Ezeket látta már?

Munkahelyi stressz: videón, ahogy kinyitja a repülő ajtaját a magasban egy férfi

repülő baleset stressz munkahelyi stressz

A hírek szerint megpróbálkozott azzal is, hogy kiugrik a gépből, de ez nem sikerült neki. Az utasok közül többen elájultak, kilencüket kórházba szállították.

Leszállás közben, nagyjából 250 méter magasban kinyitotta a repülőgép ajtaját egy dél-koreai férfi a Tegui nemzetközi reptér felett. Apilóta már megkezdte a leszállást, így a személyzet nem tudta megakadályozni a harmincas éveiben járó férfit abban, hogy kinyissa az ajtót - adta hírül a BBC. A 194 utas közül többen elájultak, kilencüket pedig kórházba szállították. Az utasok kaotikus állapotokról számoltak be.

Az utasok így írták le a pánikot a fedélzeten

"Káosz volt, amikor az ajtó közelében lévő emberek sorra elájultak, a légiutas-kísérők pedig orvosokat után intézkedtek" - mondta egy 44 éves utas a Yonhapnak. "Azt hittem, felrobban a gép. Azt hittem, így fogok meghalni" - tette hozzá.

Több iskolás korú gyerek is volt a fedélzeten, egy hétvégi sporteseményre tartottak. Az egyik diák édesanyja beszámolója szerint: "A gyerekek remegtek, sírtak, rettegteg."

Felvétel is készült a repülőgépen

Az OZ8124-es járat, egy Airbus A321-200 típusú repülőgép, pénteken, helyi idő szerint 11:45 körül szállt fel Jeju-szigetről (03:45 GMT). Körülbelül egy órával később, leszállás közben a férfi felállt és kinyitotta a vészajtót, ekkor a gép még 250 méterre volt a földtől. A közösségi médiában megosztott utas videója azt mutatja, hogy a gép bal oldalán rés tátong, a rettegő utasokon pedig végig söpör a szél.

Az eset példa nélküli: eddig csak földön tartózkodó gépeken fordult elő, hogy utasok engedély nélküli nyitották ki a vészkijáratot.

Az elkövető az elfogása pillanatában józan volt, eleinte nem is adott magyarázatot tettére. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. A kikérdezés során a férfinak egy magyarázata volt a tettére, nevezetesen, hogy az utóbbi időben nagyon stresszes, nemrég kirúgták a munkahelyéről, amely megviselte. A stresszes férfi azonban nem nyugodhat meg, a rendőrség eljárást indított ellene, és komoly pénzbírásg vár rá.

A stressz az élet normális velejárója, bizonyos mennyiségű stresszel mindenki találkozik. A mértéke és az egyén stressztűrő képességének romlása az, ami miatt károssá válhat.

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) a stresszt századunk egyik legsúlyosabb egészségügyi problémájaként tartja számon. Az egyik legfőbb stresszforrás a munkahelyi környezet. Kutatások igazolják, hogy a tartós munkahelyi stressz az egyén, a munkahely és a társadalom szintjén is számos negatív következménnyel jár. A megelőzés egyik legfontosabb eszköze a pszichoszociális kockázati tényezők feltérképezése és a stresszkezelési módszerek gyakorlása.

A munkahelyi stressz okai

A munkahelyi stresszt kiváltó tényezők alapvetően két típusra oszthatók:

  • a munka jellege miatt kialakuló stressz: monoton vagy az egyén számára értelmetlennek tűnő tevékenységek, túl sok vagy túl kevés feladat, időnyomás, a döntéshozatalból való kirekesztettség stb.;
  • a munkahelyi körülményekből fakadó stressz: bizonytalan munkahelyi kilátások, az előrejutási lehetőségek hiánya, átláthatatlan vagy igazságtalan bérezés, alul- vagy túlképzettség, tisztázatlan vagy rendezetlen munkakör, rossz viszony a kollégákkal, elszigeteltség, a munka és a magánélet egyensúlyának felbomlása stb.

A felmérések szerint a legfőbb problémát a munka mennyisége jelenti, ezt követi a magánélet és a munka közötti egyensúly fenntartásának nehézsége.

A munkahelyi stressz tünetei

A munkahelyi stressz az egyén szintjén jelenik meg először, de hatásai az egész szervezet működését befolyásolják.

A munkahelyi stressz negatív következményei egyéni szinten:

  • ingerültség, lehangoltság,
  • fáradtság, türelmetlenség,
  • gyakoribbá váló hibák, koncentrációs zavarok, tévedések,
  • a munka iránti érdeklődés, motiváció csökkenése,
  • szaporodó fegyelmi problémák, konfliktusok,
  • agresszív megnyilvánulások,
  • balesetek.

A viselkedésbeli tünetek a legtöbb esetben testi és lelki tünetekkel is párosulnak:

  • mellkasi fájdalmak,
  • magas vérnyomás,
  • fejfájás,
  • emésztési problémák,
  • alvászavar,
  • ingerlékenység,
  • depresszió,
  • koncentrációzavar,
  • menstruációs zavarok,
  • étvágytalanság,
  • egészségkárosító magatartások (mértéktelen alkoholfogyasztás, dohányzás),
  • csökkent védekezőképesség a betegségekkel szemben.

A munkahelyi stressz negatív következménye szervezeti szinten:

  • egyre gyakoribb nézeteltérések,
  • szaporodó betegszabadságok,
  • megnövekedett fluktuáció,
  • csökkenő teljesítmény,
  • rendszeres késések.

A munkahelyi stressz társadalmi következménye az egészségügyi ellátás fokozott mértékű igénybevétele.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Magashegyi agyödéma: ilyen tüneteket okoz

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#sürgősségi

Forrás: BBC
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához