Ezeket látta már?

Elvesztegetett évek: 10 tényező, ami lerövidíti az életünket

szívbetegség, magas vérnyomás, koleszterin, DALY, életévek, halálokok

Itt vannak az új DALYs értékek. Egy "DALY" egyenlő egy olyan életévnyi veszteséggel, amit teljes egészségben lehetett volna megélni.

A szív- és érrendszeri betegség (kardiovaszkuláris betegség- rövidítve CVD) maradt változatlanul a vezető halálok világszerte, és összességben ezen betegek ellátása képezi a legnagyobb költséget az egészségügyi ellátásban.

1990 óta a Global Burden of Diseases, Injuries, and Risk Factors vizsgálat – GBD) elemzi a CVD következtében előforduló halálozást, és egészség károsodást globális, regionális, és nemzeti szinten is. Összesen 88 olyan kockázati tényezőt vizsgáltak, amelyek felelősek lehetnek a betegek aktuális halálozásáért. Az adatok elemzését az amerikai National Heart, Lung, and Blood Institute (NHLBI) végezte, és az elemzések a vezető kardiológiai szaklapban a JACC-ben jelent meg.

Az elemzés során megadták a DALYs értéket ( Disability-Adjusted Life Years azaz Egészségkárosodással korrigált életéve) , amely kifejezi az olyan életévnyi veszteséget, amit teljes egészségben lehetett volna eltölteni. (Egy "DALY" egyenlő egy olyan életévnyi veszteséggel, amit teljes egészségben lehetett volna megélni.) Az YLL érték (years of life), amely a korai halálozás következtében elvett életéveket jelenti, illetve a YLD (years lived with disability) amely a károsodott állapotban eltöltött évek száma.

A GBD vizsgálat megbecsülte a környezeti, a metabolikus, és az életmódbeli kockázati tényezők szerepét a CVD hátterében.

1. Magas vérnyomás: globális és elsőszámú probléma

Globálisan a magas vérnyomás maradt az elsőszámú rizikó tényező világszerte a korai kardiovaszkuláris halál hátterében. Elsősorban az ischemias szívbetegség ( amikor a szívizom nem jut megfelelő vérellátáshoz ) következtében bekövetkező események, és az agyi stroke-val volt kapcsolatos. 2021-ben az össz-DALY a magas vérnyomás következtében 100.000 ember esetén 2770 volt.

A klinikai vizsgálatok bizonyítottak, hogy az intenzív vérnyomáscsökkentő kezelés jobban csökkenti a kardiovaszkuláris események előfordulását, mint a konvencionális, a célvérnyomást el nem érő kezelés. Középkorú betegeknél akár az időben elkezdett, hatékony kezelés, elsősorban kombinációban akár 3 évvel is javíthatja a DALY értéket. A vizsgálat kiemeli a szűrést, mint lehetőséget a magas vérnyomás korai felismerének elősegítésére.

2. Egészségtelen táplálkozás, túlzott sófogyasztás

A rangsorban a második kockázati tényező a „ helytelen táplálkozás” rizikója, amely az életmód változásával van összhangban. Ebben szerepe van, hogy bizonyos táplálékokat kevesebbet fogyasztanak- mint, gyümölcs, zöldség, hüvelyesek, teljes kiörlésű gabona, magok, kalcium, tengeri eredetű omega-3, és többszörösen telitettlen szírsavak- és bizonyos ételek túlzott fogyasztása, mint vörös húsok, édesitőszerek, telitett zsírok, és túlzott sófogyasztás. 2021-ben az össz-DALY érték 100.000 lakosra 2340 volt.

A vizsgálat kiemeli, hogy a sófogyasztás- amely a magas vérnyomás kialakulásában erős szerepet játszik- vissza szorítása 3 gramm/nap esetében a kardiovaszkuláris események és halál csökkentésében populációs szinten is szerepet játszik. A Predimed vizsgálatban a CV események a Mediterrán diéta hatására jelentősen csökkentek magas szív és érrendszeri rizikójó spanyol betegek esetében. Sajnos a Mediterrán diéta alkalmazása, amely sok hal, és baromfit tartalmaz, a globális populáció számára drága, és nehezen elérhető.

Az édesitő szerek mértéktelen bevitele, főleg a gyerekek és fiatalok esetében a CV rizikót emeli. Több országban ezen termékek adóztatása csökkentette a kalória felhalmozást, és a testsúlyt.

3. Elhanyagolt, magas koleszterinszint

Harmadik a kockázati tényezők sorában az emelkedett LDL-koleszterin, amely egy változtatható kockázati tényező, és a legfontosabb faktor az érelmeszesedés kialakulásában. 100.000 lakosra számítva a DALY érték 1090. A már fiatal korban elkezdett LDL-koleszterin csökkentő kezeléssel javítható a CV rizikó, mivel a „ koleszterin-évek” kumulálódnak, amely egy markere az érelmeszesedés kialakulásának, és fő célja a CV prevenciónak. A sztatin kezelés az alapja az elsődleges, és a másodlagos megelőzésnek a CV betegségekben. Az intenzív LDL-koleszterin csökkentő kezelés gyakran kombinációs kezelést igényel statin/ezetimibe/ PCSK9 kezeléssel. Jelenleg az új tipusú szerek magas ára miatt a sztatin kezelés a költséghatékony, és szélesen alkalmazható kezelés.

4. Rossz levegő, légszennyezettség

Ma már a CV betegségek kockázati tényezői közé soroljuk a légszennyező anyagok okozta egészség károsodást is. Elsősorban a 2.5um- átmérőnél kisebb, és a háztartásban előforduló légszennyező anyagok okozta környezeti károsodás felelős a korai CV betegségek és halálozás kialakulásáért. A 2021 adatok alapján közvetlen felelős 4.75 millió ember CV haláláért, és 8.54 millió ember haláláért.

Jelenleg nincs kidolgozott stratégia a légszennyezés okozta CV halálozás csökkentésére, de a WHO már felhívta a figyelmet a veszélyre. A covid pandémia kezdeti szakasza eredményezett globális csökkenést a légszennyezésben, és másodlagosan a közlekedés okozta környezeti károsodásban.

5. Dohányzás

A dohányzás az 5. vezető kardiovaszkuláris halált okozó kockázati tényező. 100.000 lakosra az össz DALY érték 2460 volt. A WHO célja 2025-re egyharmadával csökkenteni a dohányzás előfordulását. A WHO MPOWER program 6 vezető stratégiát alkalmaz, a felvilágositástól az adóemelésig. Alapvető, hogy minden orvosi viziten a beteget fel kell világositani a dohányzás káros voltára, de a lakossági felvilágositás, és a dohányzás elleni kampányok elengedhetetlenek.

6. Elhízás, túlsúly, magas BMI index

A magas BMI index a 6. vezető kardiovaszkuláris halált okozó kockázati tényező. Az obesitás prevalenciája az egész világon emelkedik, és társul számos egészség károsító tényezőhöz, amelyek társulnak a CVD kialakulásának pathogeneziséhez, és a betegség progressziójához. 2021-ben közel 2 millió ember kardiovaszkuláris halálában játszott közvetlen szerepet az obesitás, míg 3.7 millió ember halálában játszott szerepet.

Az utóbbi években több gyógyszeres súlycsökkentő kezelés jelent meg, de ebben az esetben sem mellőzhető a felvilágositás. Az életmódváltoztatással hosszú távon csökkenthető a CV események előfordulása. Az elhízás problémájára iskolai programokat kell szervezni, és a gyerekeknek már egész fiatal életkorban ki kell alakitani az egészséges életmód javaslatokat.

7. Cukorbetegség, diabétesz, prediabétesz

Az emelkedett vércukor – így a cukorbetegség, a prediabetes prevalenciája járványszerüen emelkedik világszerte, de elsősorban a fejlettebb országokban. Ebben szerepet játszik a már említett elhízás terjedése. 100.000 emberre a DALY érték 1910. A megfelelő felvilágosítás, populációs stratégiákkal csökkenthető a glikémiás rizikó, elsősorban a fizikai aktívitás, és a megfelelő étkezés változásával. Új terápiás lehetőségek jelentek meg a cukorbetegség kezelésében, amelyek megelőzhetik a CV betegségek szövődményeit, és vesevédelmet biztosítanak. A folyamatos vércukor ellenőrzés csökkenti a vércukor hirtelen változásait, és javítja a betegek gkikémiás kontrollját.

