Viszketés elleni szerek, beleértve antihistaminok, érzéstelenítők, stb.

Viszketés elleni gyógyszerek: fókuszban a hatásmechanizmusok és a hatásosság

A viszketés – orvosi nevén pruritus – az egyik leggyakoribb, ugyanakkor sokszor alábecsült tünet a bőrgyógyászatban és a belgyógyászatban egyaránt. Nem csupán kellemetlen érzésről van szó: tartós fennállása jelentősen ronthatja az életminőséget, alvászavart okozhat, sőt akár súlyosabb alapbetegségre is utalhat. Éppen ezért a viszketés csillapítása nem pusztán tüneti kezelés, hanem sok esetben komplex orvosi feladat.

Ebben az összefoglalóban áttekintjük a viszketés elleni hatóanyagokat és segítünk eligazodni az alkalmazható patikaszerek között, továbbá utat mutatunk abban, hogy milyen esetben melyik készítmény alkalmazása csillapíthatja a viszketést valóban hatékonyan.

Cikkünk a találati lista után folytatódik!

Mi áll a viszketés hátterében?

A viszketés kialakulása idegi és immunológiai folyamatok következménye. A bőrben található idegvégződések különböző ingerületátvivő anyagok – például hisztamin, szerotonin vagy citokinek – hatására aktiválódnak, és az inger az agyba jutva viszketésként érzékelődik.

A klasszikus, „hisztamin-mediált” viszketés például csalánkiütés (urticaria) esetén jellemző, míg más állapotokban – például krónikus vesebetegségben vagy májbetegségekben – teljesen eltérő mechanizmusok dominálnak. Ez magyarázza, hogy nem minden viszketés reagál azonos módon ugyanarra a kezelésre.

Leszögezhető, hogy a viszketés kezelése csak akkor lehet hatékony, ha a kiváltó okot/mechanizmust is figyelembe vesszük.

A viszketés elleni szerek fő csoportjai

H₁-antihisztaminok

Az ún. H₁-antihisztaminok a legismertebb viszketéscsillapító hatóanyagok. Hatásukat a H₁-hisztamin receptorok gátlásán keresztül fejtik ki: megakadályozzák, hogy a hisztamin kötődjön a hisztamin-receptorhoz és viszketést okozzon. Két fő csoportjuk van:

1. Első generációs antihisztaminok (pl. dimetindén, difenhidramin)

2. Második generációs antihisztaminok (pl. bilasztin, cetirizin, dezloratadin, fexofenadin, levocetirizin, loratadin)

Az első generációs szerek hatásosan enyhítik a viszketést, és külsőlegesen, vagyis bőrön keresztül (pl. gél) alkalmazva széles körben elterjedtek az allergiás eredetű viszketés (pl. kontakt allergia) csillapításában. Szájon keresztüli adagolásukra ritkábban kerül sor. Belsőleges alkalmazás során ugyanis megjelennek a szisztémás mellékhatásaik, amelyek között viszonylag gyakori az álmosság és a koncentrációzavar.  Mindez azonban akár előnyös is lehet: a „nyugtató” (mellék)hatásuk révén éjszakai viszketés esetén kifejezetten hasznosak lehetnek. Összességében: a mellékhatásaikra tekintettel az első generációs H₁-antihisztaminok tartós, belsőleges alkalmazása megfontolandó.

A második generációs antihisztaminok modernebb hatóanyagok, amelyek kevésbé jutnak be a központi idegrendszerbe, kevesebb idegrendszeri mellékhatással jár az alkalmazásuk. Több korszerű H₁-antihisztamin nem álmosít és nem rontja a koncentrálóképességet. Krónikus csalánkiütés esetén ezek az újabb generációs antihisztaminok számítanak az első választásnak, szájon keresztül, belsőlegesen alkalmazva.

Fontos tudni, hogy nem minden viszketés hisztaminfüggő, így az antihisztaminok alkalmazása nem minden esetben vezet eredményre. Atópiás dermatitiszben vagy veseeredetű viszketésben például az antihisztaminok hatása korlátozott.

Helyi érzéstelenítők (lokális anesztetikumok)

A helyileg alkalmazott érzéstelenítők – például lidokain– az idegvégződések ingerületvezetését gátolják, így gyors, célzott viszketéscsillapítást biztosíthatnak.

Elsősorban kisebb bőrfelületeken, például rovarcsípések, enyhe irritáció vagy napégés okozta viszketés esetén alkalmazhatók. Hatásuk gyorsan, perceken belül kialakul, de általában rövid ideig tart.

Fontos azonban, hogy nagy kiterjedésű alkalmazásuk kerülendő, mivel felszívódva szisztémás mellékhatásokat is okozhatnak.

