Mit mondhatunk a haldoklónak? A pszichoterapeuta szerint nincsenek rossz szavak
A haldoklók hallása a haldoklás során még sokáig megmarad, így érdemes beszélni hozzájuk.
- Egy szeretett ember távozását végignézni az élet egyik legnehezebb tapasztalata – vallja Karolina Sawka pszichoterapeuta és pszicho-onkológus. Sokszor előfordul, hogy a haldoklóval már nem tudunk közvetlenül kommunikálni. Ilyenkor könnyen érezhetjük úgy, hogy nincs több eszközünk a segítségnyújtásra – csupán a tehetetlen figyelés marad. A valóság azonban más: még ebben a szakaszban is tehetünk érte.
A kutatások szerint a hallás gyakran az utolsó érzékelés, amely „kikapcsol” a halál folyamatában.
- A haldoklóhoz szólni mindig értelmes, mert támogatást nyújt – hangsúlyozza a szakember. A kérdés csak az: mit mondjunk, amikor valaki az élete végéhez közeledik? Sawka a Medonet-nek mesélt erről – és egy dologra külön felhívta a figyelmet.
Beszélgetés a távozóval – a pszichoterapeuta tanácsai
Sokan hallották már azt a megfigyelést, hogy a hallás az utolsó érzék, amely a halál folyamatában megszűnik. Éppen ezért felmerül a kérdés: vajon érdemes-e szólni a haldoklóhoz akkor is, ha látszólag nem reagál? Karolina Sawka pszichoterapeuta szerint a válasz egyértelműen igen. Tapasztalata alapján a szavak akkor is hatással lehetnek, ha már nincs kölcsönös párbeszéd.
A szakember egy személyes történettel is alátámasztotta ezt. A járvány idején egy fiatal nő mellett töltötte annak utolsó óráit. A szigorú korlátozások miatt a hozzátartozók csak rövid ideig, többnyire délután láthatták, így a nő végül reggel távozott, éppen akkor, amikor Sawka mellette ült és beszélt hozzá.
Bár a légzése már nehézkessé vált, a pszichoterapeuta érezte, hogy a szavai eljutnak hozzá. Időről időre megkérdezte tőle, érzi-e fájdalom, szeretné-e, hogy benedvesítse a száját, vagy hogy maradjon mellette. A válasz sokszor egy apró bólintás vagy a kéz erős szorítása volt – ezek egyértelmű visszajelzést adtak arról, hogy jelenlétének és szavainak jelentősége van.
Sawka ilyenkor saját történeteit osztotta meg vele. Mesélt például nagyapjáról, aki két héttel korábban hunyt el, és akitől a pandémiás helyzet miatt nem tudott elbúcsúzni. Úgy érezte, ha neki nem is tudott ott lenni, ennek a lánynak mellette kell maradnia. Nem beszélt folyamatosan – időnként megkérdezte, szeretné-e, hogy folytassa –, így alakult ki köztük egy különleges, csendes, mégis mély kommunikáció.
Mit mondjunk a haldoklónak?
A szakember szerint fontos, hogy a beszéd ne menjen a saját erőnk rovására. Nem mindenki képes erre, nem mindenki akarja, és nem mindenki érzi magában az energiát. Ha azonban képesek vagyunk megszólalni, érdemes úgy tenni, mintha hallaná, amit mondunk – mert lehet, hogy valóban így van.
Sokan ilyenkor tanácstalanok: vajon miről lehet beszélni?
Ez mindig a kapcsolatunkon múlik. Egy közeli hozzátartozónak felidézhetjük a közös emlékeket, mesélhetünk a jelenről, elmondhatjuk érzéseinket: „nehezen viselem, hogy így szenvedsz”, vagy „nagyon szeretlek”. Néha a szavak helyett a kedvenc zenéje is sokat adhat – halkan, a háttérben.
Sawka szerint itt nincsenek „tiltott” mondatok:
- Lehet beszélni a közös múltról.
- Lehet megosztani, mi történik éppen velünk.
- Ki lehet fejezni szeretetünket és érzelmeinket.
- Vagy egyszerűen csak ott lenni csendben, és fogni a kezét.
A legfontosabb, hogy őszinték legyünk – magunkkal és a távozóval egyaránt – foglalja össze a pszichoterapeuta.
Ez az első érzékszerv, amit elveszítünk – így zajlik a test búcsúja az élettől
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!
