Ezeket látta már?

Ezt a 10 tanácsot fogadja meg, ha tartósan szeretne lefogyni

Tartós fogyás tanács éhség ellen diéta szénhidrát

Akár fogyókúrába kezdünk, akár életmódváltás vagy az aktuális, elért állapot megtartása a cél, jó tudni, hogyan cselezhetjük ki a farkaséhséget!

A diétánk legádázabb ellensége az éhségérzet. Fontos, hogy ne engedjünk ösztöneinknek és ne adjuk fel most, amikor már elkezdtük a strandszezon előtti formába lendülést és látszódni is kezdenek az eredmények. Dr. Farkas Kitti és Dr. Bajnok Éva, az Alakorvoslás Program orvosai gyűjtöttek szakmai trükköket, melyekkel a kínzó éhségérzet legyőzhető.

1. A gyomor „megtévesztése”

Az éhség az agyunkban keletkező, szinte állandóan élénken üzenő idegsejtek keltette érzet, felhívás a táplálék megszerzésére és elfogyasztására. Egy másik agyi központ azonban számos ingerre reagál, és bizonyos időközönként lekapcsolja az éhségérzetet. Az egyes emberek éhségérzete eltérő, de a normál testsúlyú vagy sovány társaink (mint balerinák, tornászok vagy modellek) legtöbbször megtanulják uralni.

Telítsük meg gyomrunkat alacsony kalóriájú ételekkel, tehát kezdjük a főétkezést levessel vagy salátával. Így kevesebb hely jut a köretnek, a kalóriadús húsoknak és a desszertnek. A közhiedelemmel ellentétben az agy nem téveszti össze a szomjúság-, és az éhségérzetet, de örökös érvényű szabály, hogy diéta alatt sokat kell inni – elsősorban vizet - és ez átmenetileg okoz némi jóllakottság érzetet is.

2. Lassú falatozás

Együnk lassan! A gyomor teltségérzetének tudatosulása agyunkban viszonylag lassú folyamat. Többek között ezért is célszerű normális körülmények közt, az ételt alaposan megrágva, nyugodtan étkezni. Fontos, hogy az ételt minél jobban megrágjuk, ez ugyanis megkönnyíti gyomrunk dolgát is.

3. Szénhidrát ebédre

Együnk reggel és este jó minőségű fehérjét, napközben pedig étkezzünk szénhidrátdúsabban! Dr. Farkas Kitti, aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, az Alakorvoslás Program alapító orvosa elmagyarázza a tápanyag-összetétel és a napszakok összefüggését: „Az inzulinérzékenység reggel és este alacsonyabb. Ilyenkor a bevitt kalóriák inkább tárolódnak raktárainkban, vagyis szervezetünk nem hasznosítja őket azonnal. Célszerű tehát ezekre az időszakokra fehérjedúsabb étkezéseket időzíteni. Éhség szempontjából is jól járunk, hiszen a fehérje teltségérzetet fokozó hatása jelentősebb. Ebédre pedig, amikor jobban tud hasznosulni a szénhidrát, fogyaszthatunk belőle jó minőségűt is tartalmazó, bőségesebb menüt.”

4. Stabil vércukorszint

Együnk többnyire lassú felszívódású szénhidrátot! Dr. Bajnok Éva, endokrinológus, obezitológus, diabetológus, belgyógyász szakorvos, az Alakorvoslás Program szakorvosa is megerősítette, hogy „a gyors cukoremelkedés arra hajlamos emberekben nagy és elhúzódó inzulinválaszt, később relatív vércukoresést, és nagyfokú éhségérzetet okoz.” A lassú felszívódású ételekkel tehát előre biztosíthatjuk, hogy az éhségérzet sokáig ne jelentsen megoldandó problémát.

5. Aludjunk jól

Aludjunk eleget! A nem elegendő és rosszul ütemezett (éjfél után megkezdett) alvás megváltoztatja az éhségérzetért és energiaraktározásért is felelős hormonok elválasztásának ritmusát, ezáltal éhesebbek leszünk, és nehezebb lesz lefogyni. Továbbá, kipihenten a napi kihívásokat is könnyebben vesszük!

6. Ne dőljünk hátra, mozduljunk meg

Ha ránk tör az éhség (ráadásul indokolatlanul, hiszen négy órával ezelőtt ettünk), akkor mozgassuk át magunkat! Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás Program alapító orvosa szerint „akár 10-15 perc intenzívebb mozgás is étvágycsökkentő lehet”, hiszen ekkor a szervezet a mozgásra helyezi a hangsúlyt, vagyis így „elterelhető” a figyelme.

7. Tartsunk ki

Küzdjük le az éhségérzetet motivációval és változatos mentális praktikákkal! Tudatosítsuk magunkban: hamarosan elmúlik (az éhségérzet egyébként is hullámokban tör ránk). Foglaljuk le magunkat valamilyen tevékenységgel, ami elég érdekes ahhoz, hogy ne az evésre gondoljunk, és leköti a figyelmünket.

8. Gondoljunk a második hétre

Általában három nap erőteljesebb diétát követően indul be a zsírraktárakból történő energiafelhasználás. Ennek melléktermékei (ketontestek) étvágycsökkentők, így pedig hosszútávon könnyebb lesz a folytatás.

9. Ne „hergeljük” a szervezetünket

Ha refluxot tapasztalunk, kerüljük a szénsavas italokat, a zsíros és nagyon fűszeres ételeket, a vörösbort, és a csokoládét, mert ez is fokozza az étvágyunkat, és kifejezetten kellemetlen is lehet. Dr. Bajnok Éva, az Alakorvoslás Program szakorvosa felhívja a figyelmet rá, „hogyha a gasztroenterológus gyógyszert is javasolt, akkor legalább 1-2 hétig vegyük is be (vagy konzultáljunk szakorvossal) – fontos, hogy a gyógyszer szükségességét ne saját magunk határozzuk meg.”

10. Végső esetben iktassunk be menekülő étkezést

A leküzdhetetlen farkasétvágy elkerülésére, ha az éhségérzet a fentiek ellenére sem múlik, együnk snacket: egy ujjnyi sajt, 5-6 szem mandula, egy kis pohár joghurt, zöldségek, zöldség leves vagy rostot is tartalmazó, természetes fehérje shake-ek közül válasszunk, és utána igyunk meg egy nagy pohár vizet!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hogyan kell böjtölni? - ez történik a testtel a böjt alatt

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

fogyás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához