Ezeket látta már?

Orvosmeteorológia: a brutális kánikulában ingerlékenyebbek lehetünk

kánikula, nyár

Pénteken is folytatódik az év eddigi legerősebb hőhulláma. Magas a napszúrás és a hőguta kockázata, a keringési problémák tartósan fennállhatnak.

Sajnos még mindig a hőség lesz jellemző, és az ország nagyobb részén nem is lesz érzékelhető javulás, továbbra is az év legerősebb hőhulláma terheli a szervezetét. A nyugaton, északnyugaton élők azonban 1-2 fokos hőmérsékletcsökkenést tapasztalhatnak, ami egy kisebb mentesítés a forróságban, de még így is 30 fok felett marad a hőmérséklet. Pedig a folyamatos hőség már így is rendkívüli módon igénybe vette a szervezetünket.

Szerdától szombat éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A Dunántúlon és északon tehát egy közelben tartózkodó, erejét vesztett hidegfront hatására már némiképp mérséklődik a forróság, és habár péntekre virradó éjjel még mindig alvászavarokkal küzdhet, napközben már valamelyest csökkennek a korábban szintén gyakori keringési panaszok. A hőség mérséklődésével együtt növekszik a görcshajlam, illetve görcsös fejfájást is tapasztalhat akkor, ha a fokozottan érzékenyek körébe tartozik. Alapvetően azonban kedvező változásra számíthat a humánmeteorológiai helyzetben, de a hétvégén már nem lesz észrevehető a javulás.

Az ország nagyobb részén azonban még mindig a tartós meleg jellemzi a napot. Általánosak az alvászavarok, a fejfájás, a fáradtság, tompaság. A koncentrálóképessége továbbra is alacsony lehet, és nagyon könnyen türelmetlenné, ingerlékennyé válhat. Nagyon fontos, hogy a déli órákban tartózkodjon hűvös helyen, és a zárt nyílászárók mellett a lakást is sötétítse be, mert nagyon gyorsan átmelegszik még akkor is, ha éjjel valamennyire sikerült lehűtenie. A nehéz fizikai munkát egész nap próbálja kerülni.

A nap folyamán mindenki számára rendkívül fontos az izzadás során elvesztett folyadék pótlása: ásványvíz, gyümölcstea, limonádé a legjobb választás, a cukros üdítők, az alkohol ilyenkor kerülendők. Étkezés során is a könnyű ételeket, gyümölcsleveseket, salátákat részesítse előnyben, a zsíros, fűszeres fogások nagymértékben megterhelik a gyomrot. Az ásványi sókat is pótolni kell, ez is megoldható ásványvízzel, valamint az ételek mértékkel történő sózásával is.

Szabadtéri:

Fennáll a napszúrás és a hőguta veszélye, viseljen világos színű, szellős ruházatot, valamint kalapot, napszemüveget! Kisgyermeket, csecsemőt tilos a napra vinni. A legmelegebb órákban kerülje a fizikai aktivitást!

Olvasson tovább! Szívbeteg? Az orvos ezt tanácsolja a hőség, kánikula idejére

UV:

10 és 16 óra között az UV-sugárzás nagyon erős lesz, meghaladja 7-es értéket, akár pár perc alatt is komoly leégést szenvedhet! Használjon legalább 30-40-es faktorszámú fényvédő szereket, az újrakrémezést pedig rendszeresen ismételje meg, különösen fürdőzést követően!

Az időjárás-érzékenyek különösen nehezen viselik a hosszúra nyúlt hőhullámot és extrém hőséget is! Ha gyakori fáradékonyságot, rosszulléteket tapasztal, vagy ingadozik a vérnyomása, Ön is érintett lehet! Nézzen meg itt tanulságos eseteket a Meteo Klinika praxisából!

Pollen:

A pollenterhelés közepes, a csalánfélék mellett a pázsitfűfélék és az útifű is okozhat tüneteket az allergiások körében.

Légszennyezettség:

A légszennyezettség tovább növekszik. A nagy meleg hatására a felszínközeli ózon feldúsulására lehet számítani, főleg a belvárosok forgalmas csomópontjaiban.

Forrás: meteoklinika
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához