3 pénisze volt a 79 éves férfinak – könnyen lehet, hogy sose vette észre
Extrém ritka esettel találkoztak az orvosok.
Az orvostudomány történetében időről időre akadnak olyan esetek, amelyek még a tapasztalt szakembereket is megdöbbentik. Egy brit egyetemen végzett anatómiai vizsgálat során egy idős férfi testében olyan veleszületett rendellenességet azonosítottak, amely világszerte is csak néhány alkalommal került leírásra. A felfedezés nem csupán szenzációértékkel bír, hanem fontos kérdéseket vet fel a fejlődési rendellenességek felismeréséről, diagnosztikájáról és klinikai jelentőségéről is.
A boncasztalon derült ki, hogy 3 pénisze volt a férfinak
A vizsgált, hetvenes évei végén járó férfi esetében a boncolás során kiderült, hogy a külső nemi szervek mögött további két, bőr alatti péniszstruktúra helyezkedett el. A szakirodalom ezt az állapotot polyphalliának nevezi, amikor valakinek egynél több pénisze fejlődik ki. A háromszoros forma – az úgynevezett triphallia – extrém ritkaságnak számít.
A tudományos közlemények alapján a polyphallia előfordulása rendkívül alacsony, becslések szerint több millió újszülöttből mindössze egy eset érintett. A több mint négyszáz éves orvosi irodalomban is csupán néhány tucat részletes dokumentáció található. A háromszoros megjelenés pedig szinte példátlan - írja az IFLScience.
Fontos hangsúlyozni, hogy az esetben a többletstruktúrák nem külsőleg, hanem a herezacskó területén belül, a bőr alatt helyezkedtek el, így nagy valószínűséggel az érintett férfi soha nem is szerzett tudomást róluk.
Hogyan alakulhat ki ilyen rendellenesség?
Az emberi nemi szervek fejlődése a magzati élet korai szakaszában kezdődik. A pénisz a genitális tuberculum nevű embrionális képletből alakul ki. A folyamatot többek között a dihidrotesztoszteron (DHT) nevű hormon és az androgénreceptorok működése szabályozza.
Amennyiben ebben az összetett fejlődési rendszerben genetikai vagy molekuláris eltérés történik, az morfológiai – azaz alaki – rendellenességhez vezethet. Az ismertetett esetben a kutatók feltételezése szerint a genitális tuberculum háromszoros osztódása következett be. A húgycső fejlődése az egyik kezdeti struktúrában indult meg, de mivel az nem fejlődött teljes értékű szervvé, a húgycső végül a domináns, külső péniszbe integrálódott.
Ez magyarázza azt is, hogy a férfi életében nem alakult ki „vak végű” húgycső – olyan anatómiai eltérés, amely súlyos fertőzésekhez vagy vizeletelakadáshoz vezethetett volna.
Tünetmentesség vagy rejtett problémák?
A külső péniszduplikációk – amikor a többlet szerv kívül is látható – gyakran társulnak más fejlődési rendellenességekkel. A szakirodalom több esetben említi a gerinc, a végbélnyílás, a szív vagy a húgyutak egyidejű eltéréseit. A belső formák azonban sokszor teljesen tünetmentesek maradnak, és csak véletlenszerűen derülnek ki.
A most ismertetett esetnél nem állt rendelkezésre részletes kórelőzmény. A boncolás során ugyanakkor találtak nyomokat egy korábbi lágyéksérv-műtétre utaló hegekről. Elképzelhető, hogy a műtéti előkészítés során katéterezés történt, amely technikailag nehezített lehetett az atipikus anatómia miatt. Ugyanakkor nincs adat arra, hogy az operáló orvosok észlelték volna az eltérést.
A kutatók felvetették annak lehetőségét is, hogy a férfi életében tapasztalhatott kellemetlenséget szexuális együttlét során. Elméletileg előfordulhatott, hogy a bőr alatti struktúrákban is kialakult részleges erekció, amely fájdalmat okozhatott. Bizonyíték azonban erre nem áll rendelkezésre.
Lehet, hogy gyakoribb, mint gondolnánk?
Az egyik legérdekesebb szakmai kérdés az, hogy vajon valóban ennyire ritka-e a polyphallia, vagy csupán aluldiagnosztizált állapotról van szó. Ha a többletstruktúra teljesen tünetmentes, nem látható, és nem okoz funkcionális zavart, akkor az érintett személy élete során soha nem derül fény az eltérésre.
Az anatómiai kutatásokból ismert, hogy a belső variációk – legyen szó érrendszeri eltérésekről, vesefejlődési rendellenességekről vagy reproduktív struktúrákról – gyakran csak boncoláskor vagy képalkotó vizsgálatok során kerülnek felszínre. Így elképzelhető, hogy az ilyen típusú rendellenességek előfordulása valamivel magasabb, mint amit a publikált esetszám sugall.
Mikor indokolt a beavatkozás?
A külső, funkcionális zavart okozó többletpéniszek esetén a sebészeti eltávolítás gyakori megoldás. A legtöbb korábbi dokumentált esetben a kisebb vagy nem működőképes struktúrát távolították el, különösen gyermekkorban. A cél a normális vizeletürítés, a későbbi szexuális funkció és a pszichés terhelés minimalizálása.
Belső, tünetmentes formák esetén azonban az orvosi beavatkozás kérdéses. Műtétre elsősorban akkor kerül sor, ha húgyúti fertőzések, vizeletelakadási problémák, fájdalom vagy daganatos elváltozás gyanúja merül fel.
A most ismertetett esetben a kutatócsoport azt hangsúlyozta, hogy szükség lenne egy pontosabb osztályozási rendszerre, amely különbséget tesz a klinikailag jelentős és a véletlen leletként azonosított formák között.
Miért fontos mindez?
Első pillantásra egy ilyen történet könnyen szenzációként hat. Orvosi szempontból azonban sokkal többről van szó. A fejlődési rendellenességek vizsgálata segít megérteni az emberi test kialakulásának finom szabályozását, a hormonális és genetikai mechanizmusok szerepét, valamint azt, hogy a biológiai variáció milyen széles spektrumon mozoghat.
Az eset arra is rámutat, hogy nem minden anatómiai eltérés jár együtt betegséggel vagy életminőség-romlással. Az érintett férfi több mint hét évtizedet élt úgy, hogy – nagy valószínűséggel – nem tudott saját rendkívül ritka adottságáról.
Az orvostudomány számára pedig minden ilyen dokumentált eset hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben pontosabban tudjuk értékelni, mikor szükséges beavatkozni, és mikor elegendő a megfigyelés.
A testünk sokszor tartogat meglepetéseket – és nem mindig azok a legfontosabb történetek, amelyek a leghangosabb címeket kapják, hanem azok, amelyek segítenek mélyebben megérteni az emberi fejlődés összetettségét.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!