Fontos tippek cukorbetegeknek: súlyos következményei lehetnek nyáron, ha erre nem figyel
A nyári kánikulában nagyobb eséllyel alakulhat ki a hipoglikémia. Mit tehetünk, hogy elkerüljük?
Hipoglikémiának azt az állapotot nevezzük, amikor a vércukor szintje a 3,8 mmol/l alá csökken. Mivel ekkor kevesebb cukor kering a vérben, így a sejtek éheznek, mert nem jutnak hozzá elegendő mennyiséghez belőle. Ekkor a betegnél szédülés, remegés, izzadás, beszédzavar, súlyosabb esetben eszméletvesztés, életveszélyes állapot léphet fel.
Nyáron a szervezet anyagcseréje felgyorsul, ami elősegíti a vércukorszint csökkenését. Ráadásul a nagy meleg és a páratartalom mellett megnöveli a hipoglikémia rizikóját többek között pl. a grill partik alatti alkoholfogyasztás, a hőségben való kirándulás, elővigyázatosság nélküli mozgás, a dehidratáció, valamint a rossz dózisú inzulin is.
Hipoglikémia: óvatosan az alkohollal
Az alkoholtartalmú italok nagy része vércukorszint csökkenést eredményez, ezért ügyeljen arra, hogy csakis úgy töltsön magának egy pohárral, hogy csak lassan iszik és közben falatozik valamit (pl. magas rosttartalmú, teljes kiőrlésű kekszet).
Fontos továbbá, hogy nem mindegy, mit is fogyaszt, hiszen cukorbetegként a száraz pezsgő, minőségi vörösbor (lehetőleg száraz) azok, melyek megengedettek - persze mértékkel.
Fontos tippek nyárra cukorbetegeknek
- Ugyanúgy tartsa be diétáját, gyakran mérje vércukorszintjét, illetve ne hajtsa túl magát, fordítson időt a pihenésre is!
- A nagy melegben érdemes gyakrabban ellenőrizni a glükóz szintet, hogy idejében felismerhesse, ha csökkenni kezdene. Reggel, valamint étkezések előtt/után is mindenképpen mérje meg, ám utazások előtt is célszerű elvégezni ugyanezt, illetve érkezéskor is. A gyakori méréssel felismerheti, hogy napszúrása van, vagy hipoglikémiás.
- Ne hajtsa túl magát sportolás közben! Mind a hőség, mind a felelőtlen mozgás vészesen csökkentheti a glükóz mennyiségét. Lehetőleg kora reggel vagy este eddzen, és semmiképpen sem üres hassal álljon neki sportolni! Kérjen segítséget akár személyi edzőtől, vagy életmódorvostól.
- A nagy melegben konzultáljon orvosával mindenképpen gyógyszer/inzulin dózisáról, ugyanis lehet, hogy ennek csökkentésére lehet szükség, ugyanis nyáron alacsonyabb a vércukor szintje. Erre akkor is szükség lehet, ha más klímájú helyre utazik.
- Tartson magánál szőlőcukrot és kekszet
Cukorbetegség különböző életszakaszokban
A gyermekkori diabétesz általában 1-es típusú, azaz inzulinhiányon alapul. Ez súlyos anyagcsere-összeomláshoz vezethet, ezért időben el kell kezdeni a kezelést: diéta, inzulinkezelés és helyes életmód javasolt.
A 2-es típusú diabétesz a felmérések szerint minden második idős embert érinti valamilyen mértékben, ezért fontos a korai felismerése. Lényeges a diéta betartása, a helyes életmód és az orvosi utasításoknak megfelelő gyógyszerszedés. Idős korban különösen fontos a napi minimum másfél-két liternyi folyadék fogyasztása.
A várandósgondozás során minden kismamánál elvégzik a cukorterheléses vizsgálatot. Amennyiben magasabb vércukorszintet találnak, terhességi cukorbetegség vagy csökkent glükóztolerancia derülhet ki, ami kockázatot jelenthet a babára és az édesanyára is, ezért fokozott figyelmet igényel a kismama és a szülész-nőgyógyász részéről egyaránt.
Figyeljen a rejtett hipoglikémia jeleire is!
A nyári forróságban különösen fontos, hogy ismerje a hipoglikémia enyhébb, gyakran „rejtve” maradó tüneteit is. Ilyen lehet a fáradékonyság, koncentrációzavar, ingerlékenység, vagy akár a hirtelen hangulatingadozás. Ezeket sokan egyszerűen a meleg vagy kimerültség számlájára írják, pedig a háttérben gyakran alacsony vércukorszint áll. Ha Ön cukorbeteg, és ezek bármelyikét tapasztalja, mindenképpen mérje meg a vércukrát.
A technológia segíthet a megelőzésben
Napjainkban már elérhetők olyan okoseszközök és folyamatos glükózmonitorozók (CGM), amelyek diszkréten, de hatékonyan figyelmeztetik Önt a vércukorszint változásaira. Ezek nyáron különösen hasznosak lehetnek, hiszen ilyenkor fokozott a kockázat az ingadozásokra, főként aktív programok vagy utazás idején.
Utazás és étkezés nyáron – ne feledje a rendszerességet!
A nyaralás és a szokásos napi rutinból való kiesés gyakran vezet rendszertelen étkezéshez, ami növeli a hipoglikémia kockázatát. Igyekezzen mindig tartani a megszokott étkezési időket, és figyeljen arra, hogy elegendő, lassan felszívódó szénhidrátot fogyasszon, különösen reggelente és hosszabb programok előtt.
Gyakori folyadékbevitel – nem csak a szomjúság miatt
A dehidratáció nemcsak az elektrolit-egyensúlyt borítja fel, hanem befolyásolja a glükóz felszívódását is. Ez különösen fontos inzulinkezelés mellett, hiszen a kiszáradt szervezetben a gyógyszerek hatása is megváltozhat. A tiszta víz, gyógyteák, esetenként enyhén sós, citromos italok segíthetnek a hidratálásban, miközben cukormentesek maradnak.
Tudatos felkészülés = nagyobb biztonság
Ha nyaralni indul, mindig legyen Önnél diabétesz igazolvány, valamint egy táskába előre bekészített vészhelyzeti csomag: benne gyorsan felszívódó cukor (pl. szőlőcukor, gyümölcslé), pár szelet teljes kiőrlésű keksz, víz, extra vércukormérő csík és – ha használ – tartalék inzulin. A melegben az inzulint hűtőtáskában kell tárolni, de ügyeljen arra, hogy ne fagyjon meg, mert az is tönkreteheti a hatóanyagot.
Ezekkel a tudatos lépésekkel csökkentheti a hipoglikémia kockázatát, és nyugodtabban élvezheti a nyár örömeit – egészségesen és biztonságban.
Most diagnosztizálták diabétesszel? Ez a pszichológus tanácsa
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!