Ezeket látta már?

5 étel, ami nem érdemli meg a rossz hírnevét

Dietetika
2024. április 25. 19:34
5 étel, melyek nem érdemlik meg rossz hírnevüket

Az utóbbi években rendre kiiktattunk a táplálkozásunkból olyan ételeket, amelyekről előnytelen híreket olvastunk, hallottunk. Talán túlzottan is, pedig a dietetikusok szerint nem kellene.

Tojás, burgonya, kávé - pár élelmiszer, melyek az évek folyamán rossz hírnévre tettek szert, így egyre kevesebben fogyasztják őket. Dietetikusok azonban úgy gondolják, nem érdemlik ezt meg, így hiba lenne teljesen kiiktatni az étrendünkből. A táplálkozási tanácsok bár folyamatosan változnak, így azok könnyen elbizonytalaníthatják az embereket, de a szakértők szerint az alábbiakat indokolatlanul teszik sokan teljes egészében a feketelistára.

Burgonya

A burgonyát számtalan variációban el lehet készíteni, ráadásul egész évben hozzáférhető konyhai alapanyag. Ennek ellenére sokan ódzkodnak tőle, hiszen igen rossz hírnévre tett szert. Úgy tartják ugyanis, hogy növeli a vércukorszintet, hozzájárul a túlsúlyhoz, az inzulinrezisztenciához és a 2-es típusú cukorbetegséghez is. Amit azonban elfelejtenek, hogy ez a keményítőtartalmú zöldség igen értékes vitamin-és ásványi anyag-forrás. A dietetikusok szerint nem magával a krumplival van probléma, hanem annak elkészítési módjaival: túl gyakran tálaljuk például vaj mellé, olajban sütve, illetve hajlamosak vagyunk megfosztani magunkat még több rosttól azzal, hogy levesszük a héját.

Tojás

A tojást vissza-visszatérően démonizálják, mivel úgy gondolják, hogy hozzájárul a koleszterinszint növekedéséhez és így fokozza a szívbetegségek kockázatát. Szakértők szerint azonban ennél jóval nagyobb kockázatot jelentenek a zsírosabb tejtermékek, illetve a vörös húsok. Sőt legújabb tanulmányok már megcáfolták azt az elképzelést, hogy pusztán azért, mert egy élelmiszer magas koleszterintartalmú, az magas koleszterinszinthez vezethet a vérben.

Az American Heart Association szerint az emberek naponta 1-2 tojást nyugodtan fogyaszthatnak, hiszen igen jó fehérjeforrás, ráadásul magas a D-vitamin és a kolin tartalma, így hozzájárulhat a jó memóriához, az anyagcsere, az izom és a hormonális szabályozáshoz is.

Fagyasztott zöldségek, gyümölcsök

A dietetikusok nem győzik hangsúlyozni azt, hogy a fagyasztott zöldségeknek és gyümölcsöknek igenis van helyük az étrendben. Ennek ellenére az emberek általában ódzkodnak tőlük, mivel úgy gondolják, hogy ezek kevésbé jók, mint a friss társaik. Ez azonban nem igaz, a fogyasztott élelmiszerek egyrészt csökkenthetik az élelmiszer-pazarlást, gyakran olcsóbbak, sőt még az is lehet, hogy magasabb a vitamin-és ásványi anyag tartalmuk! Ennek oka, hogy a fagyasztott zöldségeket és gyümölcsöket a tápanyagsűrűségük csúcsán szedik össze, vagyis, amikor a legmagasabb a vitamin-és ásványi anyag-tartalmuk. Éppen ezért könnyen lehet, hogy még jobban is jár velük!

Kávé

Az egyik legmegosztóbb kedvencük az a kávé: szinte minden évben születnek vele kapcsolatos pro és kontra tanulmányok. Rossz hírneve főleg a benne lévő koffeinnek köszönhető, mely függőséget okozhat és az arra hajlamosak túlzott idegességet vagy szorongást tapasztalhatnak - mindez viszont csakis abban az esetben, ha túl nagy mennyiségben fogyasztják. A szakemberek szerint napi 3-4 csésze kávé nemhogy nem ártalmas, de hozzájárulhat a rák, a szívelégtelenség és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának csökkentéséhez, ráadásul a kognitív funkciókat is javíthatja! Egészségügyi előnyei természetesen abban az esetben jók, ha korlátozzuk a hozzáadott tejszín és cukor mennyiségét.

Popcorn

Gondolta volna, hogy a popcorn valójában egészséges? Ez természetesen nem a mozikban, illetve a boltokban kapható változatokra értendő, hiszen azok tele vannak sóval, vajjal és különböző adalékanyagokkal. Ám, ha a popcorn-t otthon készíti el, csupán olívaolajjal és egészséges fűszerekkel, úgy része lehet a kiegyensúlyozott étrendnek. A pattogatott kukorica ugyanis antioxidánsokban, rostokban és vasban is bővelkedik, ezen túlmenően pedig rendkívül alacsony a kalóriatartalma, így több egészségügyi előnnyel is járhat a fogyasztása.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ajánlott és kerülendő ételek magas vérnyomás esetén



Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# étel # diéta # egészséges étel # egészségtelen # tojás # krumpli # kávé

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés