Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

Rajtunk is múlik, mi változik a változókorban

rfck n 2

A klimax előbb vagy utóbb beköszönt. Ez nem rajtunk múlik. A hormonjaink elfogynak, a termékenység kora véget ér. Ez sem rajtunk múlik. Az viszont, hogy hogyan éljük meg mindezt, és mihez kezdünk megváltozott testünkkel, lelkünkkel, bizony már nagyrészt a mi felelősségünk. Nézzük, mit tehetünk magunkért a változókorban!

Az, hogy kinél mikor kezdődik el a változókor, sok mindentől függ. Az utolsó menstruáció időpontját befolyásolják az örökletes tényezők, az, hogy mikor kezdtünk el menstruálni vagy hányszor szültünk, de még az sem mindegy, hogy a világ melyik részén élünk. A magyar nők esetében ennek az időpontja átlagosan az 51. életévben következik be, de természetesen az sem ritka, hogy valaki ennél jóval korábban, esetleg később érkezzen el a menopauza pillanatához. Persze ezt csak utólag lehet megállapítani, hiszen ennek időpontját akkor lehet biztosra venni, ha azt egy évig nem követi újabb vérzés. A fokozatosan csökkenő, majd végleg elfogyó hormonok hiányának hatásai azonban már évekkel korábban jelentkezhetnek a tipikus, klimaxhoz társított tünetek formájában: hőhullámok, hangulatingadozás, fáradékonyság, alvászavarok, testsúlyváltozások, hajhullás.

Nem tehetsz róla, de tehetsz ellene!

A női hormonháztartás átalakulása a negyvenes évek közepétől kezdődően természetes és megállíthatatlan folyamat. Ettől kezdve mindkét fontos petefészekhormon szintje elkezd csökkenni. Először a progeszterontermelés lesz kevesebb, amely a vérzészavarokért, a ciklus felborulásáért felelős, majd a növekvő ösztrogénhiány okozza a fent említett, már a külvilág által is érzékelhető, kellemetlen tüneteket. Ezek megjelenését, erősségét nem mi határozzuk meg, és nem is tehetünk róluk – ezt fontos tudatosítani nemcsak magunkban, hanem a környezetünkben is! Nagyon fontos, hogy a 21. században már ne övezze tabu ezt az elkerülhetetlen női életszakaszt, és ne is bélyegezzék, vagy bélyegezzük mi magunk „klimaxos hisztinek” a panaszainkat! A puszta túlélésnél ugyanis jóval több minden áll rendelkezésünkre annak érdekében, hogy megkönnyítsük ezt az átmeneti időszakot magunk és a szeretteink számára.

Hogyan pótoljuk a hormonokat?

A nagyobb problémát az ösztrogénszint változása okozza, hiszen annak hiányában akár a koleszterinszint is megemelkedhet, és nagyobb az esély a csontritkulásra, a magas vérnyomásra és az elhízásra is. Ha ezt a kockázatot olyan erős változókori tünetek kísérik, amelyek már a mindennapi életminőséget vagy a munkavégzést is befolyásolják, orvosi javaslatra megfontolandó a hormonkezelés lehetősége. A döntés azonban nem könnyű: bár kézenfekvőnek tűnik, hogy ha valami elfogy, akkor azt pótolni kell, a hormonpótlás akár az emlőrák vagy a trombózis kialakulásának veszélyét is növelheti. Ezért, ha előfordult ilyen betegség a családban, vagy mi magunk voltunk érintettek, nem szokták javasolni, illetve nem is szabad ezt alkalmazni. Számukra még az úgynevezett fitoösztrogének sem biztonságosak, hiszen ugyanolyan ösztrogénszerű hatásuk lehet. Szerencsére ezen kívül is van bőven eszköz a kezünkben, amellyel felvehetjük a harcot a bennünket kínzó változókori panaszok ellen. A hormonterápia helyett például választhatunk azok közül a gyógynövényes készítmények közül is, amelyek hormonmentesen segítenek enyhíteni a panaszainkat. A legismertebb ilyen gyógynövények a változókori tünetekre a Cimicifuga (poloskavész), a levendula, az orbáncfű, a komló vagy a macskagyökér.

Ezeken változtassunk, hogy könnyebb legyen a változás!

A legfontosabb, hogy legyünk tisztában azzal, milyen változásokon megyünk át éppen, és ahhoz, hogy ezeket ne szenvedjük meg jobban a kelleténél, nekünk is változtatnunk kell. Hogy min is?

Az étkezésünkön. A kiegyensúlyozott, szénhidrátban szegény, de rostban, zöldségekben, gyümölcsökben és vitaminokban gazdag étrend nemcsak az ideális súly megtartásához elengedhetetlen, de a változókori tüneteket is enyhítheti. A hőhullámokat például a csípős, fűszeres ételek erősíthetik fel, míg az alvászavarokat az alkohol- és a koffeinfogyasztás súlyosbítja.

A mozgásunkon. Ha eddig nem mozogtunk rendszeresen, épp itt az ideje, hogy legalább heti egy-két alkalmat beiktassunk az életünkbe. Elég ilyenkor egy-egy óra tempós gyaloglás vagy jóga is, hogy energikusabbá, kiegyensúlyozottabbá váljunk!

A hozzáállásunkon. Ahogy sok minden, a változókor megélése is nagyrészt fejben dől el. Ha az új életszakaszban nem a nehézségeket, hanem a lehetőségeket látjuk, akkor a mindennapok is könnyebbek lesznek. Próbáljunk ki egy új hobbit, keressünk egy támogató csoportot, utazzunk, tanuljunk – a lényeg, hogy legyünk pozitívak!

Forrás: Phytotec Hungária Bt.
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához