Ezeket látta már?

10 éves kor fölött máshogy érdemes ennie egy lánynak, mint egy fiúnak

tinédzser, diéta, étrend, lány

Nem mindegy, hogy tizenéves korban mit esznek a lányok.

A fiúknak és lányoknak tízéves korig egyforma táplálékra van szükségük, ekkor azonban változás következik be, és a két nem szükséglete tápanyagok tekintetében mindvégig eltér - írja az Informed.

Kalcium és vas

A tizenéveskori táplálkozás nagy hatással van a későbbi életszakaszokra, ezért ebben a korban különösen fontos, hogy a lányok megfelelő tápanyaghoz jussanak.

A tinilányoknak napi 1300 mg kalciumra van szükségük, de 80 százalékuk nem visz be ennyit naponta. Sokan tejet azért nem isznak, mert attól tartanak, hogy hizlal, helyette inkább üdítőkkel oltják a szomjukat. Fontos, hogy a szülő próbálja meg valahogy belecsempészni a kalciumot a tizenéves lány étrendjébe például zsírszegény tej alapú édességek, tofu, szójatej vagy gyümölcsjoghurt formájában.

A tizenéves lányoknak legalább napi 15 mg vasra van szükségük. Ha ennél kevesebbet visznek be, vashiányuk lehet, ami vérszegénységhez vezethet. Ez általában fáradtsággal, zavartsággal, gyengeséggel jár. Ha a tinilány nem fogyaszt hús, akkor célszerű vassal dúsított gabonakészítményekkel, szójatermékekkel, babbal vagy akár mogyoróvajjal kínálni.

Bár nem egyszerű egy tizenévessel megértetni, miért fontos az egészséges étkezés, ebben a korban is fontos a jó példa. A nassolásnál mindig legyen a közelben felaprított zöldség, uborka, paprika, zeller, répa: legyen mit rágcsálni chips helyett.

Olvasta már?

A vashiány tünetei

Ha egy tizenéves kevesebb vasat visz be a szervezetébe, vashiánya alakulhat ki. Ezek közül az ismertebb jelek az alábbiak:

Azt azonban már kevesen tudják, hogy erre a kórra utalhat az is, ha

  • sokszor fáj a fejük, hiszen az agy nagyon érzékeny az oxigénhiányra.

Érdemes a vashiányra gyanakodni akkor is, ha

A gyengébb oxigén anyagcsere miatt a hajhagymák tönkre mennek - szerencsére a vas mennyiségének helyreállása után a hajhagymák regenerálódnak és a hajhullás is megszűnik.

  • heves szívdobogás szintén utalhat vashiányra, hiszen a szervezet a meglévő, akkor már kevesebb oxigént szállító vért próbálja gyorsabban keringetni, hogy a szervezet igényét ki tudja szolgálni.
  • Gyanakodhat a vashiány jelenlétére akkor is, ha a torkában gombócot érez, különösen fizikai aktivitás esetén. Ez persze előfordulhat érzelmi reakcióként is, de ha többször jelentkezik, akkor érdemes orvoshoz fordulnia.
  • Ugyancsak a vashiány diagnózisának lehetőségét erősíti a nyelési nehézség is, a nyelv illetve a nyelőcső elváltozása miatt, amely nem a leggyakoribb tünet, mégis előfordul.
Forrás: Informed.hu/EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához