Ezeket látta már?

Így előzheti meg a trombózist, ha túlsúlyos

trombózis, elhízás, vérrög, mozgás

Bár a trombózis szinte bárkinél kialakulhat, vannak akiknél nagyobb eséllyel alakul ki. Így tudjuk megelőzni!

A vérlemezkéknek igen fontos szerepe van, hiszen az összetapadásukkal, megalvadásukkal elzárják a sérülések, vágások helyén a vér útját, így megelőzik, hogy túlságosan sok vért veszítsünk. Előfordulhat azonban, hogy a vérlemezkékből kialakuló vérrögök még az éren belül kialakulnak, lassíthatják, sőt akár megakadályozhatják a vér áramlását.

Trombózis - így alakul ki

A trombózis általában az alsó végtagokban alakul ki, és a rizikót jelentősen növeli a vénás keringés lelassulása, vagyis ha sokáig vagyunk (szinte) mozdulatlanul egy azonos helyzetben. Növeli tehát a trombózis kialakulását, ha hosszú ideig ülünk egy helyzetben, például egy több órás utazás során. Nagyobb a rizikója a trombózisnak a túlsúlyosoknál, a várandós kismamáknál, a mozgásszegény életmódot élőknél. Emellett bizonyos gyógyszerek, például a fogamzásgátló tabletták is növelik a rizikót, mint ahogy a dohányzás is.

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a trombózisnak (legalábbis részben) genetikai okai is lehetnek, vagyis azoknak is javasolt jobban odafigyelni a megelőzésre, akiknek a családjában már fordult elő ilyen betegség.

Amennyiben a rizikócsoportba tartozunk, mindenképpen egyeztessünk az orvosunkkal a megelőzési lehetőségekről.

Változtassunk az életmódunkon!

A legfontosabb lépés természetesen bizonyos rizikófaktorok kiiktatása az életmódunk megváltoztatásával. Szabaduljunk meg a felesleges kilóktól és kezdjünk el többet mozogni! A sportolással – még az olyan "egyszerű" mozgásformákkal is, mint a sétálás – nemcsak az izmainkat erősíthetjük meg, de a vérkeringésünket is javíthatjuk.

Szokjunk le a dohányzásról is, ugyanis a cigaretta többek között a vérereinkre, pontosabban azok rugalmasságára is hatással van. A fogamzásgátló tablettát szedő hölgyeknek különösen körültekintőnek kell lennie, főleg ha más rizikófaktorok is jelen vannak az életünkben (pl. dohányoznak).

Az étrendünkkel is sokat tehetünk a vérereink egészségének megőrzéséért, illetve a trombózis rizikójának csökkentéséért. A legfontosabb, hogy elegendő K-vitamin jusson a szervezetünkbe, ez a mikrotápanyag ugyanis nélkülözhetetlen a megfelelő véralvadáshoz. A K-vitaminban gazdag zöldségek közé tartozik például a spenót és a brokkoli.

Mozgassuk a lábunkat!

Igyekezzünk megelőzni, hogy a lábainkban lelassuljon, renyhévé váljon a vérkeringés! Ha ülő munkát végzünk, egy-két óránként keljünk fel és sétáljunk, nyújtózkodjunk egy kicsit. A hosszabb autóutakon rendszeresen iktassunk be megállókat, és a repülőn is igyekezzünk sétálgatni egy kicsit.

Ha erre nincs lehetőségünk, akkor legalább ülő helyzetben végezzünk néhány egyszerűbb gyakorlatot, például emelgessük a lábainkat, feszítsük felfelé, majd le a lábfejünket, végezzünk néhány bokakörzést is.

Az úgynevezett kompressziós harisnyák, melyek változó nyomást fejtenek ki a lábunkra, szintén jót tehetnek a vérkeringésünknek. A túlságosan szűk, szoros és kényelmetlen ruháktól azonban tartózkodjunk!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mit érez, akinek agyvérzése van? Ez a stroke 7 jele - már egy esetén is mentőt kell hívni!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Stroke

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához