Stroke: a túl kevés és a túl sok alvás is növeli a kockázatát
A tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás kockázata – derül ki a Semmelweis Egyetem frissen megjelent tanulmányából.
Eszerint a férfiak és nők között jelentős különbségek figyelhetők meg. Az alvási szokások a stroke és a stroke-hoz köthető halálesetek kockázatát is jelentősen befolyásolják.
7 óránál többet, de 9 óránál kevesebbet lenne ideális aludnunk
A GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzés szerint azoknál, akik éjszakánként kevesebb mint 7 órát alszanak, 14%-kal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő még veszélyesebb, azoknál, akiknél ez rendszeresen legalább 9 óra, a halálozási kockázat már 34%-kal magasabb – a napi 7–8 órát alvókhoz képest.
A Semmelweis Egyetem kutatása több mint 2,1 millió felnőtt adatait dolgozta fel mind a rövid, mind a hosszú alvásidőt vizsgáló csoportokban – összesen 79 nemzetközi publikáció elemzésével.
Az eredmények jelentős nemi különbségeket is feltártak. A férfiaknál a 7 óránál kevesebb alvás 16%-kal, míg a 8 óránál több 36%-kal növelte a mortalitási kockázatot. A nőknél a rövid alvásidő 14%-kal, míg a hosszú 44%-kal emelte a halálozás esélyét. A tanulmány szerint a különbségek mögött hormonális, viselkedésbeli vagy szív- és érrendszeri tényezők is állhatnak, bár a pontos okok egyelőre nem ismertek.
A leggyakoribb alvászavar a krónikus álmatlanság vagy inszomnia. Korábbi kutatások szerint a világ népességének egyharmada legalább egyszer megtapasztalja az álmatlanságot élete során, és körülbelül 10% szenved krónikus inszomniában.
Az alváshiány egyre komolyabb globális népegészségügyi problémát jelent – figyelmeztetnek a szerzők. Világszerte milliók alszanak túl keveset a megnövekedett munkateher, a digitális eszközök rendszeres használata vagy a gyakori stressz következtében. Különösen veszélyeztetettek a váltott műszakban dolgozók és azok, akik rendszertelen időbeosztásban élnek. A tartós alváshiány nemcsak a halálozással, hanem számos egészségügyi problémával is összefüggésbe hozható, például az elhízással, a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri betegségekkel és az immunrendszer gyengülésével.
Társadalmi szintű alvásepidémiáról beszélhetünk
– mondta Dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója, a tanulmány társszerzője. „Annak ellenére, hogy az egészségtudatosság nőtt, a viselkedésünk az elmúlt évtizedben alig változott. A képernyő előtt töltött idő, az ebből adódó folyamatos kékfény-expozíció, az állandó rendelkezésreállás és a biológiai ritmusunk felborulása negatívan hat az egészségünkre.”
A kutatók egy másik tanulmányban az alvásidő és a stroke gyakorisága, illetve a stroke-hoz köthető halálesetek közötti összefüggéseket vizsgálták. Azok, akik éjszakánként 5–6 órát aludtak, 29%-kal nagyobb valószínűséggel szenvedtek stroke-ot, és esetükben 12%-kal nőtt a stroke-hoz kapcsolódó mortalitás kockázata. Azoknál, akik 8–9 óránál többet aludtak, a stroke kialakulásának esélye 46%-kal, a halálozásé pedig 45%-kal volt magasabb.
„A stroke továbbra is az egyik fő halálok világszerte, mely gyakran vezet tartós rokkantsághoz is” – mondta Dr. Győrffy Balázs, a Semmelweis Egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetője, a két tanulmány utolsó szerzője.
Az életmódbeli tényezők, mint az alvás, módosíthatók – így ezek beazonosítása fontos népegészségügyi lehetőséget kínál. Az alvásidőt figyelembe kellene venni a stroke-megelőzési stratégiákban, ha csökkenteni akarjuk az egészségügyi ellátórendszerek terhelését és javítani szeretnénk a lakosság egészségi állapotát.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente 15 millió embert érint a stroke
Közülük ötmillióan belehalnak, további ötmillióan pedig maradandó károsodást szenvednek, például beszéd- vagy látásvesztés, bénulás vagy kognitív zavarok formájában. A legtöbb eset megelőzhető lenne a vérnyomás megfelelő szabályozásával és a dohányzás elkerülésével.
Az alvásminőség javításához nincs szükség radikális változtatásokra. A szakértők szerint érdemes következetes alvási rutint kialakítani, korlátozni a képernyőhasználatot és az erős fényeket lefekvés előtt, valamint sötét, hűvös és csendes környezetet biztosítani a hálószobában. Az alkohol teljes kerülése, a koffein mértékletes fogyasztása, valamint a rendszeres testmozgás szintén hozzájárulhatnak a pihentető alváshoz.
A meta-elemzések az ún. Semmelweis Study keretében készültek, amely egy hosszú távú kutatási projekt. A program a Semmelweis Egyetem dolgozóinak követésével vizsgálja, hogy az életmódbeli tényezők – például az alvás – hogyan befolyásolják az egészséget. A kutatás célja, hogy ne csak az intézményi egészségfejlesztést támogassa, hanem hozzájáruljon általános népegészségügyi ajánlások kidolgozásához is.
Összegzés
- A Semmelweis Egyetem tanulmánya szerint az alvásidő jelentősen befolyásolja a halálozási kockázatot.
- A rövidebb és hosszabb alvási idő növeli a stroke és a halálozás kockázatát.
- A kutatás nemi különbségeket mutatott az alvás hatásaiban.
- Az alváshiány globális népegészségügyi problémává vált.
- Az alvásminőség javítása egyszerű életmódbeli változtatásokkal is elérhető.
Lehet, hogy volt már szélütése, de nem tud róla – Jelek, amik korábbi csendes stroke-ra utalhatnak
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!