Kortikoszteroidok

A helyileg alkalmazott kortikoszteroidok (pl. hidrokortizon) nem klasszikus „viszketéscsillapítók”, de gyulladáscsökkentő hatásuk révén jelentősen enyhítik a pruritust.

Különösen hatékonyak:

• ekcéma

• allergiás bőrgyulladás

• rovarcsípések

esetén.

A „szteroid”-ként emlegetett gyógyszerek az atópiás dermatitisz kezelésének alapkövei. A hatásuk a gyulladásos mediátorok – köztük a citokinek – gátlásán alapul.

Ugyanakkor, az alkalmazásuk orvosi kontrollt igényel, mivel  tartós vagy nem megfelelő használatuk bőrvékonyodást, striákat okozhat, ritka esetekben szisztémás mellékhatásokat eredményezhet.

Mentol, kámfor és egyéb hűsítő hatású szerek

Ezek az illékony, penetráns illatú vegyületek a bőr hidegérző receptorait aktiválják, így „elleningerként” csökkentik/elnyomják a viszketésérzetet.

A mentol például a TRPM8 receptoron keresztül fejti ki hatását. Bár ez nem jelent valódi ok-okozati kezelést bőrviszketés esetén, sok esetben mégis gyors tüneti enyhülést ad. Ebben az esetben a viszketéscsillapító hatás nem más, mint egy „érzéki csalódás”.

Különösen hasznos lehet:

• száraz bőr (xerosis)

• enyhe irritáció

• időskori viszketés

esetén.

Enyhe, kisebb területre kiterjedő bőrviszketés esetén jótékony hatásúak lehetnek a gyulladáscsökkentő és hűsítő hatású, alumínium-acetát-tartarát-borátot tartalmazó patikai krémek, kenőcsök.

Kalcineurin-gátlók

A takrolimusz és pimekrolimusz hatóanyagok az immunválaszt modulálják, így csökkentik a gyulladást és a viszketést.

Elsősorban atópiás dermatitiszben alkalmazzák, különösen érzékeny bőrterületeken (arc, szemhéj), ahol a kortikoszteroidok használata korlátozott.

Vizsgálatok alapján ezek a szerek hosszú távon biztonságos alternatívát jelentenek a helyileg alkalmazott szteroidokkal szemben.

Egyéb szisztémás kezelések

Súlyos vagy krónikus viszketés esetén – különösen belgyógyászati betegségekben – speciális, egyéb kórképekben (pl. epilepsziában, testtömegcsökkentésben vagy depresszió kezelésében) alkalmazott gyógyszerek adása is szóba jöhet.

Ide tartoznak például:

• gabapentin és pregabalin (neuropátiás viszketés esetén)

• opioid-receptor antagonisták (pl. naltrexon)

• antidepresszánsok (pl. mirtazapin)

Mikor melyik kezelés lehet megfelelő?

A viszketés kezelése mindig az ok felderítésével kezdődik. Nem mindegy, hogy allergiás reakcióról, bőrbetegségről vagy belgyógyászati kórképhez köthető viszketésről van szó.

Általánosságban elmondható:

• Hirtelen kialakuló, csalánkiütéssel járó viszketésnél antihisztamin

• Gyulladásos bőrbetegségekben kortikoszteroid vagy kalcineurin-gátló

• Enyhe, kis területre lokalizálódó panaszoknál helyi érzéstelenítő vagy mentolos készítmény

• Krónikus, egyéb kezelésekre nem reagáló esetekben speciális, idegrendszeri hatású gyógyszerek javasoltak

Mire érdemes figyelnie?

A viszketés gyakran ártalmatlan jelenség, de bizonyos esetekben komolyabb kivizsgálást igényel. Különösen fontos orvoshoz fordulnia, ha:

• a viszketés tartósan fennáll

• éjszaka fokozódik

• testszerte jelentkezik látható bőrtünet nélkül

• egyéb tünetek (fogyás, sárgaság, fáradtság) társulnak hozzá

Ezekben az esetekben a viszketés ugyanis akár májbetegség, vesebetegség vagy hematológiai kórkép velejárója is lehet.

Összegzés

A viszketés elleni szerek széles spektrumot fednek le, az egyszerű mentolos krémektől a komplex idegrendszeri hatású gyógyszerekig. Bár az antihisztaminok továbbra is a legismertebb viszketés elleni hatóanyagok, a hatásuk nem univerzális.

A modern orvoslás egyre inkább a célzott, oki kezelést helyezi előtérbe. Ez azt jelenti, hogy a valóban hatékony terápia kulcsa nem pusztán a viszketés csillapítása, hanem annak megértése, mi váltja ki a viszketést.

Lektorálta: Dr. Budai Mariann PhD. szakgyógyszerész