A terapeuták szerint ez a gyakori félelem az elkerülő személyiségzavar egyik legnagyobb jele

Bár olykor mindenkinél előjön ez az érzés, ám van, amikor már komolyabb problémát jelez.

Szinte mindenki megtapasztalta már azt a kellemetlen érzést, amikor egy idegenekkel teli társaságba kellett belépnie, vagy amikor mások előtt kellett megszólalnia. A szapora szívverés, az izzadás vagy az attól való félelem, hogy kínos helyzetbe kerülünk, teljesen emberi reakció. Van azonban, amikor ez a szorongás nem múlik el egy-egy helyzet után, hanem fokozatosan az ember személyiségének részévé válik, és szinte minden kapcsolatát meghatározza.

Az elkerülő személyiségzavar – angol rövidítéssel AVPD – egy kevéssé ismert, mégis rendkívül megterhelő mentális állapot. Az érintettek nem egyszerűen félénkek vagy introvertáltak: mélyen hisznek abban, hogy mások számára nem elég jók, ezért inkább visszahúzódnak, mielőtt újra csalódás vagy elutasítás érné őket.

Több mint egyszerű félénkség

A szakemberek szerint az AVPD egyik legfőbb ismertetőjele a szinte állandó félelem a kritikától és az elutasítástól. Az érintettek sokszor annyira tartanak mások véleményétől, hogy inkább lemondanak kapcsolatokról, lehetőségekről és élményekről is.

Nona Kocher floridai pszichiáter szerint „az elkerülő személyiségzavar olyan mentális állapot, amelyben az ember azért kerüli a társas helyzeteket, mert rendkívül bizonytalannak érzi magát, és folyamatosan az elutasítástól fél”. A szakember hozzátette: „bár vágynak a közeli kapcsolatokra, a félelmeik rendre visszatartják őket”.

Ez a belső konfliktus különösen fájdalmas lehet. Az érintettek sokszor szeretnének barátkozni, párkapcsolatot kialakítani vagy közösséghez tartozni, mégis újra és újra visszalépnek, mert úgy érzik, előbb-utóbb úgyis csalódást okoznának vagy megszégyenülnének.

Hogyan gondolkodik magáról egy AVPD-vel élő ember?

Az elkerülő személyiségzavarban szenvedők önképe általában nagyon negatív. Gyakran érzik magukat ügyetlennek, értéktelennek vagy társaságban „furcsának”. Sokszor már előre biztosak benne, hogy mások rossz véleménnyel lesznek róluk.

Míg egy átlagosan szorongó ember azt gondolhatja egy munkahelyi prezentáció előtt, hogy „remélem, nem hibázom”, addig egy AVPD-vel élő személy inkább úgy érezheti: „én alkalmatlan vagyok erre, és mindenki látni fogja”.

Ez a különbség nagyon fontos. A probléma ugyanis nem csupán egy adott helyzettől való félelem, hanem egy mélyen gyökerező meggyőződés arról, hogy az illető alapvetően nem elég jó.

Miben más ez, mint a szociális szorongás?

A két állapot között valóban sok a hasonlóság, ezért könnyű összekeverni őket. A szakértők szerint azonban az elkerülő személyiségzavar jóval átfogóbb és mélyebb probléma.

Szociális szorongás esetén valaki például izgulhat nyilvános szerepléskor vagy új emberekkel való találkozáskor, miközben a közeli barátai között biztonságban érzi magát.

Az AVPD esetében azonban az önbizalomhiány szinte minden emberi kapcsolatra kiterjed. Az érintettek gyakran még azokban a helyzetekben sem tudnak felszabadulni, ahol elfogadást kapnak.

Lienna Wilson pszichológus szerint sok AVPD-vel élő ember nem egyszerűen attól tart, hogy hibázik, hanem mélyen hiszi azt, hogy ő maga nem megfelelő. Ez a gondolkodásmód állandó önkritikát és fokozott érzékenységet eredményez minden negatív visszajelzésre.

Az elkerülés mint önvédelem

Az AVPD egyik legjellemzőbb működése az elkerülés. Az érintettek gyakran nem írnak rá másokra, nem kezdeményeznek beszélgetést, nem hívnak el senkit találkozóra, és sokszor a munkahelyi vagy családi eseményeket is kihagyják.

