Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Milyen a normális a hüvelyváladék? Ha ezt észleli, betegség lappang a szervezetben

Milyen a normális a hüvelyváladék

A hüvelyváladéknak rendkívül fontos védő szerepe van a női szervezetben, emellett azt is meg lehet állapítani az állagából, hogy éppen hol tartaunk a ciklusunkban, de a fertőzésekről is árulkodik.

A hüvelyváladékot a hüvelyben, illetve a méhnyaknál található mirigyek termelik. Igen fontos szerepe van az intim testtájak védelmében: a távozó váladék "magával viszi" az elhalt hámsejteket, illetve az esetleges, a szervezetbe került kórokozókat, így hozzájárul a különböző fertőzések megelőzéséhez.

Mikor normális a hüvelyváladék?

A hüvely váladékozása az esetek legnagyobb részében teljesen normális, és nem kell miatta aggódni – sőt a váladék megfigyelése sokat elárulhat a női szervezet működéséről, elsősorban a ciklusról és a termékenységről. A váladék mennyisége, állaga, szaga ugyanis folyamatosan változik a menstruációs ciklus napjainak megfelelően. Például, az ovuláció környékén a váladék mennyisége megnő, az állaga pedig tojásfehérjére emlékeztet. A természetes születésszabályozási módszerek részben a hüvelyváladék megfigyelésén alapulnak. Megváltozhat a váladék szaga vagy mennyisége akkor is, ha várandósak vagyunk, szoptatunk, de a szexuális izgalom hatására is.

Nemcsak akkor érdemes megfigyelni a hüvelyváladékot, ha kisbabát szeretnénk (vagy éppen szeretnénk elkerülni a terhességet), hanem azért is, mert minél inkább tisztában vagyunk azzal, mi számít nálunk normálisnak, annál könnyebben észrevesszük, ha valami nincs rendben az intim területek egészségével. Ha ugyanis a hüvelyváladék szaga, állaga, mennyisége hirtelen megváltozik, szokatlanná, korábban nem tapasztalttá válik, az betegségre utalhat. Ezt gyakran kísérheti viszketés vagy kellemetlen, égő érzés is.

Baktériumok a hüvelyben

A hüvelyben számos különböző baktériumfaj található meg (akárcsak például a bélrendszerünkben vagy a bőrünkön), ezek egy része jótékony hatású, mások viszont betegségeket is okozhatnak. Ha valamiért a hüvely baktériumflórájának egyensúlya felbomlik, az nemcsak a váladék szagát, állagát, színét vagy mennyiségét változtathatja meg, de a különböző fertőzésekre is fogékonyabbá teheti a szervezetet. Természetesen, a hüvelyflórát, és így a váladék jellemzőit szexuális úton terjedő betegségek, krónikus betegségek (pl. cukorbetegség), illetve a nem megfelelő higiéniás szokások is befolyásolhatják.

Hihetetlen, menstruáló robotot raktak össze kutatók! Mire jó? Nézze meg itt!

Megváltoztathatja a hüvelyváladék jellemzőit a hüvely bakteriális vagy gombás fertőzése, paraziták, allergiás reakciók is. A gyógyszerek közül befolyásolhatják a hüvely egészségét az antibiotikumok, a fogamzásgátló tabletták és a szteroidok is. A hüvely baktériumflórájának egyensúlyát megzavarhatják a tusfürdők, szappanok, irrigátorok és egyéb kozmetikumok is (még azok is, melyeket kifejezetten női higiéniás termékként reklámoznak!).

A korábban már említett terhesség és szoptatás mellett az idő előrehaladtával, a menopauza idején is olyan hormonális változások következhetnek be a szervezetben, melyek hatással vannak a hüvelyváladékra. Ekkor azonban nem elsősorban a váladék mennyiségének növekedésével, hanem annak csökkenésével kell számolni. Ez azonban egyéb kellemetlen tünetekkel is együtt járhat, például az irritáció nagyobb rizikójával.

Összegzés

  • A hüvelyváladéknak fontos védő szerepe van a női szervezetben.
  • A váladék állapota sok mindent elárul a menstruációs ciklusról és a termékenységről.
  • A hüvelyváladék mennyisége és állaga folyamatosan változik a ciklus során.
  • A váladékot figyelve könnyebben észrevehetők az esetleges egészségügyi problémák.
  • Szexuális úton terjedő betegségek, krónikus betegségek, illetve higiéniai szokások is befolyásolhatják a hüvelyváladék jellemzőit.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Tippek az intim problémák nélküli, gondtalan nyárhoz!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

hüvelyflóra

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához