Ez a rák a legrosszabb - csendben pusztít, tünetek nélkül! A diagnózis utáni 5 évet a betegek 11 százaléka éli túl

2025. november 28. 08:04

Csendben fejlődik ki, alig ad jelet, tünetet – és mire diagnosztizálják, sokszor már késő.

Kevés félelmetesebb mondat hangozhat el egy orvosi rendelőben, mint az, hogy „hasnyálmirigyrákot találtunk”. Ennek a daganatnak a könyörtelensége nemcsak abban rejlik, hogy rendkívül agresszívan terjed, hanem abban is, hogy hosszú ideig szinte semmilyen árulkodó tünetet nem okoz. Mire a betegség gyanúja felmerül, gyakran már túl előrehaladott ahhoz, hogy a teljes gyógyulást biztosító műtét elvégezhető legyen.

Miért olyan alattomos a hasnyálmirigyrák?

A hasnyálmirigy mélyen, a hashártya mögött helyezkedik el, ezért a rajta növekvő daganatok sokáig láthatatlanok maradnak. A betegek többsége kezdetben csak olyan általános panaszokról számol be, mint a hátfájdalom, a fáradékonyság vagy az emésztési zavarok – ezek pedig számtalan más, jóval ártalmatlanabb betegséghez is köthetők.

A szakértők szerint éppen ez az oka annak, hogy a diagnózisok jelentős része előrehaladott stádiumban születik, amikor a sebészi beavatkozás – az egyetlen valódi kuratív lehetőség – már nem opció. A műtéti eltávolítás után is gyakori a kiújulás, ám korai stádiumban így is nagyságrendekkel jobb a túlélés.

A statisztikák kegyetlenek

A nemzetközi adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a hasnyálmirigyrák az egyik legalacsonyabb túlélési arányú daganatfajta. A német epidemiológiai felügyeletet ellátó Robert Koch Intézet szerint a kór jóslata rosszabb, mint szinte bármely más tumoré – egyetlen kivétel a mezotelióma.

A rendelkezésre álló számok különösen beszédesek:

Öt évvel a diagnózis után a betegek mindössze 11 százaléka él.
Tíz évet csupán a betegek körülbelül 9 százaléka él meg.

Ezek az adatok azt jelentik, hogy a hasnyálmirigyrák még a modern onkológiai terápiák mellett is hatalmas kihívást jelent.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az új esetek száma világszerte emelkedik. Ebben fontos szerepet játszanak a demográfiai változások: a daganat kockázata az életkor előrehaladtával nő, így az idősödő társadalmakban érthető módon egyre több embernél fedezik fel a betegséget.

Miért nincs korai jele?

A daganat sokszor a hasnyálmirigy feji részében indul, és akkor okoz először tünetet, amikor a környező struktúrákat – például az epevezetéket – kezdi el nyomni. Ilyenkor már megjelenhet:

a bőr és a szemfehérje sárgás elszíneződése,
a jelentős fogyás,
a krónikus hát- vagy hasfájás,
a megmagyarázhatatlan emésztési zavarok.

Csakhogy ezek a panaszok gyakran már késői stádiumra utalnak.

A diagnosztikát bonyolítja, hogy nincsen megbízható szűrővizsgálat, amely korán felismerné a daganatot – ellentétben például a vastagbélrákkal vagy az emlődaganattal, ahol a népességszintű szűrés évtizedek óta hatékonyan csökkenti a halálozást.

Mit tehetünk?

Bár a megelőzés nem minden esetben lehetséges, néhány tényező csökkentheti a kockázatot:

a dohányzás mellőzése,
a normál testsúly fenntartása,
a 2-es típusú cukorbetegség és a krónikus hasnyálmirigy-gyulladás megfelelő kezelése,
az egészségtudatos életmód.

Emellett azoknál, akiknél családi halmozódás vagy ritka genetikai szindrómák miatt magasabb a kockázat, a rendszeres orvosi kontroll kulcsfontosságú.

A hasnyálmirigyrák és az áttétek

A hasnyálmirigyrák félelmetessége részben abból ered, hogy mennyire gyorsan képes áttéteket képezni. A daganatsejtek korán eljutnak a nyirokcsomókba, a májba vagy a hashártyára, és mire a beteg az első komolyabb tünetekkel orvoshoz kerül, a szervezetben gyakran már több helyen jelen vannak a másodlagos gócok. Ez az oka annak is, hogy a felismerés pillanatában a betegek jelentős része csak palliatív, azaz tüneti kezelést kaphat.

Hogyan próbálják a szakemberek mégis minél előbb felismerni a betegséget?

A kutatók az elmúlt években rengeteget dolgoztak azon, hogy megtalálják a korai szakaszra jellemző biomarkereket – olyan fehérjéket vagy genetikai mintázatokat, amelyek már akkor megjelennek a vérben, amikor a daganat maga még apró. Ígéretes eredmények születtek például a CA19-9 nevű tumormarker vizsgálata kapcsán, ám ennek érzékenysége és fajlagossága messze nem elég magas ahhoz, hogy önálló szűrővizsgálat legyen.

A jelenlegi gyakorlatban több képalkotó módszer kombinációja hozza a legpontosabb eredményt: az ultrahang, a CT, az MRI és az endoszkópos ultrahang együtt képes lokalizálni a tumort és megítélni annak műthetőségét. Azonban ezek a vizsgálatok általában már csak akkor készülnek, amikor tünet merül fel.

Kinek kellene fokozottan odafigyelnie?

A hasnyálmirigyrák nem válogat, de bizonyos csoportoknál jóval nagyobb a kockázata. Az egyik legfontosabb rizikófaktor a dohányzás, amely megduplázza a betegség valószínűségét. Emellett a tartósan fennálló, kezeletlen 2-es típusú cukorbetegség is növeli a veszélyt, különösen akkor, ha gyorsan romlik az anyagcsere-helyzet. A krónikus hasnyálmirigy-gyulladás szintén erős hajlamosító tényező, mivel a tartós gyulladásos állapot kedvez a kóros sejtszaporulatnak.

Külön figyelmet érdemel a családi halmozódás. Ha egy közeli hozzátartozónál már előfordult hasnyálmirigyrák, a rizikó jelentősen nő. Vannak ritka genetikai eltérések, amelyek még tovább fokozzák a veszélyt – ilyen például a BRCA2 mutáció, amely a mellrák és petefészekrák hajlamával is összefügg.

Ezekben az esetekben a szakértők személyre szabott, gyakoribb kontrollvizsgálatot javasolnak, még akkor is, ha nincs panasz.

Lehet-e bármit tenni a jobb túlélésért?

A túlélési esély jelentős részben attól függ, hogy a daganat operálható-e. A műtét – amely legtöbbször a Whipple-műtét nevű komplex beavatkozást jelenti – technikailag rendkívül összetett. A sebésznek a daganat mellett több környező szervrészletet is el kell távolítania, majd újra kell építenie az emésztőrendszer kapcsolatait. A kezelés részét képezi az esetek többségében a kemoterápia és gyakran a sugárterápia is.

Az új onkológiai terápiák között megjelentek a célzott gyógyszerek és az immunterápiák is, ám ezek hatékonysága a hasnyálmirigyrák esetében eddig korlátozott. Ennek oka, hogy a tumor környezete egyfajta „védvonalat” képez, amely megakadályozza a gyógyszerek megfelelő bejutását. Ennek a védőrétegnek az áttörésére irányuló kutatások azonban ígéretesek.

Miért fontos az életmód?

Sok beteg jogosan teszi fel a kérdést: „Mi tehetek én magam a megelőzésért?” Bár a betegség nem minden esetben előzhető meg, bizonyos életmódbeli tényezők jelentősen csökkentik a kockázatot.

A dohányzás abbahagyása talán a legfontosabb, hiszen statisztikailag ez a legerősebb befolyásoló tényező. Emellett a kiegyensúlyozott étrend, a zsíros és erősen feldolgozott ételek kerülése, a rendszeres mozgás és a normál testsúly fenntartása mind bizonyítottan csökkentik a rizikót.

A krónikus betegségek kezelésében is kulcsfontosságú a rendszeres orvosi kontroll. A rosszul beállított cukorbetegség, a tartós gyulladás vagy az alkohol okozta máj- és hasnyálmirigy-károsodás hosszú távon növeli a daganat kialakulásának esélyét.

Miért ilyen magas a halálozás világszerte?

Az okok többrétűek. Egyrészt a daganat biológiája rendkívül agresszív. Másrészt a legtöbb országban nincs széles körű szűrés, így a diagnózis késik. Harmadrészt a terápiás lehetőségek jelenleg korlátozottak – a műtét csak a betegek kis részénél lehetséges.

A demográfiai változások is hozzájárulnak a magas esetszámhoz: az idősödő társadalmakban egyre több ember éri el azt az életkort, amikor a daganat kockázata megemelkedik.

Mit tartogat a jövő?

A kutatók minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a betegség korábban felismerhető és jobban kezelhető legyen. Ígéretes irány a folyékony biopszia – vagyis az a módszer, amikor a daganatból származó apró DNS-darabokat a vérből mutatják ki. Ez a technológia néhány év múlva akár a rutindiagnosztika részévé is válhat.

Jelentős reményeket fűznek az immunterápiák továbbfejlesztéséhez is. Ha sikerül „láthatóvá tenni” a daganatot az immunrendszer számára, az áttörést hozhat a kezelésben.

A lényeg összegezve

A hasnyálmirigyrák ma is az egyik legnagyobb kihívás a daganatgyógyászatban: alattomos, gyors lefolyású és nehezen felismerhető. A túlélési esélyek javulása nagyrészt a korai diagnózison múlik – ám ehhez szükség lenne kíméletes, mégis pontos szűrőmódszerekre, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésre. Addig is az egészségtudatos életmód, a rizikótényezők kerülése és a tünetek iránti érzékenység jelentik az egyetlen valós eszközt a kezünkben.