Ezeket látta már?

Hasra hízik? Ilyen betegségek is állhatnak a háttérben

hasi elhízás, pcos, cukorbetegség inzulinrezisztencia, IR

Több tényezőtől függ, kinél alakul ki hasi elhízás.

Az alma típusúnak is nevezett hasi elhízás a szakemberek szerint veszélyesebb lehet, mint ha az azonos mennyiségű zsírszövet viszonylag egyenletesen oszlik el a testen. Ha valakinek nagy a derékbősége a csípőjéhez viszonyítva, az azt jelenti, hogy az úgynevezett viszcerális zsírszövet (zsigeri zsír) mennyisége nagyobb. Ez a zsírszövet-típus nem a bőr alatt, hanem a belső szervek között, a hasüregben található meg. A zsírszövetből pedig olyan vegyületek kerülhetnek a szervezetünkbe, amelyek károsíthatják a sejteket, szerveket, például a vérereket.

A hasi zsírpárnák jelentősen növelik olyan súlyos, akár halálos betegségek rizikóját, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a szívbetegségek, a cukorbetegség, a stroke, valamint ezt a típusú elhízást bizonyos daganatokkal és a demenciával is összefüggésbe hozták.

De mitől alakulhat ki valakinél a hasi elhízás?

Természetesen az egészségtelen (főként finomított szénhidrátokban gazdag) étrend és a mozgásszegény életmód hozzájárul a túlsúlyhoz, de néhány egyéb tényező is közrejátszhat. A genetikai örökségünk például meghatározza, hogy inkább hasra hízunk, ezért érdemes "megvizsgálni" a szüleink, nagyszüleink alakját. Ha a családtagjaink is pocakosak, még jobban oda kell figyelnünk az egészséges étrendre és a testmozgásra, mert valószínű, hogy mi is hasra fogunk hízni.

A nemünk is meghatározó lehet: a férfiakra gyakrabban jellemző az alma típusú elhízás, míg a nőknél a körte alkat a gyakoribb (vagyis a csípőjük, a combjuk és a fenekük lesz nagyobb, ha felszednek néhány kilót). Ennek hormonális okai is vannak, ezért a menopauza idején, amikor csökken az ösztrogén mennyisége azok a hölgyek is elkezdhetnek hasra hízni, akiknek korábban nem kellett aggódniuk emiatt. Az idő előrehaladtával pedig az anyagcsere is lassul, így a testsúly megőrzése is nehezebb feladat lesz.

A hormonrendszer zavarai is hozzájárulhatnak a hasi típusú elhízáshoz, ezt elsősorban a PCOS-ben szenvedő hölgyek vehetik észre. A policisztás ovárium szindróma a normálisnál magasabb tesztoszteronszinttel, fokozott szőrnövekedéssel, menstruációs zavarokkal, pattanásokkal és hízással jár együtt.

A kutatások szerint a túl kevés és a túl sok alvás egyaránt növeli a hasi típusú elhízás rizikóját, mint ahogy a stresszes életmód is. Ennek az oka részben még ismeretlen a szakemberek előtt, de az anyagcsere zavara és bizonyos hormonok fokozott termelődése egyaránt arra késztetik a szervezetünket, hogy "spóroljon" az energiával és raktározzon el annyit, amennyit csak tud. Emellett, a stressz és az alváshiány miatt hajlamosabbak leszünk hizlalóbb, szénhidrátokban és zsírokban gazdag ételeket választani.

Mit tehet túlsúly vagy elhízás esetén?

Az egészséges testsúly elérése és megtartása odafigyelést, kitartást és tudatosságot igényel. A testsúlyt heti rendszerességgel érdemes megmérni reggelente, éhgyomorral.

Javaslatok az ideális testsúly megtartásához:

  • rendszeres étkezések bevezetése (egyen inkább több alkalommal, de egyszerre kisebb mennyiséget);
  • tudatos evés (mindful eating) gyakorlása, amelyet pszichológus segíthet elsajátítani;
  • zsírban és szénhidrátokban szegény, rostokban, fehérjében, vitaminokban gazdag étrend;
  • vonja be a családját, barátait a fogyás folyamatába, hogy motiválhassák;
  • kerülje el azokat a helyzeteket, ahol nagy az esély arra, hogy túl sokat enne;
  • bőséges folyadékbevitel;
  • többletkalória bevitele esetén testmozgás végzése, vagy a következő étkezés energiatartalmának csökkentése;
  • rendszeres testmozgás;
  • stressz tudatos kerülése, illetve kezelése;
  • napi legalább hét óra alvás nyugodt körülmények között.

Hetente fél kg fogyás ajánlott, ehhez általában naponta 500 kalóriával kell kevesebbet ennie. Azonban inkább javasolt, hogy naponta csak 250 kalóriával fogyasszon kevesebbet, a fennmaradó 250 kalóriát pedig sporttal égesse el. Az ételek kalóriatartalmát megtalálhatja a csomagoláson vagy az interneten elérhető kalóriatáblázatokban.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Kerekedik, pedig laposat akar? Ezt kell tudni a pocakról, és megszabadulhat tőle

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#Cukorbetegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához