Ilyen, amikor a memóriazavar a demencia egyik jele
A memória-, vagyis az emlékezés képességének zavara rendkívül gyakori.
Az emlékezőképesség egyénenként eltérő, sőt egy adott személy esetében is széles határok között változhat, ezért a memóriával kapcsolatos panasz nem minden esetben jelent kóros állapotot, de vezető tünete lehet egyes központi idegrendszeri betegségeknek.
A memóriazavar típusai és okai
Megkülönböztetünk rövid, és hosszútávú memóriát, attól függően, hogy az információt mennyi ideig szükséges megjegyezni. A tanulás során az új ismeretek korábbi élményekkel való összevetése a munkamemóriában zajlik.
Egészséges körülmények között is számos testi-lelki tényező hat a memóriánkra (fáradtság, érdeklődés, lehangoltság stb.), de legnagyobb hatást az életkorral összefüggő változások jelentik. A gyermekekre, fiatalokra a gyors tanulási képesség, a tanultak gyors felidézésének képessége jellemző, idősebb életkorban viszont egyes memóriafunkciók (pl. a tanulás sebessége) csökken, de a tudás gyarapszik az élettapasztalatoknak köszönhetően. Az egészséges idősödés során a memória tehát nem romlik, hanem minőségében alakul át.
A memória zavarai az emlékezés három alapvető területén jelentkezhetnek:
- információ megjegyzése,
- információ megtartása (emlék),
- információ felidézése (emlékezés).
A memóriazavar hátterében leggyakrabban az alábbi állapotok, tünetegyüttesek állhatnak:
- korfüggő feledékenység,
- enyhe kognitív zavar,
- demencia (szellemi hanyatlás).
Korfüggő memóriavar: általában ártalmatlan jelenség
A korfüggő memóriazavar az emlékezőképesség romlásának egyik legenyhébb formája: az egészséges idősödés és a kóros állapotok között helyezkedik el. Általában negyven éves kor körül kezdődik, és egyetlen tünete a feledékenység, főleg a nevek felejtése, ami az érintetten kívül másoknak fel sem tűnik. A meglévő ismeretek idős korra történő maximum 15%-os memóriavesztését nevezzük így. A normál, életkorral járó memóriavesztés többnyire ártalmatlan jelenség, fontos elkülöníteni a valódi szellemi hanyatlástól.
Enyhe kognitív zavar: ezek a tünetei
Az enyhe kognitív zavar nem önálló betegség, hanem egy tünetegyüttes. Tünetei a mindennapi életvitelben nem okoznak nagyobb nehézséget, de az Alzheimer-kór figyelmeztető jelei lehetnek (az esetek 10-12%-ában) vagy akár krónikus magasvérnyomás-betegség szövődményeként is kialakulhat.
Felismerése azért rendkívül fontos, mert a súlyosabb állapotok megelőzése ebben a stádiumban megkezdett kezeléssel még eredményesebb lehet.
Tünetei:
- feledékenység;
- a figyelem, a koncentráció csökkenése;
- a beszéd, a gondolkodás romlása (pl. bizonyos szavak felidézésének nehézsége);
- bonyolult feladatok megoldásának nehézsége.
Ezek a demencia tünetei
A demencia (szellemi hanyatlás) egy olyan tünetegyüttes, ami az értelmi képességek összetett károsodását, hanyatlását jelenti. A demenciában az emlékezetzavar mellett számos egyéb tünet jelzi a gondolkodás, a beszéd, a mozgás képességének romlását.
A demencia tünetei:
- kezdetben kismértékű, később súlyosbodó feledékenység;
- a tanulás, a számolás képességének elvesztése;
- az aktuális dolgokra vonatkozó ismeretanyag csökkenése (a régi dolgokra való visszaemlékezés képessége sokáig megmaradhat);
- a figyelem, a koncentráció romlása;
- az összetett feladatok (pl.: főzés, vásárlás, öltözködés) végrehajtásának nehézsége;
- érzelmek fokozatos elhalványulása (helyette érdektelenség);
- depresszióra való hajlam erősödése;
- súlyos esetben az önálló életvitel képességének elvesztése (a betegek nem emlékeznek saját adataikra, családtagjaikra, nincsenek tisztában a dátumokkal stb.);
- téveszmék, hallucinációk megjelenése;
- nyugtalanság (járkálás, túlzott beszédkésztetés, esetleg agresszivitás).
A demencia napjainkban globális közegészségügyi probléma, az elöregedő népesség miatt folyamatosan nő a betegek száma. A demencia 65 éves korban kb. 1%, az ennél idősebb emberek között kb. 10%-ban fordul elő.
Olvasta már?
- Ezek voltak a Bruce Willis-kór első tünetei - 5 évvel kezdődtek
- Afázia: stroke után sokakat érinthet Bruce Willis betegsége
- Bruce Willis felhagy a színészkedéssel, afáziát diagnosztizáltak nála
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!