Fizetett egyedi tartalom

Erre a 4 dologra kell figyelnünk a várandósság előtt (x)

#babatervezés #fogantatás #életmód #táplálkozás
2020.09.16.

Mely életterületekre kell fókuszálnunk ahhoz, hogy a fogantatás sikeres legyen és egészségesen fejlődhessen majd a kicsi? Mit kerüljenek, mire figyeljenek a jövendőbeli szülők már a baba tervezésekor?

A terhesség az egyik legnagyobb hormonális változás egy nő életében. Testileg és lelkileg is erőt próbáló feladat, életszakasz, ami persze örömteli várakozással is párosul. Éppen ezért már a fogantatás előtt fel kell rá készíteni a szervezetünket.

Az alábbi listában összefoglaltuk azokat az életterületeket, amelyekre már a babatervezéskor is fokozottan kell figyelnünk.

Ételek és italok, amiket kerüljünk a fogantatás előtt

Érdemes felkészíteni szervezetünket a fogantatásra, így ebben az időszakban fokozottan figyeljünk a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozásra, a vitaminok és ásványi anyagok bevitelére gyümölcsök, zöldségek formájában. Ha szükségesnek érezzük vagy az orvosunk javasolja, a táplálkozásunkat kiegészíthetjük egy jól megválasztott multivitaminnal is.

A koffein tartalmú ételekkel és italokkal (így a kávéval, teával, energiaitallal, kólával, kakóval, csokival) vigyázzunk, csökkentsük a mennyiséget, emellett kerüljük az olyan ételeket, amelyekben lisztéria baktérium van, például lágy sajtokat, nyers vagy füstös húsokat és halakat, nyers tojást, előre elkészített salátákat. A dohányzás és az alkoholfogyasztás is kerülendő a jövendőbeli szülők számára.

Mozgás növelése, stressz csökkentése

A mozgás a testnek és a léleknek egyaránt jó, hiszen fájdalomcsillapításért felelős endorfint, valamint boldogsághormot, vagyis szerotonint termel általa a szervezetünk. Vérnyomásunk, vérkeringésünk kiegyensúlyozottá válik, izmaink megerősödnek, kevésbé leszünk fáradékonyak, és a stressz csökkentésében is kiemelt szerepe van. Ha nehezen építjük be a mindennapokba, akkor kezdetnek az is megteszi, ha például lesétálunk egy-egy megállót, vagy lépcsőzünk lift vagy mozgólépcső helyett. A stresszcsökkentést megtámogatva meditáljunk gyakran, ehhez nem is kell sok, akár már egy relaxációs zenével is ellazulhatunk. Jó megoldás lehet a mozgás és a meditáció ötvözésére a jóga is.

Megfelelő higiéniás állapotok a környezetünkben

Babatervezéskor nemcsak a belső (testi-lelki) jóllétünkre kell odafigyelnünk. Nézzünk körül a környezetünkben is, ahol számtalan dolog veszélyeztetheti a teherbeesést. Kiemelt terület például a konyha, a konyhai eszközök tisztán tartása. Az ételeket is rendesen süssük-főzzük meg, a gyümölcsöket, zöldségeket is alaposan mossuk le.

Amennyiben macskánk van, a macskaalommal is bánjunk óvatosan, amelyben szintén ártalmas baktériumok lehetnek. Ugyanez vonatkozik a kerti munkákra, takarításra is, így minden ilyen foglalatossághoz használjunk kesztyűt.

Forró helyekkel is csak óvatosan

A fogantatás előtt férfiaknak és nőknek is érdemes kerülniük a forró környezetet, hiszen ezek nem tesznek jót a szervezetnek, a spermiumok minőségére és mennyiségére is rossz hatással vannak. A teherbe esés előtt így kerüljük a szaunákat, a termálfürdőket, gyógyvizeket, és lehetőség szerint a trópusi nyaralásokat is időzítsük későbbre.

Hogyan válasszunk terhes vitamint?

Látható, hogy szervezetünk egészségéért sokat tehetünk, hogy jó környezetet teremtsünk a kicsinek. Egy ilyen készítménnyel megtámogathatjuk az embrió fejlődésének első, egyik legérzékenyebb időszakát már akkor is, amikor még nem tudunk az érkezéséről.

Az Elevit Comlpex 1 multivitamin készítmény a babatervezés időszakának és a várandósság első 12 hetének speciális vitamin- és mikrotápanyag-szükségleteit figyelembe véve lett összeállítva. Például a benne lévő cink szerepet játszik a normál termékenység és szaporodás fenntartásában és a sejtosztódásban. Szintén fontos összetevő az anyai szövetek – így a méhlepény – terhesség alatti növekedésében valamint a vérképzésben résztvevő folsav.

A cikk az Elevit Complex multivitamin készítmény forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.

Forrás: egeszsegkalauz.hu