Egyszer magas, máskor alacsony a vérnyomása? Innentől számít károsnak
A vérnyomás ingadozása önmagában természetes folyamat, de egyes esetekben az ingadozó vérnyomás már veszélyes lehet.
Hogy mikortól számít kórosnak, azt a magas vérnyomás specialista válaszolja meg. A vérnyomást számtalan tényező befolyásolja, többek között a mozgás, a stressz, sőt, még az időjárás is, ezért a vérnyomás bizonyos mértékű ingadozása természetes folyamat.
Az ingadozó vérnyomás az instabil vérkeringést jelezhet, ami testszerte károsíthatja az ereket, ezáltal hátrányosan befolyásolja az agyi funkciókat. A vérnyomásingadozások hátterében különféle kórokok pl. gyulladás, vagy magának az érrendszernek a zavart funkciója húzódhat.
Mi befolyásolja a vérnyomást?
A vér az erekben egyfajta nyomás alatt kering, és ezt a nyomást a szív munkája biztosítja számára. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a kóros vérnyomás bizony komoly befolyást gyakorol a szív működésére és annak állapotára.
Természetesen a vérnyomás értékei egy nap alatt folyamatosan változnak, hiszen több tényező is hatással van rá. Ébredéskor például az értékek alacsonyabbak, míg napközben magasabbak lehetnek. A stressz, a mozgás, a meleg, sőt, egyes ételek és italok is okozhatják azt, hogy kissé megemelik a vérnyomást. Ennek ellenére nem szabad legyinteni a gyakori és túl nagy ingadozásokra, ugyanis azt – akárcsak a magas vérnyomást - ezt is kezelni kell!
Meddig normális az ingadozás?
Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás szisztolás értéke (vagyis az első szám) 100 és 140 Hgmm között, míg diasztolés értéke 60 és 90 Hgmm között tekinthető normálisnak. Az ez alatti értékek esetében hipotóniáról, vagyis alacsony vérnyomásról, míg a 140/90 Hgmm-t meghaladó adatok esetében hipertóniáról, vagyis magasvérnyomásról beszélhetünk. Azonban fontos tudni, hogy az ingadozó vérnyomás is komoly problémákat okozhat.
Az ingadozó vérnyomás tünetei:
- Szédülés
- Látászavar
- Hányinger
- Rossz közérzet
- Koncentrációs zavarok
- Fáradékonyság
- Fejfájás
A vérnyomás ingadozása az ereket komoly munkára kényszeríti, hiszen azok izmos fala kénytelen a váltakozó értékekhez igazodni. Ennek következtében sajnos könnyen sérülhet a belső, endothel részük, mely tragikus következményekkel is járhat. Több kutatás is rámutatott ugyanis már arra, hogy a stroke esélye jelentősen megnő ingadozó vérnyomás esetén is. Emellett számolni kell a szívroham, a trombózis, és a halálos thromboembólia lehetőségével is.
Ez az ingadozás már károsnak számít!
A vérnyomás ingadozást nem lehet számszerű értékkel megadni, illetve egy túl bonyolult kapcsolatrendszer elemzése lenne ahhoz szükséges, hogy ezt tudományos pontossággal leírjuk. Egyszerűsítve a problémát úgy lehet kezelni, hogy a vérnyomás ingadozást akkor tekintjük kórosnak, ha rohamokban jelentkezik a normál vérnyomású betegben hipertónia.
Ez lehet például a megjelenési formája a másodlagos hipertóniák közül a pheochromocytomának, ami egy mellékvese tumor.Ez kivizsgálással kizárható, vagy megállapítható. Hasonló képet adhat a pánik szindróma, illetve a pajzsmirigy túlműködéssel járó hipertóniás krízis is.
A másik terület, a kezelt hipertóniás betegek vérnyomás ingadozása, amely 100/60-200/120 Hgmm között is lehet. Ez általában túlkezelés miatt alakul ki, vagy eleve sok gyógyszert kap a beteg, és akkor nagy vérnyomás esést nagy vérnyomás emelkedés követ. De az is előfordulhat, hogy a beteg félelmében, ijedtségében több gyógyszert szed be, mint amit rendeltek neki.
A normál tenzió ingadozás a terhelésnek megfelelő, átmeneti, rövid ideig tartó vérnyomás emelkedés, majd a normál értékhatárok közé visszamenő vérnyomással jár. A kóros tenzió ingadozás azonban egy libikókához hasonló, súlyos szabályozási zavar, amit vagy háttérbetegség, vagy nem adekvát kezelés okoz- magyarázza dr. Kapocsi Judit.
A vérnyomás problémáit felismerni igen nehéz, hiszen azok sokszor teljesen tünetmentesen jelentkeznek. Ha azonban mégis észlel tüneteket, vagy az otthoni mérések során kapott nagy eltérések aggasztják, úgy érdemes 24 órás vérnyomás mérésen részt vennie.
"Ekkor egy hordozható eszköz egy nap többször is megméri a vérnyomását, ezáltal lényegesen pontosabb képet kaphat az ingadozás mértékéről" – mondja dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.
A vérnyomás problémákat, így az ingadozó vérnyomást is két megközelítés együttes alkalmazásával kezelik. Mindenképpen komoly életmódváltozásra van szükség, emellett a betegnek gyógyszeres kezelést is kapnia kell. A két terápia rendszeres orvosi kontroll mellett lehetővé teszi, hogy a vérnyomást a megfelelő értékek között tarthassuk, és hogy orvosolhassuk az ingadozást is.
Összegzés
- A vérnyomás ingadozása természetes egy bizonyos szintig, de veszélyes is lehet.
- Több tényező befolyásolja a vérnyomást, mint a mozgás, a stressz vagy az időjárás.
- Az ingadozó vérnyomás komoly problémákat okozhat az erekben és az agyi funkciókban.
- Az ingadozó vérnyomás növeli a stroke, a szívroham és a thromboembólia kockázatát.
- Kórosnak számít az ingadozó vérnyomás, ha rohamokban jelentkezik a normál vérnyomású beteg esetében a hipertónia.
Olvasta már?
- 6 súlyos betegség, amit az elhanyagolt magas vérnyomás okoz - olvasson tovább!
- A szívbetegségek kockázata tényleg csökkenthető zöldségekkel? A kardiológus válaszol
- Magas vérnyomás: 7 módszer, amivel az orvos szerint is csökkentheti otthon
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!