8. Vesebetegségek, veseelégtelenség

A vesefunkció romlása a 8. legfontosabb kockázati tényező a kardiovaszkuláris betegségek okozta halálozásban. 2021-ben közel 2 millió ember szív-és érrendszeri halálozásában vett részt közvetlenül a veseelégtelenség. A végstádiumú veseelégtelenség progressziója esetén szükséges dialízis jelentősen emeli az egészségügyi rendszer költségeit. A krónikus vesebetegek jelentős része kardiális eredetű a haláloka. A korai felismerés- a vizeletben megjelenő jelentős fehérje, a legfontosabb mutató, és a klinikumban alkalmazott eGFR csökkenése- esetében bevezetett kezelés csökkentheti a krónikus vesebetegség progresszióját, és ezáltal a szív és érbetegség miatti halálozást is.

9. Ólomexpozíció okozta egészségi ártalom

A vizsgálat kiemeli az ólomexpozíció jelentőségét is , amely panaszokat nem okoz, de jelentősen hozzájárul a CVD mortalitáshoz, és az egészségkárosodáshoz. Az ólom igazolt környezeti károsodás, amely kapcsolatban van a magas vérnyomás, stroke, koszorúerek és a perifériás érbetegséghez is. Néhány régióban jelentős szerepe van a CV halálozás kialakulásában az extrém magas, illetve az alacsony hőmérsékletnek is. A DALY érték 100.000 lakosra 420 volt az elemzés alapján.

10. A lustaság félegészség

Az alacsony fizikai aktívitásnak, mint CV kockázati tényezőnek elsősorban a fejlett országokban van nagyobb szerepe. Számos klinikai vizsgálat igazolta, a naponta, rendszeresen végzett fizikai aktivitás csökkenti a kardiovaszkuláris megbetegedések előfordulását. A fizikai aktívitás javításában szerepük lehet az újabb mobil technológiáknak. Bizonyítékok vannak arra, hogy a nagy alkoholfogyasztás - tehát hetente, több, mint 100 g - növeli az elvesztett évek számát. A túlzott alkohol fogyasztás következtében emelkedik a vérnyomás, és a veszélyes ritmuszavarok előfordulása.

Néhány regionális és nemzeti adat összehasonlítása

Az életkorhoz standardizált 100.000 emberre számolt kardiovaszkuláris betegségekre számolt DALYs érték globálisan volt 4942.3, a CV halálozás 245, míg a CV betegségek előfordulása volt 7241.7.

  • Közép-európai régió esetében ezek az értékek voltak: DALYs: 5133,6, CV halál: 298.8 CV prevalencia: 6786.8
  • Nyugat-európai Régió: DALYs: 2052.3 CV halál: 114.6 CV prevalencia: 6907
  • Magyarország esetében: DALYs: 5154,8 CV halál: 292.2 CV prevalencia: 6919,3

Az életkor szerinti standardizált szív- és érrendszeri halálozási arányok Közép-Európában 138,7 és 585,8 között mozgott 100 000 főre 2021-ben, amely 4.2.szeres különbséget mutat. Ebben a régióban is a magas vérnyomás, az emelkedett LDL-koleszterin, és az egészségtelen táplálkozás volt a legfőbb kockázati tényező. Az érelmeszesedés következtében kialakult szívbetegség, és stroke következtében történt a legtöbb idő előtti halálozás.

Az adatok alapján Magyarország nem áll jól a szív- és érbetegség miatt elvesztett évek számában, ezért a betegségek korai felismerése mellett a megelőzésnek nagy szerepe van.

Dr. Vértes András

DPC Kórház Országos Hematológiai Infektológia Intézet belgyógyászat

Magyar Kardiológusok Társasága

Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs munkacsoport vezető

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Tumormarkerek az orvosi leleten: ezek a rövidítések rákos elváltozást jelölnek

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

daganat

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához