kutatások valóban találtak ilyen összefüggést, bár a kutatók hangsúlyozták, hogy a mért hatás viszonylag kicsi volt.

Vagyis könnyen kialakulhat az érzés: „minden normális ember így gondolja”. Csakhogy lehet, hogy egyszerűen azoknak az embereknek a véleményét látjuk leggyakrabban, akiket meghagytunk magunk körül.

A közösségi média algoritmusai is besegítenek – de a kép bonyolultabb

Gyakran hallani, hogy a közösségi oldalak algoritmusai bezárják az embereket a saját véleménybuborékukba. Ebben van igazság, de a tudományos eredmények alapján ennél jóval árnyaltabb a helyzet.

Egy nagyszabású, Facebook-felhasználók körében végzett Nature-tanulmány azt találta, hogy a felhasználók valóban nagy arányban találkoznak hozzájuk hasonló nézetű források tartalmaival. Amikor azonban a kutatók kísérletileg mintegy harmadával csökkentették az ilyen tartalmak mennyiségét, ettől önmagában nem változott mérhetően többek között a résztvevők politikai polarizációja vagy ideológiai szélsőségessége.

Ez fontos pontosítás. Nem lehet minden társadalmi megosztottságért egyszerűen „az algoritmust” hibáztatni.

Mi magunk is válogatunk.

Eldöntjük, kit követünk, melyik cikkre kattintunk, kinek a hozzászólását olvassuk el, kit némítunk le, és kit törlünk végleg az ismerőseink közül. A buborék tehát nem feltétlenül valami olyasmi, amit kizárólag a technológia épít körénk. Részben mi magunk rendezzük be.

Másképp ítélhetjük meg ugyanazt a viselkedést attól függően, ki csinálja

Különösen érdekes eredményt hozott egy, a politikai tartalmakkal kapcsolatos blokkolást vizsgáló kísérletsorozat.

A Journal of Communication tanulmánya azt vizsgálta, hogyan reagálnak az emberek, amikor egy közösségi médiás ismerősük téves információt oszt meg. A kutatás szerint nagyobb eséllyel blokkolták vagy követték ki a politikailag eltérően gondolkodó ismerőst, mint a hasonló nézeteket vallót, még akkor is, amikor a problémát a téves információ megosztása jelentette.

Ez különösen jól mutatja a megerősítési torzítás egyik hétköznapi arcát.

Nemcsak azt mérlegeljük, mit mondott valaki, hanem azt is, hogy közénk tartozik-e. Saját csoportunk tagjainak könnyebben megbocsáthatunk egy tévedést, miközben a másik oldal hasonló hibáját bizonyítéknak tekinthetjük arra, hogy eleve megbízhatatlan.

Ha minden ellenvéleményt eltüntetünk, nehezebb lehet megérteni a másik oldalt

A nézetkülönbségek elviselése nem pusztán udvariassági kérdés.

Ha rendszeresen találkozunk kulturáltan megfogalmazott, a sajátunktól eltérő érvekkel, kénytelenek vagyunk végiggondolni, miért hisszük azt, amit hiszünk. Meg kell különböztetnünk az erős érvet a gyengétől, ellenőriznünk kell a tényeket, és olykor azt is el kell fogadnunk, hogy egy kérdés bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszott.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden ellenvélemény automatikusan értékes. A bizonyított tény és a hamis állítás nem válik egyenrangúvá pusztán azért, mert két különböző ember képviseli őket. A kritikai gondolkodás éppen azt jelenti, hogy a vélemények mögött álló bizonyítékokat is mérlegeljük.

A másik oldal megismerésének ugyanakkor lehet kedvező hatása. Egy nagyszabású terepkísérletben például az ellentétes politikai oldal híreivel való találkozás csökkentette a másik párttal kapcsolatos negatív érzéseket, miközben magukat a politikai véleményeket nem változtatta meg számottevően.

Vagyis lehetséges úgy jobban megérteni a másik tábort, hogy közben nem adja fel a saját álláspontját.

A legnagyobb veszély nem az, hogy „rosszabbul fog gondolkodni”

Túlzás lenne azt állítani, hogy aki sok embert blokkol, annak szükségszerűen elsorvad a kritikai gondolkodása. A tudomány ennél óvatosabb következtetéseket enged meg.

A valódi probléma inkább az, hogy egy túlságosan homogén információs környezetben kevesebb alkalom nyílik saját feltételezéseink ellenőrzésére.