Első pillantásra ez közönynek vagy távolságtartásnak tűnhet, valójában azonban egyfajta önvédelmi mechanizmus.

Patrice Le Goy pszichológus szerint a társas helyzetek kerülésével az érintettek átmenetileg csökkentik a szorongásukat és az elutasítástól való félelmüket. A szakember ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ez hosszú távon veszélyes csapda lehet, mert az illető így elesik azoktól a pozitív élményektől, amelyek árnyalhatnák a negatív önképét.

Vagyis minél inkább visszahúzódik valaki, annál kevésbé tapasztalja meg, hogy képes kapcsolódni másokhoz – ez pedig tovább erősíti a magányt és az önbizalomhiányt.

A párkapcsolatokban is komoly nehézségeket okozhat

Az elkerülő személyiségzavar különösen fájdalmas lehet romantikus kapcsolatokban. Az érintettek gyakran vágynak intimitásra és szeretetre, mégis nehezen engednek közel bárkit magukhoz.

Előfordulhat, hogy valaki érdeklődést mutat irántuk, mégis eltávolodnak tőle, mert attól félnek, hogy idővel úgyis csalódást okoznának. Sokan már a kapcsolat elején szakítanak, nehogy később még nagyobb fájdalom érje őket.

Gyakori az is, hogy folyamatos megerősítést várnak, miközben nehezen hiszik el a dicséreteket vagy a szeretet kifejezéseit.

Mi állhat a háttérben?

A szakemberek szerint az AVPD kialakulásában gyermekkori élményeknek is nagy szerepe lehet. Az állandó kritika, a megszégyenítés, a kiközösítés vagy a zaklatás mély nyomot hagyhat az önértékelésben.

Ha egy gyermek rendszeresen azt tapasztalja, hogy kinevetik, elutasítják vagy nem fogadják el, idővel könnyen kialakulhat benne az a hit, hogy vele valami baj van.

A kutatások szerint a társas kirekesztés hosszú távon jelentősen ronthatja az önképet és fokozhatja a társas helyzetektől való félelmet.

Emellett genetikai és temperamentumbeli tényezők is szerepet játszhatnak. Vannak, akik eleve érzékenyebb idegrendszerrel vagy fokozott szorongásra való hajlammal születnek.

Mikor érdemes segítséget kérni?

Nem minden visszahúzódó vagy bizonytalan ember él személyiségzavarral. A probléma akkor válik komollyá, amikor tartósan megnehezíti a mindennapi életet, a munkát vagy a kapcsolatokat.

Figyelmeztető jel lehet, ha valaki:

• rendszeresen kerüli a társas helyzeteket
• retteg a kritikától
• állandóan attól fél, hogy mások kinevetik
• mélyen értéktelennek érzi magát
• vagy képtelen biztonságban érezni magát emberi kapcsolatokban

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az AVPD kezelhető állapot, még ha a változás lassan is történik.

A terápia valódi fordulópont lehet

A kezelés egyik legfontosabb célja az önkép fokozatos átformálása. A kognitív viselkedésterápia segíthet felismerni azokat a torz gondolatokat, amelyek fenntartják az önbizalomhiányt és az elkerülő viselkedést.

A pszichodinamikus terápiák pedig abban segíthetnek, hogy az érintett megértse a múltbeli sérülések és tapasztalatok hatását.

Szükség esetén a pszichiáter szorongás- vagy depresszióellenes gyógyszereket is javasolhat, különösen akkor, ha a tünetek súlyosak.

A terapeuták szerint az egyik legfontosabb lépés az, hogy legyenek önmagukkal szemben elnézőbbek. Az érintettek ugyanis gyakran sokkal keményebben bánnak önmagukkal, mint bárki mással.

A fejlődés sokszor apró helyzetekből indul: egy vállalt beszélgetésből, egy új társas élményből vagy abból, hogy valaki először meri elhinni, hogy szerethető és elfogadható úgy, ahogy van.

Figyelmébe ajánljuk

Amikor a társas helyzetek bénítóvá válnak – a szociális szorongás jelei

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!