A pszichológusok szerint ezt jelentheti az, ha folyton aggódik és mindig a legrosszabbra készül

Bár időnként mindannyian belecsúszunk, ám az fontos jel, ha valaki folyton a legrosszabb forgatókönyvet gondolja.

Az emberi elme különös ellentmondásokra képes. Miközben folyamatosan próbáljuk előre látni és kivédeni a bajt, gyakran éppen ezzel a belső „riasztórendszerrel” merítjük ki saját lelki tartalékainkat. De vajon miért ragaszkodik az agyunk ennyire a legrosszabb forgatókönyvek gyártásához?

Az aggódás: a kontroll illúziója

Sokan úgy érzik, hogy az aggódás hasznos. Mintha egyfajta mentális felkészülés lenne: ha előre végiggondoljuk a lehetséges problémákat, kevésbé érhet minket meglepetés. A pszichológiai kutatások azonban ennél árnyaltabb képet mutatnak.

- Amikor aggódik, úgy érezheti, hogy tesz valamit egy lehetséges katasztrófa megelőzéséért – fogalmazta meg Michał Brzegowy pszichológus az Onet-nek. Valójában azonban ilyenkor nem a valós helyzetet irányítja, hanem csupán a saját gondolatait próbálja kordában tartani.

Ez a mechanizmus rövid távon akár megnyugtatónak is tűnhet. Hosszabb távon viszont egyre inkább kimeríti az idegrendszert és fenntartja a szorongás ördögi körét.

Evolúciós oka is van

Az egyik legfontosabb jelenség az úgynevezett negatív torzítás. Az evolúciós pszichológia szerint az emberi agy eleve érzékenyebb a veszélyekre, mint a pozitív eseményekre. Ennek egyszerű oka van: a túlélés.

Őseink számára sokkal nagyobb jelentősége volt annak, hogy észrevegyék a fenyegetést (például egy ragadozót), mint annak, hogy élvezzék a kellemes pillanatokat. Ez a „beállítottság” ma is működik – csak a veszélyek átalakultak. Már nem fizikai fenyegetések, hanem például társas kudarcok, munkahelyi bizonytalanság vagy egészséggel kapcsolatos félelmek jelennek meg.

Ezért hajlamos az agy automatikusan a negatív kimeneteleket „kiemelni”.

Mi zajlik ilyenkor az agyban?

Az agy egyik kulcsfontosságú területe, az amigdala folyamatosan figyeli a veszélyjeleket, és ha fenyegetést érzékel – akár valósat, akár elképzeltet –, beindítja a stresszválaszt.

A modern életben azonban ezek a „veszélyek” gyakran nem konkrétak, hanem elvontak: jövőbeli események, lehetséges kudarcok, társas helyzetek. Az agy mégis ugyanúgy reagál rájuk, mintha azonnali fizikai fenyegetésről lenne szó.

A kognitív pszichológia ezt a jelenséget „katasztrofizálásnak” nevezi – amikor az elme automatikusan a legrosszabb kimenetelt vetíti előre. Ez különösen gyakori szorongásos hajlam esetén, és szoros kapcsolatban áll a generalizált szorongásos zavarral (GAD), amelyet a szakirodalom is az állandó, nehezen kontrollálható aggodalmaskodás egyik fő formájaként ír le.

Miért olyan nehéz abbahagyni?

Az aggódás nem csupán gondolkodási minta – sok esetben tanult viselkedés is. Ha valaki azt tapasztalja, hogy az aggódás „segít” (például mert egy probléma végül nem következik be), az agy hajlamos ezt a stratégiát megerősíteni.

Egy idő után azonban ez a szokás önálló életre kel. Az érintett személy már nem azért aggódik, mert konkrét veszély fenyeget, hanem mert az agya ehhez a működéshez szokott hozzá.

- A probléma az, hogy csak átmenetileg irányítja a szorongó gondolatait – ráadásul nem a valóságot - mondja Brzegowy. Ez a felismerés kulcsfontosságú: az aggódás nem oldja meg a problémákat, csupán elfedi a valódi cselekvés szükségességét.

Két lehetséges út: félelem vagy bizalom

A mindennapokban alapvetően kétféle hozzáállás közül választhatunk.

Az egyik út az állandó kontrollra törekvés. Ilyenkor az ember folyamatosan elemzi a helyzeteket, próbál minden eshetőségre felkészülni, és közben szinte észrevétlenül belecsúszik a krónikus feszültség állapotába. Ez az út rövid távon biztonságosnak tűnhet, de hosszú távon kimerüléshez és lelki beszűküléshez vezet.

A másik út a bizalomé. Ez nem naivitást jelent, hanem annak elfogadását, hogy nem minden helyzet kontrollálható. A pszichológiai rugalmasság éppen arról szól, hogy megtanuljuk elviselni a bizonytalanságot, és a cselekvésre koncentrálni ahelyett, hogy gondolatokban rágódnánk.

Azok, akik nehezen tolerálják a kiszámíthatatlanságot, gyakran inkább elképzelik a legrosszabb forgatókönyvet, mert ez – paradox módon – kiszámíthatóbbnak tűnik számukra, mint az ismeretlen. Inkább egy rossz, de „ismert” kimenetelt képzelnek el, mint egy bizonytalan, nyitott helyzetet.

Mit tehetünk?

Az aggódás csökkentése nem egyik napról a másikra történik, de tudatos gyakorlással jelentősen enyhíthető.

Érdemes először felismerni, mikor kezd el „elszabadulni” a gondolatmenet. Már az is sokat segíthet, ha észreveszi: éppen nem a valóságban, hanem egy elképzelt jövőben jár.

Hasznos lehet az is, ha különválasztja a problémamegoldást az aggódástól. Ha egy helyzet ténylegesen megoldható, akkor konkrét lépésekre van szükség. Ha viszont nem kontrollálható, akkor az elfogadás gyakran több belső erőt ad, mint a folyamatos rágódás.

A relaxációs technikák, a mindfulness-alapú gyakorlatok és a rendszeres testmozgás szintén bizonyítottan csökkentik a szorongást.

A valódi erő nem az aggódásban rejlik

Talán az egyik legfontosabb felismerés, hogy az aggódás nem egyenlő a felelősségteljes gondolkodással. Sőt, gyakran éppen az ellenkezője: elvonja az energiát a valódi megoldásoktól.

Ahogy a pszichológus megfogalmazta: „Ha abbahagyná az aggódást, valószínűleg egészen jól meg tudna birkózni mindazzal, ami miatt most aggódik.”

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent a pszichológia szerint az, ha szótlannak tűnnek a kollégák a megbeszéléseken?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!