Ez különösen problémás lehet az álhírek esetében. Egy nagy Twitter-adatbázist elemző vizsgálat szerint a hasonló érdeklődésű vagy nézetű felhasználókból álló visszhangkamrák hozzájárulhatnak a pletykák gyorsabb és szélesebb terjedéséhez.

Ha egy állítást újra és újra ugyanabból a társaságból hallunk vissza, könnyen az az érzésünk támadhat, hogy széles körben bizonyított tényről van szó. Pedig a sok ismétlés nem ugyanaz, mint a sok, egymástól független bizonyíték.

A nézetkülönbségből könnyen identitásharc lesz

Az online viták egyik problémája, hogy idővel nem feltétlenül egy konkrét kérdésről szólnak.

Már nem azt gondoljuk: „ebben nincs igaza”.

Hanem azt: „ő ilyen ember”.

Ettől kezdve az ellenkező vélemény nem egyszerűen egy állítás, amelyet meg lehet vizsgálni, hanem fenyegetésként jelenhet meg a saját csoportunkkal, értékrendünkkel vagy identitásunkkal szemben. A másként gondolkodó ember pedig könnyen megszűnik számunkra összetett személynek lenni, és egyszerű címkévé válik.

A közösségi média és a polarizáció kapcsolatát vizsgáló szakirodalom szerint éppen ezért nem egyetlen mechanizmus felelős a jelenségért: pszichológiai, társas és technológiai folyamatok egyszerre alakítják, hogy kivel beszélünk, milyen tartalmakat látunk és hogyan reagálunk rájuk.

Mikor érdemes gondolkodás nélkül blokkolni?

Fontos, hogy a nyitottságot ne keverjük össze a határtalansággal.

Ha valaki rendszeresen sértegeti, zaklatja, fenyegeti Önt, gyűlöletkeltő üzeneteket küld, kéretlenül kapcsolatba lép Önnel, vagy más módon teszi kellemetlenné, esetleg veszélyessé az online jelenlétét, nem kell „a kritikai gondolkodás kedvéért” megtartania az illetőt az ismerősei között.

Az egészséges vita és a bántalmazó kommunikáció két különböző dolog.

Érdemes ezért blokkolás előtt nem azt kérdezni magától, hogy „egyetértek-e vele?”, hanem inkább azt: „Az zavar, ahogyan velem bánik, vagy egyszerűen az, hogy másképp gondolkodik?”

A kettő között óriási különbség van.

Mit tehet, ha nem szeretne saját véleménybuborékban élni?

Nem szükséges szándékosan felbosszantania magát, és végképp nem kell követnie szélsőséges vagy megbízhatatlan oldalakat csak azért, hogy „mindkét oldalt lássa”.

Sokkal hasznosabb, ha ugyanarról a kérdésről több, szakmailag megbízható forrásból tájékozódik. Ha valaki olyasmit ír, amivel elsőre nagyon nem ért egyet, érdemes megfigyelnie saját reakcióját is. Azonnal törölné? Dühös lesz? Vagy képes előbb azt megvizsgálni, hogy van-e valami megalapozott az illető érvelésében?

Hasznos lehet egy egyszerű kérdés is: „Mi változtatná meg a véleményemet?”

Ha erre az őszinte válasz az, hogy semmilyen bizonyíték, akkor valószínűleg már nem pusztán tényeket mérlegelünk, hanem egy identitásunkhoz szorosan kötődő meggyőződést védünk.

Nem kell egyetértenie ahhoz, hogy meghallgassa

A közösségi média egyik különös ellentmondása, hogy miközben korábban elképzelhetetlen mennyiségű emberi véleményhez férünk hozzá, minden eddiginél könnyebb megszervezni azt is, hogy szinte kizárólag a sajátunk visszhangját halljuk.

A gyakori blokkolás tehát önmagában nem bizonyítja, hogy Ön intoleráns, zárkózott vagy rosszul viseli a kritikát. Az ok számít. Ha a saját biztonságát és lelki határait védi, a blokkolás hasznos eszköz lehet. Ha azonban minden kulturált ellenvéleményt ugyanazzal a mozdulattal tüntet el, érdemes elgondolkodnia azon, milyen világ marad utána a képernyőjén.

Az intellektuális nyitottság ugyanis nem azt jelenti, hogy mindenkinek igazat adunk. Sokkal inkább azt, hogy hajlandók vagyunk meghallgatni egy érvet, ellenőrizni a bizonyítékait, majd akár ugyanarra a következtetésre jutni, mint korábban.

Csak ezúttal már jobban tudjuk, miért gondoljuk azt, amit gondolunk.

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent az, ha valaki nincs fenn a közösségi médián? – Miért marad valaki teljesen offline?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!