Ezeket látta már?

Örök téma új fényben - a jojó effektus...

Dietetika
2011. június 18. 08:44
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Mégsem káros a jojó-effektus? Sok fogyókúrázó előtt ismert a történet: a kínkeservvel leadott kilók azonnal visszatérnek, ahogy elkezdenek újra rendesen táplálkozni. A szakemberek szerint azonban nem biztos, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak voltak.

Egy amerikai kutatás megcáfolni látszik azt a nézetet, miszerint a hirtelen súlyveszteség, majd annak visszahízása káros volna az egészségre. A kísérlethez egereket használtak fel, akik egy részének folyamatosan sok zsírt tartalmazó ételt adtak, más részének alacsony zsírtartalmú ételeket, a harmadik csoportnak pedig váltakozva juttatták a kétféle táplálékot.

kover-nok-tanc-d00000F259d1d4b75f1cc

Forrás: EgészségKalauz


Úgy tapasztalták, hogy az ezáltal lefogyó, majd újra meghízó állatok 25 százalékkal tovább éltek, mint a folyamatosan magas zsírtartalmú ételeken tartott társaik, és egészségi állapotuk ugyanolyan volt, mint az állandóan kevés zsírt fogyasztóknak. Megfelelőnek bizonyult a vércukorszintjük is, és kevésbé termelődtek olyan vegyületek a szervezetükben, amelyek diabéteszhez vagy szívrohamot okozó problémákhoz vezethetnek.

Sokan ma is a jojó-effektust okolják a cukorbetegségért, és azt állítják, hogy a jelenség gyengíti az immunrendszert. Néhány szakember szerint a folyamatos súlyingadozásnál még az is jobb lenne, ha egyáltalán nem fogyókúráznánk. Az új kutatás vezetője, Dr. Edward List, az Ohioi Egyetem munkatársa azonban így nyilatkozott: "Eredményeink alapján a súlyvesztés-, majd visszaszerzés nincs káros hatással az élettartamra. Reméljük, sikerül lelket öntenünk azokba, akik már sok kudarcot átéltek, hogy ne adják fel!"

A kutatási eredményeket az Amerikai Endokrin Társaság bostoni találkozóján ismertették.

Sian Porter, a Brit Dietikus Szövetség tanácsadója nem tartja meglepőnek, hogy a jojó-effektusnak kitett egerek tovább éltek, mint az állandóan kövér példányok. Véleménye szerint azonban igazán akkor lenne érdekes a felfedezés, ha az emberekre is ki lehetne terjeszteni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# diéta # elhízás # fogyókúra # kutatás

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés