Ezeket látta már?

Hamburger: infarktus előtt...? után...? (mindkettő...? egyik sem...?)

A gyorsétteremláncok ételeiben sok a kalória, a telített zsír és a konyhasó, vagyis igen egészségtelenek. Adam Salisbury amerikai szívgyógyász és munkacsoportja azzal foglalkozott, hogy a szívroham miatt őrzőszobába kerülő betegek közül hányan fogyasztották szívesen a gyorsételeket, és milyen arányban tartották be a diétára vonatkozó orvosi utasításokat.

A Kansas Cityben dolgozó kutatók 24 kardiológiai osztályon infarktus miatt kezelt 2481 beteg táplálkozási szokásait jegyezték fel, a kórházi elbocsátás előtt, majd fél év múlva. Felmérték, hogy a betegek milyen gyakran látogatták a gyorséttermeket infarktus előtt, majd milyen életmódot éltek a következő időszakban.

Hamburger: infarktus előtt...? után...? (mindkettő...? egyik sem...?)

Az infarktus miatt kórházba szállított betegeknek 36 százaléka fogyasztott hetenként egyszer-kétszer gyorsételeket, 16 százalékuk pedig heti három-négy alkalommal is. Ez a két szám az infarktus után fél évvel 20, illetve hat százalékra csökkent.

A javulás azonban nem a korábbi életmódtól függött, más tényezők is fontos szerepet játszottak. További kockázat 32 százalékkal nagyobb mértékben érvényesült férfiakban, mint a nőkben, 27 százalékkal a kevéssé iskolázott betegek csoportjában. A munkanélküliekhez képest a folyamatosan dolgozók is kisebb mértékben követték a korszerű étkezési tanácsokat.

A munkacsoport szerint elszomorító, hogy a normális vérzsírszinttel élőkhöz képest éppen azok maradtak hűek 22 százalékkal gyakrabban a gyorséttermi ételekhez, akiknek a koleszterinszintje eleve magasabb volt. Van azonban jó példa is.

Az idősebb infarktusos betegek és azok, akik koszorúérműtéten estek át, lényegesen kevesebb gyorsételt fogyasztottak, mint a drámai esemény előtt.

A tanulmányt az American Journal of Cardiology közölte, hangsúlyozva, hogy hatékonyabban kellene a szívbetegeket a helyes étrendre szoktatni.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához